RockStation

Randy Blythe per: Az énekes már úton van az Államok felé

2013. február 06. - sunthatneversets

Blythe3.jpg

Most már, ha megszakadunk akkor is végig követjük a Lamb Of God énekesének perét, melyben új fejlemény van bőven. Nem, nem szökött meg a tárgyalás elől Randy Blythe, hanem védői kérték a tárgyalás elhalasztását, mert egy koronatanú a betegsége miatt nem volt képes tanúvallomást tenni. A bíró pedig akceptálta a kérést, így a tárgyalás március 4-én fog folytatódni.

Tovább

Az elejétől kezdve motiváltnak érzem magam: Interjú Tokodi Tamással a Shortscore.net főszerkesztőjével

tt1.jpgHogy van kifejezetten a fiatal generációt megszólító rockzenei portál Magyarországon, arra jó példa Shortscore.net oldala. Az oldal egyik főszerkesztője Tokodi Tamás, aki megveszekedett Fradi drukkerként, és a göteborgi melodikus death vonal feltétlen híveként lassan 5 éve hozta létre a portált. Vele beszélgettünk zeneszeretetről, a rockzenei újságírás jelenéről, koncertszervezésről és sok minden másról is. 

Ha pár mondatban be kellene mutatnod Önmagad, hogyan fognál hozzá?
A legnehezebb kérdést rögtön az elejére? Biztosan nem úgy látom saját magam, mint mások, ezért csak a száraz tényeket tudom ilyenkor elmondani. Budán élek, gazdasági diplomám van, de nem ezen a területen dolgozok. Fanatikusa vagyok a zenének, a koncerteknek, a fesztiváloknak és a Fradinak. Legrosszabb szokásom a notórius késés, a legjobb pedig állandóan változik, főleg ha mástól hallom.

Tovább

A látszat csal! - Black Veil Brides: Wretched and Divine (The Story of the Wild Ones)

Black Veil Brides The Story.jpgÍrtam már, hogy utálom saját nemzedékemet? Az előítéletek miatt. Egy (ráadásul zenész) volt iskolatársam nem hallgat ’90 után rögzített zenei felvételt, mert (ezt biztosra tudja) „akkor szűnt meg a zene”. Pedig, mint Nagy Idők Tanújának tudnia kellett, hogy a hetvenes (és a többi) években valóságos (szó szerinti) slágergyárak üzemeltek.  Majd  a mi zsenge kamaszkorunk idején pedig ugyanolyan fura fazonok szaladgáltak az iskolafolyóson, akárcsak ma – esetleg mi is köreikbe tartoztunk.  Megbotránkoztunk azon, ha megbotránkoztak rajtunk, most pedig mi botránkozunk meg.

Tovább

Ingyenes Dorena koncert az Instantban!

Dorena2013.jpg

Bár a post-rock, mint terminus, az utóbbi pár évben egyre inkább szitokszóvá vált, semmint örömet és megnyugvást sugárzott volna, szerencsére még mindig akad egy-egy olyan fiatal zenekar, amelyik rácáfol erre a tendenciára, mert nem tesz többet annál, minthogy jó dalokat írjon. Ilyen zenekar a göteborgi Dorena is, akik harmadik nagylemezük megjelenésének alkalmából adnak majd ingyenes koncertet az Instantban.

Tovább

Egyhamar nem lesz itt Tool lemez

Tool band.jpg

Bár a múltkor nagy lelkesen megírtuk, sőt a zenekar a honlapján is megerősítette, hogy ugyan készülne az új Tool album, de az egyik tag (meg nem nevezték az illetőt) robogó-balesete miatt késnek annak munkálatai, most az együttes énekese Maynard James Keenan a chilei Radio Futuronak adott interjújában arra a kérdésre, hogy hogy áll a 7 év után készülő új Tool lemez röviden ennyit válaszolt:  Nincs új lemez. Legalábbis ebben az évben biztosan nem. Én nem írtam egy dalt se, szóval nem, nincs semmi.

