Az elmúlt bő egy évben nem sok koncertbeszámolót olvashattatok a Rockstation hasábjain. Most azonban lehetőségünk nyílt megnézni a Sabaton Exit fesztiválos koncertjét – még ha csak online is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Amikor tavaly másodjára is lehúzták a koncertrolót, álmainkban sem gondoltuk, hogy egy Kowalsky Meg A Vega koncerttel indul újra az élet nálunk, már ami a koncertfotózást illeti. Hazánk egyik legsikeresebb zenekarának pályáját azonban sorra teltházas Budapest Parkos koncertek fémjelzik, így aztán Lányi Kristóf fotós kollégánk úgy gondolta, hogy neki ott a helye. 

Ez a beszámoló életem talán legjobb koncertjéről szól. Már több, mint 3 éve volt Svédországban egy kisebb helyszínen, ahol családostul megnéztük a Hammerfallt. Hogy a fenébe keveredtünk oda? Elmesélem, sőt azt is, milyen volt. A cikkben olyan szavak is lesznek, amik manapság alkalmasak a nyugalom megzavarására, például turnébusz, közönség, koncert, ráadás, előzenekar, színpad. Kérlek, ennek tudatában olvass tovább!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szeptember 23-án egy hangulatos fellépéssel törte meg a csendet a Köteles Leander. A Leander Szimfonik név alatt adott műsor ezen estéjébe Lányi Kristóf kollégánk képei révén nyerhettek némi betekintést, ha ott voltatok azért, ha nem, akkor azért nézzétek meg.

Már éhezte a testem a koncerteket. Március óta nem volt semmi, amire elmentem volna, nem mintha az utóbbi heteket leszámítva olyan nagy lett volna a menü. De az, hogy a Tormentor (és másik két iszonyat bika banda) lényegében házhoz jött és a Roxxyban tervezte leszedni a plafont... Nos, az egy kihagyhatatlan alkalom volt!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Augusztus 26-án tartotta Makó Dávid egyszemélyes projektje a The Devil's Trade lemezbemutató koncertjét a Dürer Kertben. Az eseményen a The Call Of The Iron Peak című lemez bemutatója előtt Pándi Balázs újságíró beszélgetett Makó Dáviddal. Réti Zsolt fotós kollégánk ott volt a helyszínen, fotóit fentebb nézhetitek meg.

Ahogy most látszik, úgy jó ideig nem kell koncertre járnunk. Legyen az klub-, vagy arénakoncert, esetleg fesztivál, augusztus 15-ig mindenki kárhozatra van ítélve, szervező és koncertlátogató egyaránt. Így aztán nem marad más, mint a visszaemlékezés. 10 részes sorozatunkban, most minden évből 10 koncertre emlékszünk vissza a koncertbeszámolók és egy rakat fotó segítségével. Az első rész után most a 2011-es esztendővel folytatjuk. Természetesen kommentben jöhetnek majd azok a koncertek, amelyekre Ti is jó szívvel emlékeztek vissza az adott időszakból.

Ahogy most látszik, úgy jó ideig nem kell koncertre járnunk. Legyen az klub-, vagy arénakoncert, esetleg fesztivál, augusztus 15-ig mindenki kárhozatra van ítélve, szervező és koncertlátogató egyaránt. Így aztán nem marad más, mint a visszaemlékezés. 10 részes sorozatunkban, most minden évből 10 koncertre emlékszünk vissza a koncertbeszámolók és egy rakat fotó segítségével. Elsőnek egy összevont év (lévén az oldal e környékén indult és még nem pörgött annyira, mint manapság) jön, mégpedig a 2009 és 2010-e esztendők. Természetesen kommentben jöhetnek majd azok a koncertek, amelyekre Ti is jó szívvel emlékeztek vissza az adott időszakból.  

A Kvelertak a húzós zenéjével már igen korán, igen hamar belopta magát az emberek szívébe, mondjuk valljuk be, a black and roll nem is annyira elterjedt stílus, amit olyan veszettül sokan művelnének – ennek köszönhetően nem is igazán lehet megcsömörleni tőle. A(z eredetileg) nagy (de úgy néz ki, szépen-lassan ritkuló) dömpingben még így is majdnem teltházat varázsoltak a Dürer Nagytermében. Nem érdemtelenül!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Március 8-án először játszott Magyarországon az X Ambassadors. Az amerikai rock csapat érkezésére már jó pár éve vártak a hazai rajongók és a Barba Negrában a trió végre élőben is zenélt a hazai rajongóknak. Lányi Kristóf fotós kollégánk is ott volt a koncerten és ha már ott volt lőtt pár frankó képet.

Újabb szép példáját láthattuk annak, hogy a hazai underground színtér – ideértve zenészeket és zenehallgatókat egyaránt – nem csupán a muzsika iránt elkötelezett, de emberileg is összetartó közösséget alkot. Miklós Csaba, akinél az elmúlt év végén gyomorrákot diagnosztizáltak, most rengeteg erőt meríthet abból, hogy kedvenc bandái színpadra álltak az ő és családja megsegítésére.

Ezen az estén a mesés Kelet felé orientálódtunk, hogy ilyen gagyi szójátékkal (és némi földrajzi képzavarral is) éljek. Elsősorban zeneileg, az előbandát is ideértve. Ha emlékezetem nem csal, az ún. „oriental metal”-t napjainkban csúcsra járató, a címkét azonban elhagyó Myrath egy hasonlóan egzotikus összeállítású, csak népesebb csomagban mutatkozott be a magyar közönségnek 2011-ben. S lám, harmadszorra már önálló turné keretében érkezett hozzánk a Tunéziából elstartolt, de ma már erősen francia hátszelű csapat.

Ótvar nagy buli volt szerda este az Arénában. Hatalmas, tényleg! Minden igényt kielégítő! Három akkora partycsapat húzta a talpalávalót, mint a ház, a közönség meg csak forrott. Mi is volt ez? A nagybetűs szórakozás!

Igen sajátos, egyedi és eklektikus turnécsomagot kaptunk a hajón ezen a februári vasárnap estén. Ami mindhárom zenekarra igaz volt, az a gyakran használt, „post” kifejezés. Post punk, black, metal…
A bulira történő várakozás alatt kellemes volt hallani többek között az Alice In Chains, a Down klasszikusait. Hiába no, a Stone The Crow-val nem lehet hibázni.

Vasárnapi koncertekre valahogy mindig olyan nyögvenyelősen indul el az ember – vagy másnapos, vagy már előre komor a hétfői korán kelés és munka miatt, de többnyire mind a kettő. Még talán egy hétköznapi buli is jobban tud esni, attól függetlenül, hogy reggel ugyanúgy munkába kell menni, hisz egy jó zaj kizökkent a mókuskerékből. De igazából kit érdekel ez a pesszimista gondolatfejtés, ha a God Dethroned játszik aznap este? Hoppá, kibújt a szög a zsákból, bevallom én miattuk mentem - mondhatni kötelező volt számomra ez a buli, még akkor is, ha a főzenekar nem volt kedvencem, vagy az Alcest csábított az A38-ra.

Ha Lordi hangversenynek indulunk neki, garantált, hogy pompásan fogunk szórakozni. Épp ezért lelkes szökellésekkel trappoltam a Barba Negra irányába, magammal vonszolva Okosabbik Felem, aki számos esetben az általam kedvelt művészeti alkotásokat (legyen az zene, vagy film), egy tömör, ám lenéző “óvoda” jelzővel szokta illetni. Értelemszerűen a legkevésbé sem zavartatva iparkodtam tovább, hogy a szörny-metal ismételten elbájoljon. 

Az egészen korai Gesarol-éveket, illetve egy nyolc és fél éves inaktív időszakot is beleszámolva ötven esztendős fennállását ünneplő P. Mobil dunaszerdahelyi fellépése egybeesett a klub tízedik születésnapjával. Ilyen értelemben tehát duplán ünnepelhettek az egybegyűltek – bár Schuster Lóriék számára más okból is különösen fontos volt az esemény, erre természetesen rá is térünk majd –, s ehhez rangos vendégzenekar is társult.

A tél utolsó szelei billegtették az A38-at múlt héten szerdán, de én inkább arra tippelek, hogy az őrjöngő és ugráló közönség miatt változott kelj-fel-jancsivá Budapest egyik legkülönlegesebb koncerthelyszíne. Többnyire egy amerikai turnétöltetett kapott a hajó, amitől akár be is indulhattak volna a már rég mélyen alvó motorjai. Bár tavaly novemberben itt jártak, úgy tűnik az Unearth magyar közönségbázisa igen erős, hiszen ismét rengeteg metalcore fanatikust bevonzott. Én viszont úgy érzem az este fővendége itt bizony a Prong volt…

Hová is raktam? Hol van? A múltkor még megvolt... Ehh, a fene egye meg! Ó, hát igen! Az én egyetlen, mondjuk annyira nem becses, de azért mégiscsak hozzám tartozó arcom a Dürerben maradt! Úgy szétkente ez a három zenekar, hogy azóta is csak a nyomait próbálom összecsipegetni. A három csapat által produkált este alatt összeszedett energiából még napokig vígan a plafonon fogok rohangászni, szó szerint kegyelmet kér most a lelkem... Szerintetek létezik tökéletes, vagy közel tökéletes koncert? Mert akkor ez az volt! (A képek a tavalyi Brutal Assaulton készültek)

Idén elég korán kezdődött az „egy év alatt legalább egyszer megnézem a Napalmot” című szokásos sztorim. Mondjuk úgy volt, hogy duplázunk majd, Bécs után egy Brno-t is útba ejtünk, de aztán ebből nem lett semmi. Sajnos. Mondjuk Brno is gyorsan átírásra került a plakáton Prágára… Már decemberben megvásároltam a jegyet a 2020-as Campaign For Musical Destruction Turné bécsi állomására, ha törik-ha szakad, én bizony ott leszek. Útitársak még sehol, az autóm egyenlő a roncshalmazzal, tehát marad a tömegközlekedés…