
A Slower év elején azzal ültette el a bogarat a fülünkbe, hogy lehet Slayer dalokat iszonyatosan lassan is játszani. Noha a bemutatkozó anyag nem váltotta meg a világot, kellemes szórakozást nyújtott. Ellenben az is várható volt, hogy a stoner-doom supergroup nem fog csak thrash covereket játszani, így a legújabb lemezükön már több saját szerzemény is található. November elsején érkezik a Rage And Ruin, amit mi már meghallgattunk!


Végre-valahára egy önálló műsorral látogatott Magyarországra az Unprocessed! A német srácok eddig három alkalommal jártak kicsi hazánkban, ebből kétszer idén, ráadásul eddig mindegyiken volt szerencsém ott lenni. Persze a stílusból adódóan a több az jobb elv ismét lazán érvényesült, de hogy is volt ez? (az Unprocessed képek a Tesseracttal közös koncerten készültek)
Már csak egy hét és megjelenik a nemzetközi death metal gépezet, a Living Gate bemutatkozó albuma, a Suffer As One. A Yob, Oathbreaker és Wiegedood tagokból álló zenekar a figyelmet a gyilkosan pusztító Destroy And Consume kiadásával igyekszik fenntartani, a dal az alábbiakban várja a picsázásra vágyókat.
A Hájer Gergő és Makai László vezette jam projekt elérkezett a második részéhez, ahol ezúttal a Depresszió zenekar basszusgitárosa, Kovács Zoltán vendégeskedik.

Egy este, ahol az Analog koncertterme hatalmas kocsmává avanzsál, és ahol tutira senki sem marad szomjan: a színpadból pult nyílik majd, a koncertek közt szexi csajok döntik a piát – hála a Jack Daniel’s-nek és a Finlandiának –, a zenét pedig négy csajbanda, név szerint a NuNix, a Sister Big, a Vasmacska és a Buttercup szolgáltatja. 
Nemrég adtunk hírt róla, hogy egy régóta tartó jogi vita ért véget azzal, hogy a Bartłomiej "Варфоломей" Krysiuk féle Batushka nevet változtatott és mostantól Patriarkh néven folytatják. Nos a további hírek sem sokat várattak magukra, hiszen máris itt egy új dal tőlük ВЕРШАЛИН III (WIERSZALIN III) címmel. A dal a zenekar
Koppra január végén, azaz
A Guano Apes elhalasztotta Free The Monkey nevű turnéját, amellyel eredetileg idén novemberben léptek volna fel a Barba Negrában. Most azonban megvan a budapesti koncert új dátuma: 2026. január 23-án csendülnek fel a Guano Apes slágerei a Barba Negrában.
A napokban már elkezdődött a mozgolódás a Breaking Benjamin háza táján. A lemezzel legutóbb 2018-ban jelentkező amerikai banda most új lemezkiadós szerződést jelentett be a BMG-vel, ami egyben azt is jelenti, hogy a zenekar új albummal jelentkezik. Ennek első előfutára az Awaken című dal, ami alább jól meg is hallgatható.
Mostanában az önállóan megjelentetett dalokban hisz az orosz, de floridai székhelyű Slaughter To Prevail. Új daluk Behelit címmel jelent meg és egészen olyan, mint ha a Rammsteinnel kollaboráltak volna. A dalhoz van videó is, alább le is csekkolható.


