Három év után hamarosan ismét Magyarországon köszönthetjük a mai metal színtér egyik megkerülhetetlen alapbandáját, a Machine Headet. Mintegy a fehérvári fesztiválbuli felvezetéseként jöjjön a Nova Rockon (az osztrák Earshot webzine – http://www.earshot.at – munkatársával közösen) rögzített beszélgetés Phil Demmel gitárossal.

Amikor beszálltál a Machine Headbe, a „Through The Ashes Of Empires” albumon még csak két számnak voltál társszerzője, majd idővel egyre jobban kivetted a részedet a dalírásból. Milyen ma Robb Flynnel dolgozni, hiszen a Vio-Lence soraiban is együtt játszottatok?
Phil Demmel: Akkor még kissrácok voltunk, gimibe jártunk. Az az én bandám volt, én írtam a zenét és a szövegeket is, tokkal-vonóval. Ez meg az ő zenekara, ő írja mindennek az oroszlánrészét. Azon a lemezen három dalhoz is hozzátettem a magamét. Kicsit paráztam a dologtól, hiszen már volt egy bandám, amely Machine Head-jellegű nótákat írt, úgyhogy kezdhettem Machine Head-riffeket faragni... Robb igazán nyitott volt, minden témát meghallgatott, amit csak hoztam, sőt ott is társzerzőként tüntetett fel, amihez aligha tettem hozzá bármit is. A „The Blackening”-re viszont már elég sok jó riffet hoztam. Éreztem, hogy nem megy veszendőbe, amit írok, és ez fokozta az önbizalmamat. Utat nyitottam az arpeggio-szerű stílus felé, harmónia-szólókat és dallamos témákat írtunk, sőt szövegírói csapattá is értünk. Az „Unto The Locust”-ra már nem csupán zenét, de szövegeket is írtam. Én inkább általánosan fogalmazok, nem szeretem az „én, te, ő, ezt csinálom, így érzek” megközelítést. Nem úgy, mint ő. Szóval megvan az egyensúly köztünk. A „Be Still And Know”, az „I Am Hell” és a „Pearls Before The Swine” szövegét is ketten írtuk Robbal, a „Locust” ötlete pedig tőlem jött. A „Locust” nóta áll hozzám a legközelebb amiatt, amit magam is átéltem személyesen. Mindenkinek vannak ilyen élményei.

Az a dal egy bizonyos embertípusról szól...
Phil: Olyan emberekről, akikkel nekem is volt dolgom egy időben. Olyanokról, akik azzal a céllal lépnek be az életedbe, hogy mindenedből kiforgassanak. Nem csupán a pénzedből, a materiális dolgokból, hanem a jóakaratodból, sőt a lelkedből is... Van egy sor a nótában: „Tear the veil” (azaz „Szakítsd szét a fátylat”). Nos, amint ezt megteszed és leleplezed őket, már repülnek is tovább a következő áldozatra, hogy őt is kiforgassák mindenéből.

Elmondható, hogy az „Unto The Locust” a legsikeresebb Machine Head anyag, legalábbis amióta te beléptél?
Phil: Annyi bizonyos, hogy nagyon rágyúrtunk erre a lemezre. Dave (McClain dobos) és Robb nem sokkal azután írta a „This Is The End”-et, hogy először tartottunk szünetet a turnézásban, én meg eldobtam tőle az agyamat, mert ez a leggyorsabb dal, amelyet valaha írtunk és játszottunk. Szóval már itt jó magasra tettük a mércét! Aztán megszületett a „Darkness Within”...

Milyen a jelenlegi viszonyotok a Roadrunnerrel? Köztudott, hogy voltak durva konfliktusaitok korábban.
Phil: Kinek ne lett volna konfliktusa a kiadójával? De mint bizonyára tudod, most a Warner veszi át őket, és alaposan meg is tizedelte az egyesült királyságbeli és a német részlegüket. Szóval nem sok maradt a régi Roadrunnerből, amellyel ez a zenekar is húsz éven át dolgozott. Szomorú látni, ahogy ezek az emberek eltűnnek. Jelenleg nincs is szerződésünk. Szeretnénk továbbra is ennek a családnak a tagjai lenni, de majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog. A Roadrunner rendkívül fontos szerepet játszott ennek a bandának a fejlődésében.

Egy ideje Robb a Machine Head lemezek producere is a dalszerzés mellett, ami nyilván komoly többlet-munkát jelent számára. Gondolom, több stresszel is jár.
Phil: Hát, nem is kevéssel! De máshogy nem menne. Ő már csak tudja, hogyan kell szólnia a zenekarnak. Nem fogunk csak úgy akárkit megtenni producernek, nem fogunk hozzá fordulni azzal, hogy szerinte hogyan kellene szólnia a Machine Headnek. Ebben Robb az ász, ehhez neki van füle. Kilenc éve Colint (Richardson) szerettük volna producernek az „Ashes”-hez, de nem jött össze, mire Robb úgy döntött, maga próbálkozik meg a dologgal. Azóta tett szert a mai tudására. Tisztában van azzal, mit miért tesz. Tudja, hogyan érje el a megfelelő hangzást.

Aktív most a Vio-Lence?
Phil: Nem, és többé nem is lesz.

Annak idején a Chuck Billy megsegítésére szervezett jótékonysági koncerten a Vio-Lence is játszott.
Phil: Az 2001-ben volt, még azelőtt, hogy beszálltam volna a Machine Headbe, és amíg itt vagyok, addig 100%, hogy nem is fogok a Vio-Lence-szel tervezni.

Robb szerint a Machine Head története 1991-ben kezdődött egy Metallica koncerten, amikor már a Fekete Album dalait is játszották. Most pedig, mondhatni, a kör bezárult, hiszen ugyanezen a fesztiválon a Metallica elnyomja a tejes Fekete Albumot.
Phil: Pontosan így van. Mi több, már négyszer játszottunk előttük úgy, hogy lement a teljes Fekete Album. Az első ilyen bulin is felléptünk. Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek. Egészen különleges érzés!

Magyarországon legutóbb 2009-ben jártatok, mégpedig a Hegyalja fesztiválon. Az a térség a borairól is híres. Kóstoltatok valamennyit ezekből?
Phil: Én nem iszom bort, az nem az én asztalom. Robb viszont igen.

http://www.machinehead1.com
Fotók: Réti Zsolt