Neurosis és Patti Smith. Crowbar és Led Zeppelin. Matt Pike nyomja a Judas Priest klasszikust. Az Earth meg Jimi Hendrix számot pattint a saját lemezére. A felsorolást pedig nyilván hosszú percekig nyújthatnánk még, hogy ez az írás is olyan legyen, mint egy végtelenül hullámzó intro, valamelyik doom favoritunk elején. A lényeget azonban talán enélkül is mindenki levágta. Hogy az underground, ha a saját szintjén túl nem is kíván mozogni, időnként az Istenek dicsőségcsarnokába mégis berongyol és feldolgozásaival megköveti az előtte járókat. Vagy fogja amit ott talál - mint a sludge bandák némelyike - lehurcolja azt egy sötétebb pincébe és lejjebb hangolja saját keserűbb szájíze szerint. Csakhogy mi is dokumentálhassuk: A népszerű bandák klasszikusai úgy tűnik függvények is egyben, amelyeket lefelé és balra is simán el lehet még tolni. A negatív mezők felé...
Bár az adott témában megkerülhetetlenek, mi most kihagytuk a legtöbbek által már ismert Black Sabbath feldolgozásokat. Sztenderdnek azonban nem csak ők számítanak a sludge / doom vonalon. A blues apától fogant tipikus déli rocksuli szintén fontos mérföldkő a stílus kialakulásában. A Buzzov•en által feldolgozott Lynyrd Skynyrd nóta tehát alaptétel.
A folytatás viszont már keményebb fojtogatás. Az elátkozott dél legsúlyosabb bandái között emlegethető Thou ugyanis már eddig sem kevés pillanatból szorította ki a fényt, de ennek az egykor népszerű Nirvana dalnak az elborult verziójával megint elment a legvégéig.
Szóval ezután szinte üdítő, ahogy a világ egykor leggyorsabban játszó bandájának At Dawn They Sleep című klasszikusát sludge felfogásban nyomja el a 16. Akik pár éve még ebben a Slayer feldolgozásban pörögtek. Kevesebb, mint egy hónap múlva meg Budapesten játszanak a Dürer Kertben.
A Motörhead című Hawkind szám még azelőtt született, mielőtt Lemmy repült első nagyobb bandájából. Túlságosan Motörhead volt ahhoz a tempóhoz ugyanis. Ezt a számot viszont még nekik írta. Szóval az Acid King jobb dalt nem is választhatott volna ki az emlékműből, hogy saját szájíze és a Dale Crover hozta dobok mintájára hangolja azt.
Napjaink legborultabb bandái között már simán a Primitive Man is számon van tartva. Akiket nevezhetnénk a doom evolúció csúcsragadózóinak is. Zenei gyökereik nagyjából ott húzódnak, ahol a többi hasonló bandáé. Csak kicsit mélyebbre mentek és vastagabbra nőttek. Az pedig, ahogy ebbe a Crowbar nótába belenyúltak pont olyan, mint a fenevad, ami nem csak levisz a pincébe, de meg is akar nézni belülről.
Az Overkill L.A. és botrányos frontembere korántsem húztak úgy a listákon, mint mondjuk a Motörhead vagy a Saint Vitus. Pedig rövid fennállásuk és más bandákhoz képest csupán tucatnyi nótájuk dacára hatalmas, lepukkant rock and roll óriások ők. Pengeéles cucc, ahogy a Fistula behúzta őket ebbe a személyre szabott sludge sikátorba.
Mondjuk a Joy Division zenéjét nem biztos, hogy le kellett vinni a sötétbe. Az ugyanis már ott volt a kezdetektől fogva. A Year Of No Light zenekarnak már csak el kellett kapnia azt a szintet, ami alatt nem igazán tiszteletreméltó Ian Curtis dalaiba belenyúlni.
A Queen viszont abszolút nem az a zenekar, akiknek a dolgaihoz túl sűrűn nyúlna hozzá a sötétebb oldal. A Who Wants To Live éppen ezért lett gyűjtésünk egyik legérdekesebb darabja. Bár a feldolgozást eljátszó Civil Elegies is inkább a határokon mozog, minthogy ki lehessen jelenteni, hogy vegytisztán hozza a műfaji kereteket, de festett a számnak egy olyan tónust, amitől az ide tökéletesen illeszkedett.
Akár csak a Melvins egyik fenomén feldolgozása a sok közül. Nem csak azért, hogy Dale Crover dobos két dalban is szerepeljen a tízből. Hanem, mert ez a legmélyebb David Bowie feldolgozás, ami valaha született. A Végállomás Gyermekei című film betétdalát a fészekfejű Buzz bandája úgy játssza, hogy abban a sötétség úgy folyik le, mint a hideg verejték a hátunkon.
Az utolsó pedig nem lehet más, mint a tradicionális doom koronázatlan varázslóinak szar helyre kiteregetett, elhasznált punk szennyese. Mert amikor a Saint Vitus játszik legendás Black Flag dalt, simán érezheted, hogy egy koszos sludge sufniban - mint abban a sokat forgatott könyvben - valahogy szintén megvan az alfa és az omega is. Csak kicsit jobban le van hangolva.
