
Despicable - EP jön a Carcasstól!

Járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, ám még a legkövetkezetesebb zenészt is megcsapja néha napján a változás szele, ami végül arra sarkallja, hogy új elemekkel színesítse a repertoárt vagy akár homlokegyenest valami mást csináljon.
Mai dalmegosztásunkban prog legendák 20 év után, szupergrupp, experimentális és extreme csoda, na meg Ice-T a házban /Fotó: Dirk Behlau/
Under The Scalpel Blade címmel egy új dallal jelentkezett a Carcass. A Surgical Steel című visszatérő album óta már hat év telt el így éppen ideje volt ennek. A csapatban tavaly óta új gitáros játszik Tom Draper (Pounder, ex-Angel Witch Primitai) személyében. Az új dal egyébként a Decibel magazin januári számának flexi-disc mellékleteként jön majd ki, az új lemez szintén jövőre várható.
A pénteki napot bizony nem úsztuk meg szárazon, vége szakadt a verőfényes napsütésnek. Előzménye ugyan nemigen volt a hirtelen változásnak, de egyáltalán nem szokatlan a jelenség Jaromĕřben sem. Ám ahogy az alábbiakból kiderül, lelkesedésünknek ez sem szabhatott gátat.
Az elején rögtön leszögeznénk, hogy most egy olyan cikket olvasol, amit ketten írtunk Csubesz kollégámmal. A kiutazás eleje - most már így visszagondolva- viccesen indult, hiszen az autópályán, szakadó esőben minek kell beszarnia az autón? Persze, hogy az ablaktörlőnek! Win! Első alkalommal, egy óra csúszás, majd a másik két megállás, már csak pár perc bosszúságot okozott. Természetesen, ahogy a határhoz értünk, az eső elállt…. Na, de ez egy másik sztori. Szerintem (szerintünk) az év turnéján vehettünk részt. Hajtás után következik az élménybeszámolónk.
Javában zajlik a Carcass/Napalm Death/Voivod/Obituary közös koncertsorozata, a Deathcrusher Tour. Vasárnap mi is szemügyre vesszük őket, hiszen csak Bécsig kell utazni ezért a gyilkos felállásért.
Az év egyik legkeményebb, ha nem a legkeményebb turnéja indul 23-án Angliában. Wolverhampton az első állomása a Deathcrusher Tour 2016 elnevezésű koncertsorozatnak. A magyar rajongóknak se kell olyan messzire utazni, hogy láthassák a Napalm Death-t, a Carcass-t, a Voivod-ot és az Obituary-t egy színpadon.
A napokban kezdett kiszivárogni, hogy ősszel egy orbitális turné veszi majd kezdetét. A zenekarokat lehetett tudni, már csak az országok/városok hiányoztak. Aztán szép lassan ezek is kiderültek. A lényeg, hogy november 15-én mindenkinek el kell utaznia Bécsbe, hogy lássa ezt a nem mindennapi turnét. Hogy kik lesznek? Hajts!
Surgical Remission / Surplus Steel címmel egy 5 számos EP-vel jelentkezik november 14-én a Carcass, mely kiadatlan, és bónusz dalok gyűjteménye lesz. A dalok a tavaly ősszel megjelent Surgical Steel című lemez felvételei során készültek. A lemezről egyébiránt ITT írtunk.
Az EP-re kerülő dalok: 01. A Wraith In The Apparatus, 02. Intensive Battery Brooding, 03. Zochrot, 04. Livestock Marketplace, 05. 1985 (reprise)
A hétvégén zajlott le Angliában a Bloodstock Festival, melyről több teljes koncert is megnézhető alább. Aki éppen szabadságon van és nem tud mit kezdeni magával már neki is kezdhet.
Azzal, hogy a Roskilde első napján egy atom nagy koncertet tolt az Electric Wizard, magasan volt a léc, de a második, pénteki nap is több mint kecsegtető koncerteket tartogatott. Deftones és Rob Zombie az Orange (nagy)színpadon, közben meg The Ocean. Ez volt gyakorlatilag az a nap, amikor a legkevésbé a rádióbarát bandák domináltak. De előtte meló.
Meghallgatható a múlt héten bejelentett BBC-s Carcass egyveleg, amit Dan Carter műsorában játszottak el a death/grind veteránok. Az alábbi dalokat hallgathatod meg, egy interjúval egybekötve úgy 8.30tól: Unfit For Human Consumption, The Cadaver Pouch Conveyor System, Captive Bolt Pistol és Carneous Cacoffiny.
A brit extrém metal-veteránok négy dalt rögzítettek a BBC legendás Maida Vale Studios termében. Elvileg a dalokat (Unfit For Human Consumption, The Cadaver Pouch Conveyor System, Captive Bolt Pistol, Carneous Cacoffiny) sugározni is fogják a BBC Radio 1 Rock Show című műsorában. Pontos dátumot még nem tudni, de azért elég menő, hogy Carcass szól majd az országos rádióban. Azért arra kíváncsiak lennénk, hogy a Kossuth Rádióban mikor fog majd Watch My Dying szólni, mint kortárs zene?!