Kevés olyan zenekar, vagy előadó van, aminek, akiknek a neve már eleve egy minőségi garanciát jelent a hallgató számára. Számomra az egyik ilyen a Thy Catafalque. A Kátai Tamás-vezette, igazából egy személy körül forgó, de mindig rengeteg vendéget felvonultató, immár több, mint húsz éve létező magyar zenei büszkeség új lemeze, a Naiv ismét egy szó szoros értelmében vett telitalálat lett, méltó utódja az eddigieknek, büszke kis testvére a tavalyelőtti testvérnek, a Geometriának.

Belegondolni is furcsa, de ez már a kilencedik nagylemeze a nemzetközi szinten is igen komoly elismerésnek örvendő Thy Catafalquenak, amely mint olyan, egy szó szerint önálló zenei entitás a metalzenei világ berkein belül - már ha oda lehet egyáltalán sorolni. Tudom, hogy máshol, más formációknál is megfér egymás mellett ennyi stílus, ennyi íz, viszont van valami, ami mind felé emeli ezeket az albumokat: a jó értelemben vett magyar íz! És a lemezek kidolgozottsága! A folklórból vett elemek, a kicsit keletről, kicsit nyugatról merítő dallamvilág ugyanúgy ott van az albumon, mint a múltban gyökerező, de egyben (retro)futurisztikus hangulat, ami a lehető legfinomabb fűszert adja ennek a keveréknek, melyet - mivel konkrétan megfogni nem lehet - avantgarde metalnak titulálnak a "nagyok".

A Naiv hallgatása közben rá kellett jönnöm valamire: pont amiatt, hogy ennyi gyökérből táplálkozik ez a - fogalmazzunk úgy - növény az oka annak, hogy ennyire furcsán egyedi és mégis kilométerekről felismerhető. Ez a lényege, a hajtómotorja annak, aminek köszönhetően szinte azonnal a lelkünk részévé teszi magát. Black, folk, jazz, meg fene tudja, még mi... Csupa olyan hangulat, hangzásvilág, melyek közül egyet is nehéz megszeretnie az egyszeri zenehallgatónak. Itt viszont egy vad hajtássá fonódva ölelnek át, növesztik bele magukat a füledbe és maradnak is ott. Menekvés nincs, csak egyszer kapjon el! Örömmel fogjátok magatokat újra és újra alávetni ennek a gyönyörű, de mégis komplex világnak!

Az előzmények ismeretében talán ti is sejthetitek, hogy nem lett könnyű falat ez a lemez sem, a kevésbé kifinomult, kevésbé nyitott zenei világgal rendelkező hallgatóknak idegen, furcsa, összevissza lehet a Naiv, ahogy az összes elődje is. Tudni kell érteni, értelmezni, felfogni. Ha egyszer megtanultad a nyelvét, egy egész világot nyit meg előtted! Amit viszont érdemes kiemelni a friss albumról: talán most egy kicsit több a "népi" elem, mint megszokhattuk, kicsit talán kevésbé karcos, metalos. Persze, ha kell, melegen simogat, ha kell, jégtömbként dermeszt, sokszor mindezeket akár egy dalon belül is, nem feltétlen lehet előre tudni, mikor mi vár téged a következő taktusban. De talán nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom: ez az egyik oka annak, amiért a Thy Catafalque-t szeretem.

Azért azt szögezzük le, távol áll tőlem, sőt, kimondottan kiver a hideg attól, ha túlmisztifikálnak valakit, vagy valamit. Emberek vagyunk és kész! Mégis, ha valakit lehet, az Kátai Tamás! Ő valami olyan egyedi látás- és dallamvilággal, olyan komoly kreativitással rendelkezik, ami valami félelmetes! Persze nem lenne ez olyan "nagy szám", ha teszem azt, ötévente jönnének ki az albumok, de csak ezen időtáv alatt négy lemezt hozott össze emberünk (csak ezen név alatt), ami... Több, mint dicséretes, főleg, hogy elsősorban szólóprodukcióról van szó.

Viszont nem szabad lebecsülni a vendégzenészeket, azoknak seregét sem! Mert nem egy-két ember fordul meg ezen a korongon sem, sok eddig már ismert, vagy épp kevésbé megszokott művész teszi itt is tiszteletét, ahogy eddig már megszokhattuk! Tíz hangszeres/énekes teszi még hozzá a tudásának legjavát, de mivel felsorolni hosszú lenne ezt a sort, inkább egyet sem emelek ki - még akkor sem, ha vannak, akik több dalban szerepelnek. A Naiv is, ahogy korábbi társai is, az összképről szólnak! Ezen a képen pedig minden hang egy külön ecsetvonás, ezek együtt teszik ki azt az egészet, ami a Thy Catafalque sajátja.

Furcsa, ritkán érzek színeket, konkrét, átfogó hangulatokat egy album hallgatása közben, a Naiv bő háromnegyed órája alatt mégis egy meleg nyári napon, egy hatalmas rét közepén éreztem magam, mindenhol a melegtől sárguló növényekkel körülvéve, mindenféle apró bogarakkal azoknak a szárain. A domináns szín a sárga és a halvány vörös voltak, meg persze az ég melegtől megfakult kékje, ami a horizonton összemosódik a többiekkel. A látóhatártól errefelé viszont már ott voltak a hideget és esőt hozó viharfelhők is - aminek a szele már ide is ért. Nem mondom, hogy nálatok is ez lesz az, amit kihoz ez a lemez, de jó eséllyel, ha odafigyeltek rá, ti is érezni fogtok valamit. Valamit, amit csak kevés album tud kihozni belőletek!

Habár még hivatalosan csak néhány dal ismert a Naivról, a teljes anyagot hallgatva ti is be fogjátok látni, hogy ez a lemez is méltó, büszke utódja a Thy Catafalque-diszkográfiának. Még ha az eddigi talán legfolkosabb, legjátékosabb elemét is mutatta most meg ez a különleges világ, ami maga Kátai Tamás. Lehet, hogy elsőre kicsit furcsa lesz! Lehet, hogy nem egyből fogja megadni magát! Viszont ha egyszer megtalál...