Egyes szenvedélyek lassan apadó lángúak, nehezek, fejfájdítóak, mégis vissza-visszatérnek.
Mások pedig rövid életűek, ám annál lángolóbbak.
A fuzzfenyvesek nemrég újra megszólaló Sötét Anyája, a Piresian Beach néven alkotó Németh Zsófi efféle röpke (és minden szakállovag szerencséjére kizárólag zenei) frigyre lépett Matthias von Stumbergerrel, a garázsblues visszahúzódó, szlovén álgrófjával, Barcelonában. Eme szentségtelen, ám annál klasszabb frigynek az eredménye egy rövid, de intenzív anyag: egy vinylnyi sallangmentes, neoprimitív, szinte stonerré durvított, össze-vissza-szétvert echókban és distrókban lubickoló baljós táncra készült garage-rockdal gyűjtemény. Ezt az EP-t a 2014-es év májusában megjelent I Cannot See For Miles szólóanyaggal együtt elemezzük/ajánljuk addig is...
... ami Zsófi tulajdonképpeni visszatérése. Az a zene, amire lehet szöghajú szobagót bölcsészcsajokkal táncolni; de kacarászni nem(!), amire lehet végre topogni és fejlóbálni, de pogózni nem(!). És ez így a jó. Hungaro-garázstörténeti tárlatunk régóta késlekedő hiánypótlója, meglehet, mérföldkövei lettek mindketten - a K.u.K különkiadás pedig egyszerűen a legflottabb projekt-EP, amit eddigi pályafutásom során hallhattam.
Hidegrázás. Az első pár másodpercben már elér. Sokkal mélyebbről jön, mint a puszta "dél", a déli hangzást ráaggatni ezért dőreség lenne... a fülledt, fojtó atmoszférájú nyugati Dél témái mégis ránehezednek, az eddigi méregködös-albioni és garázspogány atmoszférák után. S ezeket sem eldobja, hanem beépíti ez a velejéig nőies, szorongatóan is izgalmas lemez. Szembenézés a halállal, az élettel, azzal, hogy vajon melyik a sivárabb, az eddigieknél tisztább tekintettel, tisztább ütemekkel, stabilabb tempókkal. A nyitósor az egész lemez mottója lehetne: "I've seen death coming to me... it comes, it comes, it comes and it leaves." - de a rövidségében is teljes EP végére eljutunk olyan kikopott, csupasz képekhez, mint a "making love is also doing good for my veins, so I smoke tobacco". A hétköznapok fájó trivialitása és egyfajta DIY fennköltség, az emberi lélek magasságai és kiábrándítóan kiszámítható biológiája ütik egymást folyamatosan, dalról dalra haladva a szövegekben, lassú, nagyokat csattanó pofonokkal. Teljesség és üresség ötvöződik a felvételen, diszharmonikusan is harmóniában.
Belelátunk egy sok vihart megélt női pszichébe, de mintha ezáltal sok más női pszichébe is belelátnánk: egyszerre egy boszorkányéba, egy sérült nagylányéba, egy nővérébe, egy magányos garázsrockerébe. Nagyon tompa, nagyon mély, nagyon primitív lüktetések, zajos kavargás jelzi a felszín alatt, a szuperkarcosan zajgó szavak mögött hömpölygő fekete tengert. Az egymásra rétegzett vokálok és zajsávok igazi one-woman-band élményt teremtenek (hogy én ezt hogy meghallgatnám élőben!), a hangulat pedig látnoki, és feszültsége ellenére is inkább marad végig misztikus, mint leterhelő. A nyavalygás, disszonanciák, komisz tördeltség, sőt, a zárótétel Vitamins nyitányában felbukkanó mongoloid torokéneklés is mintha mind a feminin misztérium árnyoldalával, annak egyedi, egyáltalán nem kellemes elemeivel szembesítenék a hallgatót - és ezért nem lehetünk eléggé hálásak. A nőiesség itt nem oppozíciós meghatározásként és mellverésként szólal meg, nem viszonyít, nem ítél, nem propagál semmit, hanem magától árad minden sávról. Ez a természetesség az, amihez az összes eddigi, gyakran zavaros-beteges, ambivalens érzeteket keltő EP vezetett, és amiben szerintem Németh Zsófi most igazán magára talált.
