
2013 egyik legjobb lemezét kétségtelemül a Beastmilk készítette le, így aztán mi kicsit szomorúan vettük tudomásul, hogy oszlik a tagság és a maradék Grave Pleasures néven folytatja. Nos a csapat nemrég a Sonyhoz szerződött és új dobosuk is van Uno Bruniusson személyében, aki korábban az In Solitude ütőse volt. Az új lemez felvételei májusban indulnak Tom Dalgetyvel, a Killing Joke volt producerével, lemezmegjelenés az év második felében.

Final Yell címmel jelenítette meg második EP-jét a négytagú szegedi southern rock formáció, a Dungaree. A blues-os alapokra fektetett, nyughatatlan gitárriffek továbbra is a zenekar védjegyei maradtak, a dalok mögötti életérzést pedig Horváth Zoltán gitáros az alábbi hívószavakkal fogalmazza meg: kamion, szakáll, kockás ing, sör.
Gyorsan történnek a dolgok az alig egyéves csapat körül; a korábban több zenekart megjárt tagok egy pillanat alatt megtalálták a közös hangot, gőzerővel kezdtek dalokat írni és koncertezni. Bemutatkozó EP-jük tavaly ősszel jelent meg, amelynek most érkezett meg a folytatása.
Tovább

Az éppen európai turnéra készülő Kill With Hate zenekar torkáról a hajtás után derül ki, hogy Ő milyen hobbinak hódol. Annyit elárulunk, hogy nem kell aggódnia egy vallásos olvasónknak sem, nem lesz benne kecske gyilkolás, vagy templom égetés. Hajtás után kiderül, hogy mi a helyzet a ruhás szekrényben!
Tovább

The Plague Within címmel június 1-jén érkezik a gót félisten Paradise Lost új albuma, mely állítólag a korai lemezek hangzásvilágára is hajaz egy kicsit. Hogy ez mennyire van így alább máris kiderül, hiszen itt az első új dal, amely a No Hope In Sight címet viseli. ITT pedig az összes dalba bele lehet fülelni.
Tovább

Ismét egy pokoli sludge/doom banda új anyagát szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Hallgasd végig a Minsk legújabb The Crash And The Draw című lemezét. Garantáltan eldurran tőle az agyad, én már másodszor hallgatom végig a lemezt és már kezd remegni a bal szemhéjam, úgyhogy brutálisan jó cuccot hoztak össze a srácok!
Tovább

Még tavaly júliusban lépett fel a spanyolországi Viveiro-ban rendezett Ressurection Fest-en a francia Gojira. A koncert teljes felvétele nemrég látott napvilágot, mi meg úgy gondoltuk, hogy ezt látnotok kell. A zenekar egyébként nagyban dolgozik hatodik albumán, amely még az év végén megjelenhet a Roadrunner gondozásában.
Tovább

Még tavaly jelentkezett nagyszerűen sikerült 1000hp című új lemezével a Sully Erna vezette Godsmack. A csapat most új koncertvideóval jelentkezett a Something Different című dalra, amely egy igazi stadionrock himnusz. Ha valaki élőben is elcsípné a bandát, annak mondjuk, hogy június 12-én a Nova Rock Fesztiválon játszik a Godsmack.
Tovább

Amint azt már tudjuk, a The Gentle Storm , azaz Arjen Lucassen (Ayreon, Star One) és Anneke van Giersbergen (The Gathering, Devin Townsend Project) közös bandája, március végén jelentette meg debütáló albumát The Diary címmel. Most pedig itt van tőlük egy hivatalos koncertvideó..
Tovább

Ha bírod a súlyos sludge/doom zenék pokoli hangulatát és lassú hömpölygését, akkor ez a banda is tetszeni fog. Már pedig miért ne bírnád? A Dopethrone a nemrég megjelent Hochelaga című új albumával konkrétan rommá gyalulja az agyadat. Hogy ennek a gyakorlatban is esélyt adjunk, most megosztjuk veletek a teljes lemezt. A Hochelaga meghallgatásához melós ruhát javaslok, mert iszonyat nagy betonozás történik a hanghordozón.
Tovább

Ahogy azt már pár héttel ezelőtt jeleztük, a Neurosis frontembere Steve Von Till új szólólemezzel jelentkezik május 12-én A Life Unto Itself címmel. Erről egy dalt már mutattunk, most egy másik alább, melynek címe In Your Wings.
Tovább

Április 21-én érkezik a finn csellómetálos Apocalyptica új albuma Shadowmaker címmel. Új dalokat már bőven mutattunk az albumról, ám most alább itt van teljes egészében. Aki még nem tudná, a csapat október 11-én a Barba Negra Music Clubban lép fel.
Tovább

Corey Taylor most elmondja nektek, hogy nála melyik a TOP Slipknot album! Ahogy már pár hete Jonathan Davis is felállított egy sorrendet, hogy melyik a kedvenc Korn albuma, úgy most az Iowai horror brigád kapitánya is ezt tette. Hajtás után olvashatjátok, hogy Mr.Taylor szerint melyik a legjobb, illetve a "legrosszabb" albumuk.
Tovább

Nem telhet el sem ősz, sem tavasz, sőt, semmilyen évszak, hogy Annáékkal ne találkozzunk a Barba Negra Music Clubban. '15 tavaszán, április 18-án is találkozhatunk a zenekarral, akik elmondásuk szerint még őrültebb tempóra kapcsolnak. Hogy mindez mit is jelent, az majd kiderül, addig is lehet készülni, és várni az új találkozást.
Tovább

A hétvégi Record Store Day-re ígérte When The Stillness Comes című új dalát a Slayer. Nos, kérem itt az új nóta, ez éppen a lassabb kivitelből. Na, de akkor is: új Slayer-dal! Wooooáááááhhhhh. A lemez meg valamikor az év második felében.
Tovább

A svéd power trió legénysége, a három hosszú hajú, szakállas fiatalember közös hétvégi jammeléseken barátkozott össze, majd évekkel később zenekart alapítottak Kamchatka néven.. Nem véletlen, hogy erősen improvizatív zenéjük ezekből az időkből eredetezhető, melyet a blues, a stoner rock és a pszichedelikus rock egyvelege jellemez, bár itt még nem állhatnánk meg, ha fel akarnánk sorolni, milyen stílusokhoz nyúlnak még.
Tovább

Szeptember és november között 35 különféle bélyeget hoz forgalomba a Posti, azaz a finn posta. A bélyegek mind zenei témájúak lesznek és nem maradhatnak ki belőle a Finnországnak hírnevét öregbítő rockzenekarok sem. Bélyeget kap a The Rasmus, a H.I.M., a Children Of Bodom, a Hanoi Rocks, a Nightwish és az Apocalyptica is. Ezúton várjuk a Magyar Posta hasonló kezdeményezését is.