RockStation


Dead Inside - Itt egy új Muse-dal szöveges videóval

2015. március 24. - sunthatneversets

dronesmuse.jpeg

A Muse június 8-án jelenteti meg új lemezét Drones címmel. Erről egy egészen gitárcentrikus dalt Psycho címmel már volt szerencsénk mutatni. Most alább itt egy másik új szerzemény Dead Inside címmel és hozzá egy szöveges videóval.

Tovább

Júniusban jön a Muse új lemeze

dronesmuse.jpeg

2015. június 8-án visszatér a Muse Drones című, hetedik stúdióalbumával, melyet a zenekar és Robert John „Mutt” Lange közösen producerelt. A 12 számos nagylemez első single-je a Dead Inside című dal lesz, mely a március 23-i héten jelenik meg, me este 7-kor pedig saját Youtube csatornájukon mutatják be az album egy újabb dalát, a Psycho-t. Albumborító és a lemezre kerülő dalok címei hajtás után.

Tovább

Élő albummal jelentkezett a Muse, amit moziban is megnézhetsz

Muse-Live-at-Rome-Olympic-Stadium.png

Az első albuma kiadása óta eltelt közel 15 évben a Muse korunk egyik legmeghatározóbb rockbandájává nőtte ki magát, és olyan slágereivel, mint a „Supermassive Black Hole”, a „Starlight” vagy a „Madness” végérvényesen beírta magát a rocktörténelembe. A zenekar nemrég megjelent, Live at Rome Olympic Stadium elnevezésű új albuma a két stúdió album közötti kínzó várakozást teszi elviselhetőbbé.

Tovább

Panic Station - Új kislemez és klip a Muse-tól

Muse-Panic-Station-Video.jpg

A Muse még tavaly jelentkezett The 2nd Law című nagylemezével. Az együttes legújabb kislemeze, a Panic Station június 3-án jelenik meg. A dalhoz készült klipben a zenekar Tokió utcáin látható. A Muse jelenleg amerikai turnéjának utolsó állomásait játssza, majd hamarosan stadionturnéra indulnak az Egyesült Királyságban és Európában.

Tovább

Follow Me - Új Muse-videó

0muse2012_29.jpg

Megérkezett az új Muse videó, ami tulajdonképpen a Follow Me című dal koncertvideója. Aki ott volt a budapesti koncerten, az most újraélheti, aki nem, az pedig megnézheti, miről maradt le. A csapat egyébiránt két Grammy-jelölést kapott, a legjobb dal (Madness) és a  legjobb rockalbum (The 2nd Law) kategóriákban. Az együttes ősszel indult turnéja jövő nyáron stadionokban folytatódik, várhatóan még monumentálisabb díszlettel. Budapesti koncertről egyelőre nincs szó.

Tovább

A világhírnévig, és tovább!: Muse @ Budapest Sportaréna, 2012.11.20.

0muse2012_29.jpg

A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait 2010-ben olyan kritikákkal büszkélkedhetett, mint a New Musical Expresstől származó “az évezred legfontosabb hangjainak gyűjteménye”, vagy hogy “a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene” (Uncut), és amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : “a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik”. Ilyen felhangok után érkezett a zenekar tegnap a The 2nd Law című új lemez turnéjával a Papp László Budapest Sportarénába.

Tovább

Elindult a Muse turnéja!

Muselive3.pngMúlt héten Franciaországban elindult a várva-várt The 2nd Law Muse turné, és a zenekar - természetesen - teltházakkal dübörög végig a kontinensen. Az első fotók alapján Matt Bellamy és csapata ismét kitett magáért, s nem csupán őket tartják a világ egyik valaha volt legjobb koncertzenekarának, de a látványra is odafigyelnek és a legmodernebb technikát használják fel bulijaik minél tökéletesebbé tételéhez.

Tovább

Paradox: Muse - The 2nd Law (2012)

Muse_2nd_law.jpgKorunk egyik legnagyobbnak tartott brit rock zenekarának, a Muse-nak legújabb lemezétől napok óta szenvedek. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni a The 2nd Law című lemezzel. Persze, ha nem vagyok nagy rajongója korunk oly’ divatos brit alternatív rockzenéjének, akkor egy laza vállrándítással el is lehetne talán intézni, de ennyire mégsem egyszerű a képlet. A rengeteg eladott lemez, rengeteg díj és egyéb elismerés amellett szól, erőszakot kell tegyek a fülemen.

Szóval napok óta kínoz ez a kritika, mert mikor elkezdem hallgatni, akkor nagyon fura képzet ez az elektronikus, klasszikus és alter rockzenéből összegyúrt modern egyveleg.

Tovább

Az NME olvasói szerint a Muse a valaha volt legizgalmasabb koncertzenekar

muse2012_1.jpg

Az NME.COM olvasói a Muse-t szavazták meg a legizgalmasabb koncertzenekarnak. A teignmouth-i trió szoros küzdelemben vert meg egy csomó aktuális és legendás előadót. A csapat új szöveges videója egyébként nemrég jelent meg a Madness című dalra és ITT megnézhető, és a lemez is a kanyarban van már, amely október 1-jén The 2nd Law címmel jelenik meg. A lemezmegjelenést követően a Matt Bellamy - Dom Howard - Chris Wolstenholme hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása: 2012. november 20., Papp László Budapest Sportaréna. Hajtás után megnézhetitek, hogy kiket előzött meg a zenekar a legjobb koncertzenekar-versenyben.

