Igen erős hét záró akkordja volt a Thou nevével fémjelzett szombat este. Kis túlzással egy doom-sludge-post fesztiválra elegendő súlyos zenét kaphattunk az arcunkba, ha azt vesszük, hogy szerdán a YOB és a Neurosis katarzisát megfejelve hétvégén már a stílus új hullámos ifjabb képviselői késztettek minket bólogatásra a maguk keserű, és nem épp életigenlő lassú hentelésével. Soha rosszabb hete ne legyen az embernek, mint ez.
Hazai részről a Hegy volt a bemelegítő zenekar. Láttam őket tavaly, meg nem mondom mikor, és ki előtt játszottak, de emlékszem hogy sikeresen grabancon ragadtak azon az alkalmon. A napokban jött ki egy új számuk, a Hydra, ami szintén eléggé bizakodásra adott okot. A trió egyébként ének nélkül hozza a kicsit If These Trees Could Talk, Red Sparowes ízű post rock/metált, belecsavarva egy adag matekosabb, számolgatósabb, és inkább összetettebb zenét. Ennek ellenére hagytak teret a zajoknak, beazonosíthatatlan atmoszférás hangulatnak is, ami egy elég jó összképet hozott. Talán egy kicsit nagyobb hangsúly volt a jóindulatú bonyolultságon a szettjükben, mint ahogy azt otthon hallgatva éreztem tőlük, viszont így is egy igen üde színfoltjai a műfajnak a hazai mezőnyben. Érdemes rájuk figyelni, már csak a várható új anyaguk kapcsán is.
A Yautja volt számomra az est fekete lova. Nem ismertem őket, belehallgatni is kb két percet sikerült, ami végül arra késztetett, hogy inkább az élő szett alapján mondjak róluk véleményt. Hát... behatárolni, hogy mit csinál ez a trió valami iszonyat nehéz. 2011 körültől datálható az alakulásuk, és először tették tiszteletüket Európában (valószínűleg nagyban köszönhető ez annak is hogy az a Tyler Coburn a dobosuk, aki a Thou-ban is aprítja a bőrt). A Yautja olyan volt kb, mint egy algoritmus, amit azért írtak meg, hogy merítsen a noise-sludge bandákból, és úgy interpretálja azt, hogy a lehető legmatekosabb, de még értelmezhető módon szólaljon meg. Pofátlanul magával ragadó módon.
Az összképében sokszor a nem rég szintén a kis teremben aprító Sumac ugrott be, néhol Unsane néhol Devin Townsend néhol klasszikusan tufa minimalista doom/sludge ízzel. Rohadt beteg sémákkal operáltak, bármelyik pillanatban bármi jöhetett a koncert alatt, a primitív egy hangos 50 bpm-es bezúzástól, a tört ütemes, gitáros showdownig bármi. Viszont végig profin, hiba nélkül, nagyon pontosan hozták ezt a játékos, de közben elmebeteg és súlyos zenei nehézfegyvert. Aki valami igazán behatárolhatatlan, és friss áll ledobó dolgot szeretne hallani az tegyen egy próbát a Yautjával.
A Thou kerülgette már jó ideje a hírfolyamaimat, de sokáig nem nagyon törődtem vele. Hogy számszerűsítsek, idén év elején tört meg a jég. A tavalyi Magus lemezük talált meg, és tű pontosan találatot vitt be a hallójáratomba. Az a lemez rendesen megborított a maga súlyos, gusztustalan sludge alapjaival, ami közben jól csúszott be az a fajta mennyei harmónia, ami képes volt teljesen kikapcsolni az agyam. Rohadt nagy sztahanovistákról beszélünk egyébiránt. A 11 (pontosabban 14) év alatt kidobott öt nagy lemez még nem annyira megsüvegelendő, de ha mellé dobjuk, hogy split, EP, single kiadványaik száma egy híján eléri a 30-at (!) az már azért gombócból is sok. Tavaly pl. a már említett Magus mellett kijött még 3 EP és egy split.
Nem szokásom egyébként a külcsínt feszegetni, hacsak nem maga a produkció kívánja meg, viszont itt elfér egy kis kikanyarodás. Mert azt leszámítva, hogy Bryan Funck úgy néz ki, és úgy is ad elő, mint egy közepesen leszedált, a gyógyszeres kezelését hanyagoló pszichopata, a hatos fogat igen meglepően festett a színpadon. Aranyos fiatalok álltak a deszkákon, akik akár egy turista csoport tagjaiként is simán elvegyülhettek volna, és a közönségtől is inkább a normális, világos öltözetükkel ütöttek el. Hogy ezt miért tartottam fontosnak megemlíteni? Mert valami egészen szürreális élmény volt, hogy ezek a jóravaló ifjak, és ifjú hölgy olyan zsigeri mélységig túrnak az iszap alá, hogy onnan hozzanak felszínre tonnás súlyú riffeket, hogy azt már a nehézsúlyú munkagépek se bírnák. Ők viszont megtették ezt mosolyogva (kivéve Bryan), modoros bólogatás közepette, miközben a közönség fejét mint a mágnes vonzotta ütemes mozgásra a csimbókos riff füzér.
Lehengerlő volt az egész koncert, ami egyébként nagyon gyorsan elröpült, alig egy órát töltöttek a színpadon, viszont ezt az időt nagyon jól megtelítették a súlyos, de mégis éteri zenéjükkel. Tyler Coburn ugyan még csak tavaly csatlakozott a brigádhoz, de nagy fogás volt a csávó. Elképesztő dolgokat hoz elképesztően pontosan, ráadásul a rohadtul embertpróbáló Yautja koncert után duplán elismerésre méltó volt a produkciója. Szép számban voltunk, és azon ritka pillanatok közé tartozott a buli, hogy kb. mindenki végig bólogatással töltötte az idő, Bryan néha megpróbált kommunikálni, de nagy szükség nem volt erre, mert a zenéjükkel simán megvettek mindenkit aki ott volt. Erős zárása volt ez egy igen erős hétnek, ezek a napok meg szóljanak a nyakizom pihentetésről, mert ez a nyár még tele lesz szórva jó pár kötelező bulival.
Fotók: Temesvári Levente
