Egyes szenvedélyek lassan apadó lángúak, nehezek, fejfájdítóak, mégis vissza-visszatérnek.
Mások pedig rövid életűek, ám annál lángolóbbak. 

A fuzzfenyvesek nemrég újra megszólaló Sötét Anyája, a Piresian Beach néven alkotó Németh Zsófi efféle röpke (és minden szakállovag szerencséjére kizárólag zenei) frigyre lépett Matthias von Stumbergerrel, a garázsblues visszahúzódó, szlovén álgrófjával, Barcelonában. Eme szentségtelen, ám annál klasszabb frigynek az eredménye egy rövid, de intenzív anyag: egy vinylnyi sallangmentes, neoprimitív, szinte stonerré durvított, össze-vissza-szétvert echókban és distrókban lubickoló baljós táncra készült garage-rockdal gyűjtemény. Ezt az EP-t a 2014-es év májusában megjelent I Cannot See For Miles szólóanyaggal együtt elemezzük/ajánljuk addig is...

Németh Zsófi egy asszonyi formatervű zenegép. Itthon fantomsztár státuszban leledzik - a Piresian Beach a rock-underground, a 2010's évtized első felét átfésülő budapesti lo-fi hullám, a tumblr-fetisiszták és a Coollisták ünnepeltje lett, mialatt az ország java még megjegyezni se tudja bandái nevét (ld. még Summer Schatzies)... Most, egy kisebb alkotói válság, egy nagyobb hallgatás és 2 friss, baszotterős, fülbe festett körmöket mélyesztős visszatérő EP után körülnéztünk hálószobatáján... na, nem úgy, mint a Velvet tenné, hanem kizárólag zeneileg: itt készül a hangjegyekbe oltott lélekmarcang. A magyar garázsrock gardedámja némi fényt csiszol a földmélyi félhomályba nekünk...