Az I Cannot See For Miles nem csak a Piresian Beach, hanem az angol nyelvű magyar zenének is muzeális értékű darabja. Nincs akcentus, nincs megalkuvás, nincs semmi fölösleges bonyolítás, nincs se popos behízelkedés, se öncélú, fölös provokáció. Simán emlegetnék már PJ Harvey és a White Lungs mellett, egy igazi vaskori női akcióhósökkel operáló Tarantino/Grindhouse-filmben is felcsendülhetne e produkció, ha oda akarná (tudná?) kifuttatni magát - és az én olvasatomban ezek mellett is van a helye, minimum egyenrangúként... Mert minden mélyundergroundsága ellenére ez egy bárkit beszippantani képes, baromi erős hangulatú lemez, agyfertőző-fülbemászó, borongós dallamokkal, egyszerűségükben nagyszerű dalokkal, amikből még az igazi meglódulások és kiakadások se hiányoznak. Egy csöndes és félelmetes meditáció. Hozzáadni talán lehetne ezt-az, de elvenni semmiképp se lehetne belőle már: egyedülállóan nőies megszólalású, érett, kerek, egész anyag, amilyenből évtizedenként alig maroknyi kerül ki ebből az országból. Ez a lemez az egyik ilyen. 5/5
L' Enfant Terrible - igazi Szörnyű Gyermek a páros első koprodukciója, a K.u.K.;.a depizős anyuka felpörgő üzemmódja: az előző album elmélyülése és lebegése után tessék, itt egy keserű hangzású, de kétségtelenül sodró, igazából tökr buliképes garázsrock album, ami úgy szól, ahogy egy kibaszott garázsrock-albumnak szólnia kell. Velős, nagyon tömör számok, hömpölygő tempók, kacarászás-talanított DÖGSÉG, és ha lehetséges, még feledhetetlenebb, perverzül slágeres riffek. Matthias dalszerző-társi és dobos-vokálos közreműködése nagyon-nagyon jót tettek az anyagnak: ez egy jóval kevésbé introvertáltabb, de éppannyira öntörvényű lemez, mint az I Cannot See For Miles.
Szörfös ütmek, goth- és death rock, egy kis exotica, sőt, doom, sludge keveredik egy feledhetetlen, fejdöngető mixbe: a Disease Is The New Health fejrázására epikus riffelés jön a legrádiósabb Patient Ladyn, majd igazi meglepiként az Electric Wizard, Black Sabbath és Witch legjobb pillanatait egyaránt idéző Penfriend basz úgy oda, de úgy, amit nem hittünk volna, e?! A dalok üzenetei is változnak: árulás, hétköznapi intrikák, kapzsiság (Digging for Gold), elérhetetlen (Penfriend) és képzelt kvalitásokkal rendelkező szerencsétlenek kerülnek terítékre, akár totális zajban (ld. a Fields of Traitors gátlástalan zsáner-tisztelgéséből teljesen kivehetetlen vokálok), akár húzdmeg-ereszdmeg vágták közé tördelve (A Lethal Agreement).
Ismét hiánypótló és nemzetközi színvonalú lemezt kaptunk tehát kézhez (ingyen hallgatásra ráadást). Az agyalás és elszállás után egy durrbele, igazi morcos-kúrós garázs (ill. bocs: hálószobarock)opuszt. A dalok úgy folynak egymásba, hogy nem vagyok hajlandó elhinni: csak ennyi született ama sessiönökön, követeljük a mielőbbi folytatást... Ja, és ha valakinek kedves az étere, adja már ki ezeket a k* korongokat, vagy legalább az MR2 tolja fel! Annyira nem lenne ám nagy kulturális érvágás még akár ott is viszont hallani ezt-azt. Egyébként is... ha ott és most nem, ne csodálkozzunk, ha később ígéretes európai kiskiadók válogatáslemezein futunk bele. :) És könyörgök. MI A TOSZ AZ A K.u.K.? 5/5
~
Tekintsük e 2-t nyugodtan egyfajta mini-duplalemeznek, és élvezzük őket egymás után - hisz a jó asszony is két szerető: egy otthon, egy meg társaságban. Egy előadó abszolút beérését és zenei - ha nem is kereskedelmi - diadalát hallhatjuk, ahová a maga útján jutott, és saját hangjára rátalálva.
Talán nem lesz tízezer követője, talán nem fog fesztiválokon fellépni, talán soha nem tör ki (bár valszeg saját döntéséből) a hálószobájából - vagy csak alkalmilag, lelkes őrülteknek hála jutva Szingapúrba, Barcelonába, eldugott válogatáslemezeken fel-felcsillanva-, de ha ez kell ahhoz, hogy ilyen színvonalú és mélységű zenét kapjunk... ám legyen, basszameg. Ám legyen.
~
by Nemesúr(/Nemes Márk)
