Úgy tervezi az Underoath, hogy 2025 folyamán megjelenik a következő nagylemezük. Hogy aztán az mikor, milyen formában lesz elérhető, egyelőre még titok, viszont a korábban kiadott Teeth mellé bedobtak egy újabb, szintén az anyagra szánt dalt, a Survivor's Guiltet, aminek dalszövege a drogokról való lejövetelt vette alapul.
Akár vicceskedve azt is mondhatnánk, hogy a Skillet feldolgozta a Korál klasszikusát, a Homok a szélbent, de az nettó hülyeség lenne, úgyhogy nem fogunk ilyeneket állítani. Viszont a cím hasonló, az Ash In The Wind című szám és annak dalszöveges videója az alábbiakban található meg, a play gombra csapva indul is!

















Tegnap megjelent a Health legutóbbi albumának, a Rat Wars-nak az Ultimate Edition alcímet kapott újrakiadása, amin egy pár extra számmal szórták meg a tavalyi korong dallistáját. Ezek közül egyik a Richard Patrick vendégszereplésével készült Free To Die, amihez egy videó is készült.

2025-ben rendesen kijut majd friss dalokból a Silverstein rajongóinak, ugyanis egy két részletben megjelenő dupla albumra készül a kanadai zenekar. Az anyag első fele, az Antibloom
Ahogy azt már minden Arch Enemy rajongó tudja 

A New York-i Danny Rocco, alias Des Rocs a rock & roll ifjú titánja az idei évben már másodszor indítja be a Dream Machine turnégépezetét. A második felvonás szeptember közepén startolt Hamburgban és az európai koncertsorozat utolsó előtti állomása Budapest volt, egészen pontosan az Analog Music Hall adott otthont az eseménynek. Szerkesztőségünket érte a megtiszteltetés, hogy a banda zsúfolt menetrendje ellenére egy kicsit beszélgethessünk a zenésszel koncertekről, dalszerzésről és minden másról.

Végre-valahára egy önálló műsorral látogatott Magyarországra az Unprocessed! A német srácok eddig három alkalommal jártak kicsi hazánkban, ebből kétszer idén, ráadásul eddig mindegyiken volt szerencsém ott lenni. Persze a stílusból adódóan a több az jobb elv ismét lazán érvényesült, de hogy is volt ez? (az Unprocessed képek a Tesseracttal közös koncerten készültek)
Már csak egy hét és megjelenik a nemzetközi death metal gépezet, a Living Gate bemutatkozó albuma, a Suffer As One. A Yob, Oathbreaker és Wiegedood tagokból álló zenekar a figyelmet a gyilkosan pusztító Destroy And Consume kiadásával igyekszik fenntartani, a dal az alábbiakban várja a picsázásra vágyókat.