RockStation


Bim-bam! - Klipet készített az ős-Bikini feldolgozásához az Ørdøg

2021. február 01. - theshattered

ordog_2020_2.jpgEgy hete, hogy megjelent a Nagy Feró munkássága előtt tisztelgő válogatáslemez, melyen rengeteg, szám szerint harminckét előadó tette, teszi tiszteletét a Nemzet Csótánya előtt. Az Ørdøg mint mindig, most is remek munkát végzett, ők az ős-Bikini dalát, az A zenekar üzenetét formálták át a saját arcukra, ehhez pedig egy archív fotókból összeállított dalszöveges videó készült.

Tovább

Szokták mondani, hogy viszonylag egyedi, amit csinálunk

Interjú Vörös Andrással az Ørdøg énekesével

ordog_2020.jpg

Ø3 címmel novemberben jelent meg az Ørdøg harmadik nagylemeze, amely egyöntetű siker legalábbis az eddig olvasott kritikák és rajongói visszajelzések szerint. Ennek okán beszélgettünk Vörös András énekessel, természetesen szó esett ezenkívül sok mindenről és egy kínzó kérdésre is választ kaptunk mindjárt az elején.

Tovább

TOP2020 - A RockStation szerkesztőségi kedvenceinek összesített idei listája

rs_top20_2020.jpg

...és akkor összedobtunk, hogyan is fest az idei összesített listánk! Aki ismeri ezeket a rangsorainkat, talán már tudja a matekot is: az egyéni listáink helyezései alapján jöttek a fordított pontszámok (első: 10 pont, második 9, stb.), erre megy rá egy huncut kanyarral annyi pontocska, ahány ember kedvencei között szerepelt az adott korong (ha például egy adott lemez négyünknél is ott volt, az plusz 4 egység), aztán az Excel pedig jól megmondta, hogy hányas is a kabát! Aki számolgatott a múltkor, már sejti az eredményt, de azért mutatjuk, melyik az a húsz korong, amik miatt érdemes lesz visszaemlékezni erre a rideg évre! Az élboly igazából sejthető...

Tovább

Ørdøg - Ø3 (EDGE Records, 2020)

Eladtam a lelkemet az Ørdøgnek

o3.jpg

December hatodika környékén valahogy jobban előtérbe kerülnek az ördögök, krampuszok kinek melyik megnevezés tetszik jobban. Azonban most nem a Mikulást kísérő feketére maszkírozott lányokról fogunk beszélni, ha az Ørdøg szóba kerül, hanem sokkal inkább a Superbutt klasszikus felállásából létrejött zenekarról, akik a harmadik anyagukkal nemrég kopogtattak az ajtómon. Én pedig az Ø3 előtt kitártam a bejárati ajtót. 

Tovább

Íme az új Ørdøg-lemez részletei!

ordog_2017.jpgNovember 6-án fog megjelenni az Ørdøg harmadik nagylemeze, az Ø3. A remek előzetes szám, Az élet alássan után a csapat megmutatta a lemez borítóját és dallistáját is, ezeket lentebb találjátok meg. A novemberi Hammerworld mellékleteként is elérhető anyag a Popshopon keresztül már előrendelhető, itt pólóval összecsomagolva is be lehet szerezni a korongot. Bakelit kiadás leghamarabb csak jövőre várható.

Tovább

Meghallgattad már a Diabolus In Musica új EP-jét?

diabolus2020.jpgPénteken jelent meg a limitált példányszámban fizikai formátumban is elérhető új Diabolus In Musica EP, a Milyen kár. Az ötdalos anyagon négy Ørdøg nóta akusztikus átirata és egy Bob Dylan-átdolgozás, Az őrtoronyból feléd kapott helyet, mely a leánykori nevén, azaz All along the watchtower címen lehet ismerős többeknek.

Tovább

Jön a Diabolus In Musica második EP-je!

diabolus2020.jpgHárom hét múlva, április 17-én jelenik majd meg a Diabolus In Musica második EP-je, a Milyen Kár. Az Ørdøg akusztikként is ismert formáció négy anyazenekaros átirat mellett egy Bob Dylan-átdolgozást is rárak majd a korongra, ez az All Along The Watchtower "magyarosított" verziójaként, Az Őrtoronyból Feléd címen lesz majd megtalálható. De hogy addig se találgassa a kíváncsi rajongó, milyen is lett ez utóbbi nóta, egy klip kíséretében megmutatták azt.

Tovább

Hallgasd meg a Diabolus In Musica bemutatkozó EP-jét!

diabolusinmusica.jpgA mai napon jelent meg a sokatmondó Ørdøg-akusztik EP címre keresztelt első Diabolus In Musica anyag. A négydalos, a három Ørdøg nóta átdolgozása mellett egy Isten Háta Mögött-feldolgozást, a Tavaszi Nemződüh akusztikus verzióját tartalmazó, spéci borító mögé bújtatott anyag egy új klipet is kapott, ezt a Kitalálhatnád című tétel nyerte meg.

Tovább

Két hét múlva érkezik a Diabolus In Musica bemutatkozó kislemeze

diabolusinmusica.jpgEgy száz darabra limitált, négydalos kislemezzel mutatkozik be az Ørdøg akusztikus "kistestvére", a Diabolus In Musica. A speciális kiadású, bónusz ceruzával kiegészített anyag fizikai verziója mellé egy ajándék koncertjegy is jár majd az előrendelőknek, ahol a korong négy dala mellett egyéb tételek is felcsendülnek majd.

Tovább

Judas Priest (UK), Ørdøg (HUN) @ Papp László Sportaréna, 2018. július 24.

Mikor az Ørdøg templomba ment, Júdás várta odabent

judaspriest-6.jpg

Azért be kell vallani, eléggé el vagyunk kényeztetve ebben az évben. Ha csak tényleg a brutális nagy ászokat nézzük, akkor is pár hónapon belül megfordult Magyarországon a Metallica, az Iron Maiden és tegnap este a Judas Priest is. Mi ez, ha nem teljeskörű ellátás? Az előző két fémikon rendesen odatette magát a saját koncertjeiket, így Rob Halfordékon volt a sor, hogy megmutassák: kik és a metalistenek valójában.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum