Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fb oldal. A 20 éve hallgatásba burkolózó Fahrenheit zenekar hozta létre, mintegy mementóként önmagáról. És ahogy ezen a csütörtök esti bulin bizonyos Maróthy Zoltán elmondta: minden egyes megosztásra első kommentként érkezett: „mikor lesz buli?".
Hát lett. Teltházas! De először az előzményekről, hiszen ezek sem biztos, hogy mindenkinek világosak, főleg a legifjabb nemzedék képviselőinek nem.
1994-et írunk, amikor az Ossian együttes osztódik. Paksi Endre énekes a Jericho tagjaival tölti fel Wellington nevű zenekarát, ellenben a hangszeresek együtt maradnak, és Fahrenheit néven futnak tovább. Ha már annyian reklamáltak, hogy Maróthy Zoli az Ossianban miért csupán mellékszerepeket kap, mint énekes, itt a gitározás mellett az énekesi poziciót is bevállalja.
A Fahrenheit és a Wellington egyaránt 3-3 lemezt él meg, és az anyazenekarral ellentétben klubbandaként működnek, még a rockzene kilencvenes évekbeli válsága el nem sodorja őket. Vörös Gábor basszer az Omen zenekarban köt ki, az Ossian mellett a Sing-Singből is ismert dobosról, Tobola Csabáról mindössze annyi infóm van, hogy „ezer km-ről érkezett a mai bulira". Maróthy Zoli (képtelen vagyok „Zoltánozni") mostanság a Kiss Forever Bandet erősíti, no meg Koncz Zsuzsa zenekarát. A színvonal magasságával kapcsolatban semmi kétségem, de belőlem mégis kettős érzést vált ki, ha egy nagy formátumú zenész egy másik pályatárs bőrébe bújik. Koncz Zsuzsa pedig a minket megelőző generáció ideálja, mindazonáltal büszkék lehetünk, hogy éppen „tőlünk" vitt gitárost.
Azonban - lehet, hogy a műfaj iránti elfogódottság mondatja velem - úgy vélem: az „igazi" Maróthy Zoli az, aki az Ossiant, majd később a Fahrenheitet erősítette. Végre belepték a főváros utcáit a plakátok Fahrenheit felirattal és furcsa módon „2018. december 28."-ai dátummal. Szerencsére senki sem dőlt be, ezért másfélszeres teltház hallhatta az akusztikus intrót.
Bemelegítő zenekar nem volt ugyanis, e műveletet maga a főbanda hajtotta végre a Festett Világ című dallal, mely cd minőségben hasította a levegőt, akárcsak a többi műsorszám végig a bulin. Hamar bemelegedtek a kezek és a hangszálak odalent is, így több száz ember fújta a több, mint húsz éve nem hallott dalokat. Erre azért nem számítottam, de úgy tűnt: a Varga Zoltán billentyűssel kiegészült zenekart is pozitív meglepetésként érte.
Bevallom, nem nagyon készültem a bulira, maximum annyit, hogy a zenekart nem ismerő barátnőmmel hallgattattam meg néhány nótát. Nem akartam kedvét szegni, ezért nem léptük át a Bánat Lánya és a Sztárfotó által határolt mezsgyét, gondolván, az élő rockzene úgyis megteszi hatását. (Jól gondoltam.)
Húsz év távlatából tényleg csak az igazán nagy (dal)szerelmek hagytak bennem nyomot: Káin és Ábel történetét, illetve azt a bizonyos Csodáról szóló nótát ismertem fel a műsor elejéről. A vége felé került elő az imént emlegetett két ballada, a Végigtombolt Éjszakákkal karöltve (ami a cím dacára szintén lírai szerzemény).
Lehet, hogy számítani kellett volna rá, de meglepetésként ért az Ossian-éra felidézése. Nomen est omen (ha már Vörös Gabi is "énekelt" a dalban): ez kihozta belőlünk az állatot! A fénytechnikától is húsz évvel ezelőtt összepisiltük volna magunkat, ma már minimálnak számított, de ezen az estén nem show-n volt a hangsúly; Zolitól se lehetett elvárni, hogy gitározás-éneklés mellett még vért is hányjon :)
A facebook-oldalon indított szavazás két győztes dala pedig a ráadásban kapott helyet; konkrétan a Te vagy a tűzről és a Van-e mégről van szó. Talán nem gond, ha elárulom: utóbbira szavaztam jómagam is. Valamifajta lecsengetés helyett a csúcson fejeződött be a buli, de ez nem is olyan nagy baj, mert a közönség visszajelzését, és csipkerózsika-álomból felvert dalok működőképességét alapul véve egész biztos lesz folytatás!
FOTÓK: Nerpel Photography
