Bár a Born Again című lemez már a tizenegyedik volt a gyűjteményben elhelyezhető Black Sabbath alkotások sorában, mégis részben ennek az albumnak a borítója lett végül a gyújtózsinór a sátánista metál hisztéria médiabombáján. Ami a nyolcvanas évek elején megint nagyot robbantott. Pedig az Ida Levin népszerű regényében - Rosemary Gyermeke - újjászülető gonosz már sokkal korábban foglalkoztatni kezdte a metál és legfőképpen a nyomasztó doom mindenható atyjait. Akik köztudottan érdeklődtek Aleister Crowley színes, de legfőképpen okkultizmustól és botrányoktól hangos életpályája iránt. Ahogy Geezer Butler nyilván merített inspirációt innen is sötét misztikumokat megjelenítő szövegeinek szövedékeihez a korai albumokon. Ennek dacára azonban, akiknek kicsit is több oxigén pörgette meg a szürkeállományát az átlagnál, azok már akkor is tudták, hogy Ozzy Osbourne a valóságban sosem szürcsölte a tetemekből a mézédes bőregérvért. Mint ahogy a leharapott kisemlősök fejét sem köpködte a démonbefolyástól transzban dülöngélő tinik fejére. Mindezek a rémhírek mégis hozzátartoztak a doom ma már antiknak is tekinthető aranyhajnalához.
Mindez pedig csak a zenéről szólt. Ami nem is akármilyen zene volt és nem is akármilyen hagyományt teremtett. Ezt viszont a téma néhány fura, áltudományos szakértője ennél sokkal komolyabb veszélynek látta. Sőt akadt közülük, aki Sátánizmus és Rockzene címen könyvet is szentelt az ügynek, ami a kilencvenes évek elején magyar nyelven is hozzáférhetővé vált. Lapjai pedig azt kell mondjuk megdöbbentőek, de mindeközben igen groteszk és sokszor szórakoztató narrációval is bírnak a hetvenes és nyolcvanas évek rockbandái által gerjesztett jelenségek, blőd elemzéseiben. Mondhatni az ördögi tervek tükrében és a valóságtól jócskán elrugaszkodva. Ami aztán ránk is inspirálóan hatott, mert belegondoltunk, hogy az antik aranykort követő és napjainkban is bőven zajló doom reneszánsz bandái és az azok élén éneklő elragadtatott asszonyok vajon milyen kommentárban részesülnének az említett narráción keresztül. Szóval fogtunk hét boszorkányos videót a közelmúltból és az azokban felemelkedő példásan új doom templomokat szembefordítottuk említett butuska könyvünk kegyetlen szófordulataival. A következő ironikus kontrasztot rajzolva ki ezzel...
A lelkierőt aláásó tudatalatti, vagyis a rockzenével érkező szubliminális üzeneteket azért nevezik így, mert a tudatküszöb alatt csúsznak át az emberek tudattalanjába. Így hát a tudatos én nem fogja fel őket, kívül esnek felfogóképességünk határain, és így ténylegesen meggyalázzák a lelket, ami teljesen védtelenül áll a fondorlatos támadással szemben.
Folyamatosan érdemes tanulmányozni azoknak a szülőknek a vallomásait, akik a zene sötét mivoltának köszönhetik gyerekeik eltávolodását - elvesztését, miután azok az okkult rockbandák követőihez csatlakoztak. A szerencsétlen szülők azt állítják, hogy a gyerekek első lépését a sátánizmus felé az jelzi, ha feketébe öltöznek és feketére festik a hajukat, vagy akár a szobájuk falát.
Bármilyen súlyosak is a rock fiziológiai következményei a pszichológiai hatások még annál is súlyosabbak. Nem tehetjük ki magunkat hosszútávon büntetlenül a rock személyiségromboló hatásának, anélkül hogy jelentős pszichoaffektív traumákat szenvednénk.
Úgy tűnik, hogy a kábítószer már önmagában is elősegíti, hogy a sátán felé forduljunk, neki hódoljunk. Ez érthető is, hiszen megváltoztatja és gyengíti a szellemi képességeket, elveszi az ítélőképességünket, és kiszolgáltatottá válunk az úgynevezett kísértéseknek, vagyis mindazoknak a belső és külső csábításoknak késztetéseknek és ösztönzéseknek, amelyek - akár saját bensőnkből erednek, akár felebarátainktól vagy démonoktól - arra szólítanak, hogy rá se hederítsünk a jóra, kövessük csak a gonoszt.
Az éles sátánizmus másik típusa a hetvenes években ütötte fel a fejét, célja a kábítószer beszerzése és fogyasztása volt."A kábítószer élvezők sátáni folklórja." Ennek a típusnak a legnépesebb tábora tíz-tizenöt fős csoportokba tömörülve füstölnek együtt bizarr összejöveteleiken, ahol ördögi szövegeket olvasnak fel, sátáni rockzenét hallgatnak és kezdetleges szertartásokat mutatnak be.
Az efféle zenékhez kötődök minden lépését végső soron két szenvedély irányítja, amelyek ellenállhatatlan erővel munkálnak bennük. A féktelen szórakozási vágy, amely már igen korán a szexuális gyönyörök kergetésében öltenek formát. Valamint a belső késztetés, hogy kapcsolatba lépjenek a másvilággal, de annak persze nem a jó erőivel. Végül a szexuális mágiában találtak rá arra a megoldásra, amellyel mindkét vágyukat csillapíthatták.
A pogány jelképek, égitestek és egyéb asztrális szimbólumok bonyolult szövedékes olykor az együttesek tagjainak ruházatán, sőt az előadások díszletein is feltűnik. A jelképes ábrázolás problematikája viszont igen szerteágazó és kényes kérdés. Számos tudományágat foglal magába. Mégpedig nemcsak társaságok, szekták, vallások történetét, az etnológiát és az antropológiát, hanem mindenekfölött a személyiség és csoportlélektant. A téma kimerítő vizsgálata túl sok időt venne igénybe.