Tovább

Madness - Új Muse szöveges videó

muse2012_1.jpg

A Muse hétfőn mutatta be mutatta be új dalát, a Madness-t, mely már digitálisan meg is vásárolható! A zenekar hatodik stúdióalbuma, a The 2nd Law a Helium 3/Warner Records gondozásában jelenik meg október elsején. A lemezről egy rövidfilm-előzetes is megjelent a www.muse.mu-n.

A lemezmegjelenést követően a Matt Bellamy - Dom Howard - Chris Wolstenholme hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása: 2012. november 20-án lesz,  helyszín a Papp László Budapest Sportaréna.

A csapat legutóbbi albuma, a The Resistance 2009-ben jelent meg, és 19 országban vezette a listákat. Az új dal hajtás után!

Tovább

A Muse a pénteki nyitóünnepségen is előadja az olimpia hivatalos dalát

MuseOlimpic.pngNovember 20-án ad koncertet Budapesten a brit Muse zenekar, akiket a világ legnagyobb részén már a Coldplay csapatával egy szinten emlegetnek, koncertjeik évek óta a legjobb előadások közé tartoznak.

Népszerűségükre jó példa, hogy ők is részt vehettek abban a stafétafutásban, mely során az olimpiai lángot a játék helyszínére juttatják. A három zenész Teignmouth közelében vette magához egy rövid időre a fáklyát. Pár héttel ezután ráadásul az ő szerzeményüket választották az idei olimpiai játékok hivatalos dalává.

A Survival című dal a versenyzők stadionba érkezésekor, az éremceremóniák alatt és a nemzetközi televíziós közvetítések alkalmával is hallható lesz. Emellett természetesen a nyitóünnepségen is felcsendül 2 nap múlva.

Hazai vonatkozás, hogy a hivatalos videóban látható Egerszegi Krisztina és a magyar férfi vízilabda-válogatott több tagja is. A dalt minden bizonnyal a novemberi budapesti koncerten is hallhatják a rajongók majd.

A Muse vadonatúj dala, a Survival lesz a 2012-es londoni olimpai játékok hivatalos dala!

muse2012.jpg

A Survival az összes London 2012-es sporteseményen hallható lesz, az Olimpia teljes ideje alatt – többek között a versenyzők bevonulásánál és az éremátadó ceremónia közben is. Múlt szerdán Londonban az olimpiai sajtótájékoztatón ismertették a „Rock The Games” című zenei programot, élén a Survival-lel, így a konferencián az zenekar is részt vett.

Tovább

November 20-án Budapesten játszik a Muse

Sziget Muse 2.jpg

A világ zeneértő és -rajongó fele már 2000 óta tudja, hogy egy angol kisvárosból elindult 3 srác, akik valószínűleg hamarosan a világ egyik meghatározó rockbandájává fognak válni. A világ másik fele az elmúlt 2-3 évben kezdte megtanulni igazán a Muse nevét, amikor The Resistance anyagukkal gyakorlatilag átírták a brit pop-rockról alkotott képet és létrehozták a tökéletes albumot.

Tovább

Vurstli hangulat - Sziget Feszivál 2010., 5. nap, vasárnap

Vannak dolgok, amikhez az évek folyamán már hozzászokhattunk a fesztiválok tekintetében, így például, hogy minden évben drágább lesz a jegy, és drágább lesz a sör, de legalább most a Szigeten megjelent a minőségi fejlődés is (de ettől még mindig drága az ott lét). Tavaly szintén a fesztivál záró napja volt nagy durranás (Faith No More, Turbonegro, Life Of Agony hármas így, egymás után), és az idei felhozatalnál is elismerő csettintéssel lehetett konstatálni.

Tovább

Sziget Fesztivál 2010 fellépők | 9. rész : Muse

Nos lassan megint eltelt egy év a 2009-as Sziget Fesztivál óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Sziget nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak.

Az idei Fesztivál kétségtelenül egyik legnagyobb húzása az angol Muse fellépése lesz. A  Matthew Bellamy – ének, gitár, zongora, Christopher Wolstenholme – basszusgitár és  Dominic Howard – dob felállású csapat az angliai Devon megyében található Teignmouth kisvárosban alakult.

A zenekar tagjai mind más együttesekben kezdték, míg tizenéves koruk körül kialakult a végleges felállás, ami mindmáig változatlan. Indulásuk szempontjából meghatározó volt egy helyi zenekar verseny, amelyet botrányos viselkedésükkel, valamint kinézetükkel, saját maguk legnagyobb meglepetésére megnyertek. Ezek után kezdtek komolyan gondolkodni a folytatáson, és különböző helyi bárokban, kisebb klubokban szórakoztatták – a sokszor nem túl érdeklődő – közönséget. Egy ilyen alkalommal fedezték fel őket, ezután rögtön szerződést ajánlottak nekik.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum