RockStation


Thundermother l Cobra Spell l Vulvarine @ Budapest, Barba Negra Blue Stage, 2025.03.26.

Rock, csajok satöbbi

2025. április 08. - magnetic star

Sajnálatos, de elkerülhetetlen, hogy a minden képzeletet felülmúló jelenlegi koncertáradatban egy-egy buli, adott esetben nemzetközi esemény, némileg elvész. Pontosan ez történt a csepeli helyszín kisebbik termében tartott csajos estével. Odaát a nu metal nosztalgiajárat zakatolt, és egyeseknél talán a hónap végére már apadó házi büdzsé is az itt tárgyalt esemény ellen szólt. Mindenesetre jóval kevesebben gyűltünk egybe, mint amire a csomag alapján számítani lehetett. Ezzel azonban véget is vetnék a lamentálásnak, mert aki eljött, annak frenetikus élményben lehetett része, és láthatóan maguk a fellépők is jól érezték magukat. Márpedig ez a legfontosabb.

Tovább

“Nem szabad feladni, a múltat pedig a helyén kezelve kell lezárni.”

Interjú Filippa Nässillel, a Thundermother gitárosával

Nem akármilyen súlyú feladat nehezedett Filippa Nässil vállára, amikor az előző felállás felbomlása után ismét talpra kellett állítania a saját gyermekeként kezelt Thundermothert. Ő azonban nem az a típus, aki könnyen feladja az álmait, és amellett, hogy ismét igen erős tagságot sikerült öszerántania, az idei Dirty & Divine album is nagyot üt. Miközben lassan visszaszámolhatunk a csajok március 26-i budapesti bulijáig, jöjjön az a beszélgetés az újdonsült édesanya Filippával, amelyre röviddel a lemez hivatalos megjelenése előtt került sor.

Tovább

Szelíd motorosrock - The Trousers: Mother of Illusion (2015)

Szeginy Trouserséket nem foglalkoztatja úgy agyon a popszakma, mint anno, sem úgy, mint kéne. Pedig ez az a zene, ami még be is előzhetne a Petőfi műsorsávjába, ami épp hogy nem apurokká cseperedett, és az egykori indies britpop-softrocktól eltalált a rock'n'roll (és nem a magyarosan kisstílű, megalkuvó 'rákenró') nyugati, borostásabb végéig. A borostája pedig hangosan serceg, de egyáltalán nem szúr: megcsinálták a kontinens talán legjobb motorosrock albumát idestova évekre.

Igen ám, csak tették ezt egy olyan térségben,
ahol a mocisbandák nem trúk, 
a rockkultuszunk meg nem jenki...

Tovább

Te és a Motörhead - Várjuk a történeteiteket!

motorhead_sztorik_header_png.png

Mielőtt tovább nyögnénk annak fájdalmát, hogy a Rock'n'Roll egyik halandó istensége most már a fenti flipperbe löki a pennyt... És mielőtt addig hajtogatjuk egymásnak, micsoda veszteség ez, mire már önkéntelenül utálni kezdjük a Lemmy nevet... Azért álljunk meg egy szóra.

Vagy inkább egy teljes beszélgetésre!

Tovább

A félelem nem győzhet ☮ Mégis jön hozzánk az Eagles Of Death Metal!!!

Aki azt hitte, hogy Jesse Hughes alakulatát megtörik a november 13-án történt borzalmak, és fél lábbal bizony még én is ide tartoztam, nos, azoknak jön az igazi örömhír. Az Eagles of Death Metal újraizzítja és 2016 első felében végigmuzsikálja a párizsi terrortámadások által megakasztott koncertturnéját!

Tovább

"Fogtuk egymás kezét" - Ivan & the Parazol interjú

Nevezték már őket ripacsnak és a magyar rockzene megváltóinak is. Kevesebb, mint 2 év alatt a szemem-fülem előtt jutottak el egyetemi buliról a Deep Purple elé, a zenekar külön kérésére. 2 lemez, 3 külföldi turné, 4 klip, több tízezer rajongó, és az elmúlt tíz év legátütőbb hazai sikersztorija az Ivan & the Parazol. A javában még nálam is fiatalabb srácokról és dalaikról mindenkinek megvan a véleménye - de nekik is megvan ám mindenről. Ki is szedtük belőlük! Nagyinterjú, nagy öröm.

Tovább

Ne temessétek a rock ‘n’ roll-t!

0spiritcaravan2014_48.jpg

A hét elején közöltük le Kiss Ákos írását Mi lesz veled rock ‘n’ roll? címmel. Az írást a Facebookon kommentáradat követte, majd másnap kaptunk egy e-mailt, melyben az állt, hogy erre a cikkre reagálva Ne temessétek a rock ‘n’ roll-t! címmel született egy másik írás, a DebrecenBár zenerovatának vezetőjétől Iski Nóra tollából, melyet alább olvashattok el.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum