A tavalyi év egyik, ha nem a legnagyobb meglepetése számomra  az amerikai, egészen pontosan Rochesterből származó King Bufallo volt. Előtte még nem hallottam róluk soha, és így tolták a képembe a The Burden of Restlessness elnevezésű albumukat, ami totál levitte a fejem. De nem teketóriáztak, még az év végén kihoztak egy újabb lemezt, Acheron címmel.

Az igazat megvallva, régóta hallgatom ezt a lemezt, de még nem tudtam leírni, hogy mennyire pofán vág az egész. Ahogy a felvezetőben említettem az év első felében is kihoztak a srácok egy albumot. A The Burden of Restlessness hatalmas benyomást tett rám. Remekül átvették például azt, amit a Tool-ban imádok, és így maradt meg közben a kis underground, psy, stoner hangulat. És ami még durvább, hogy egy év alatt két albummal jelentkeztek, ráadásul a másodikat, ha jól emlékszem, egy barlangban rögzítettek. Ilyet utoljára az Ufomammuttól hallottam, akik egy színházban rögzítették az egyik albumukat, illetve annak különböző pontjain. 

Fotó: Mike Turzanski

Az Acheron borítója sokkal visszafogottabb, mint az elődjéé, és érződik is rajta, hogy itt nagyobb teret kap egy kicsit a sampler és az elszállás. Az album négy dalt tartalmaz, de a négy dal kitesz közel negyven percet, ebből is egyenesen lehet következtetni, hogy begyullad a spangli és a lebegés spirálja magába szippantja az embert. Valahogy megbabonáz az egész. Sean hangja az elején nagyon furcsa volt nekem. Sokkal inkább azt érzem, hogy itt most tényleg nem az éneken van a hangsúly, nem úgy, mint az előző lemezeken. Itt inkább ez is kis díszítés. Így visszagondolva és közben hallgatva a lemezt még most is nehéz írni róla, mert eszméletlen nehezen adja meg magát. Nem rossz, ezt az elejétől érzi az ember. Tudja, hogy jó, csak nem tudja megfogni, hogy miért jó. Igazából, hogy miért jó még most sem tudom, mert mindig más tetszik meg az album hallgatása alatt. Most éppen visszafogottan, halkan hallgatom, hogy ne zavarjak vele senkit. És most így a delay-es gitárok és a szolid dob az, ami folyamatosan fenntartja az érdeklődésemet. Ebben az időszakban a Shadows, a lemez harmadik szerzeménye különösen kedves tétel lett a számomra. Sötét van, szól ez a misztikus muzsika, és közben a macska dorombol mellettem és őt is beszippantja a zene. Talán az ilyen zenék a legjobbak. Amiknél nem tudod, hogy pontosan miért jó, amik minden alkalommal máshogy hatnak rád.

Én nem beszélek rá senkit, hogy ez mekkora király lemez, egyszerűen csak annyit mondok, hogy adjon neki mindenki egy esélyt. Ha ismered a zenekart és tetszik a munkásságuk ez is befog jönni. Noha az év eleji lemez nekem jobban tetszett, ez is méltó helyett kaphatna a lemezes polcon, ha nem lenne rohadt drága a házhoz szállítás. Béke, Szeretet, Metal