High Desert Queen. Már a név is árulkodó, ez bizony nem egy black metal csapat. Mondjuk az új album a Secrets of the Black Moon alapján az is lehetne, de mégsem. Ellenben megkaptuk a Ripple Music-tól, hogy ugyan hallgassuk már meg, hogy Amerikában most mit is művelnek klasszikus stonerrock címszó alatt.
Az austini zenekarnak ez az első lemeze, ami összesen nyolc dalt tartalmaz. A srácok biztos megvannak lepve, hogy egy ilyen pici országba is elér a hírük, de igazából ezen nincs semmi meglepő, ha meghallgatjátok a lemezt. A 2019-ben alakult zenekar igazi, igényes stonerrockot tol, noha azért vannak erős áthallások egy-egy bandától. Hangzásban már a legelején meggyőztek, hogy érdemes meghallgatni a lemezt, noha a borító annyira nem nyerte el a tetszésemet. Azoknak, akik bírják a Dvne, King Bufallo zenéjét tuti befog jönni ez az anyag is. Azért hozzá kell tenni, hogy ez lényegesen befogadhatóbb, mint az említett zenekarok lemezei.
A Heads Will Roll nyitja a lemezt és egyből pofán csap egy jó adag Black Sabbath érzés. De nincs ezzel baj, mert a nyugis kis dal szépen lassan felcsavarodik a nyakamon és magával ránt, hogy rácsússzak a többi dalra is. Úgy estem neki az anyagnak, hogy nem igazán tudtam mostanában mit hallgassak, aztán megpróbáljuk ezt, hátha jó.... Bevált az az igazság. Nem is baj, hogy az első dal nem viszi le a fejed egyből, hanem hagyja, hogy szépen lassan ismerkedj a zenekarral. A fuzzos hangzással, a telt lábdobbal, és a sejtelmes basszussal. Azonban a második dal a The Mountain Vs The Quake már sokkal pörgősebb. Nem hittem, hogyha azt mondom egyszer, hogy "I'm The Mountain" akkor nem a Stoned Jesus-re fogok asszociálni. Noha az ukránok dalát is nagyon szeretem, ez a kis riffelgetős szerzemény is közel került a szívemhez.
Tényleg nem kell hatalmas megfejtéseket várni. Ez a lemez inkább egy olyan darab, amit vasárnap délután az őszi napsütésben beraksz, és közben ledőlsz az ágyadra. Az As We Roam soundja és riffjei is ismerősen csengenek, de ettől függetlenül kellemes kis dal, ami a lightos felvezetés után átmegy egy vadabb riffbe, amit talán még a 1000MODS is megirigyelne. Hmmm, a görögök, tényleg... Hozzájuk lehet a legjobban hasonlítani a zenekart, noha a High Desert Queen inkább nyugisabb zene. Az egyetlen gyenge pont, noha hangulatban nekem marhára bejön az a The Rise, ami egy az egyben Om. Teljes mértékben megállna az utolsó Om lemezen a helyét. Van ilyen is, reméljük, hogy Al Cisneros nem fog megharagudni sem erre a dalra, sem ennek a folytatására a Skyscraperre. Ettől a feelingtől eltekintve nekem ez a két kedvenc dalom a lemezen, és gondolok úgy inkább az egészre, hogy ez egy nagyobb inspirációs hullám volt, mintsem csórás.
A nyolc dal, amúgy viszonylag gyorsan végig pörög, utána pedig automatikusan újraindítom a lemezt, ami nem egy rossz jel. Az meg pláne nem, hogy mikor leülök megint és van lehetőségem, magamtól rakom be a lemezt a virtuális lejátszóba, hogy újra hallgassam.
Béke, Szeretet, Metal