Bruane Brenn - Új Kvelertak-videó

kvelertakbruanevideo.png

Tegnap a Hammerworld oldalán mutatkozott be a norvég Kvelertak új videója, melyet a Bruane Brenn című dalra forgattak. Az aranyosan vicces, gyerekszereplős videó a március végén megjelenő új album, a Meir felvezetése is egyben. A Purified In Blood pulóveres énekes srác különösen Epic. A zenekar március 24-én Bécsben az Arena-ban lép fel. Videó hajtás után.

Tovább

KÖZEL 15 EZER SZAVAZAT DÖNTÖTT A HEGYALJA HATÁRON TÚLI VENDÉGVÁROSAIRÓL

Hegyalja_vendegvarosok_vegeredmeny.jpg

A fesztiválozók döntése alapján Kecskemét mellett a határon túlról Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka és Székelyudvarhely állandó lakóit látja vendégül június 25-30. között a Hegyalja Fesztivál Tokajban. Hogy a magyarországi világörökségben, a nyárindító fesztiválon mely városok lakói számára legyen ingyenes a belépés, erről maguk a fesztiválozók szavaztak. Az öt szerencsés település lakóinak a Down, a Scooter, az Asking Alexandria, az Ensiferum, a Skindred, a The Devil Wears Prada és a magyarországi, illetve határon túli zenei és kulturális élet meghatározó szereplői mellé természetesen Furmint fröccs, napsütés, Tisza-part és az igazi fesztivál hangulat is jár.

Tovább

Célpont bemérve!: Voivod - Target Earth (2013)

voivodtarget.jpgSzóval van ez a Kanada nevű ország. Tudjátok ott az USA fölött. Jön innen sok minden jó ám! Juharszirup, Terence és Philip, erdők, medvék, bölények (amiket nagyon csípek), és persze a..... (Sajnálom, ha kihagytam valamit, ami szerinted még király) Itt ez a Voivod, akinek most nem kisebb célja van, mint maga a Föld!

Mi van ilyenkor? Megpróbálhatjuk a progressziv-thrasher brigád támadását vissza verni, de a kérdés, hogy van-e érelme? Lehet harcolni, de inkább engedjétek, hogy a fületeken át felkússzon az agyatokig ez az elmebajos muzsika ( igen, nem százas a zene, ezért is imádjuk) aztán meg indulhat a bolygó megmentése.

Tovább

Március 24-én Bécsben játszik a Kvelertak

Kvelertak2013.jpg

A nemrég a Roadrunner Recordshoz szerződött norvég Kvelertak veszi célba márciusban a bécsi Arena Wien-t. A zenekar méltán érdemelhetné ki a világ legtökösebb metálzenekara címet. Az alapvetően black metal hatásokkal tűzdelt zenéjüket a Baroness-féle sludge elemeken túl súlyosabb rock’n’roll és punk elemekkel színesítik, amelynek végeredménye az a semmivel össze nem téveszthető sötét és pörgős muzsika, amely már most a banda névjegyévé vált.

Tovább

Ilyen lesz a koncert-tavasz a Concerto Musicnál

Slash20123.jpg

Bár még a télben vagyunk, így csalóka a cím, de a múlt év második feléhez hasonlóan most is górcső alá vesszük, hogy a hazai rockzenei koncertszervezők – a teljesség igénye nélkül - kiket hoznak el nektek az elkövetkező hónapok folyamán. A sort Concerto Music-kal kezdjük.

Tovább

Feeding Frenzy - Új Within The Ruins szöveges-videó

 Within The Ruins cover.jpg

Február 26-án jelenik meg a massachusetts-i Within The Ruins harmadik albuma, mely az Elite címet kapta. Az albumra a következő dalok kerültek: 01. Terminal, 02. Solice, 03. Feeding Frenzy, 04. New Holy War, 05. The Charm, 06. Ataxia II, 07. Elite, 08. I, Blashpheme, 09. Absolute Hell, 10. Weightless, 11. Dreamland

A lemezhez most egy új szöveges videót is tudunk mutatni, mely a Feeding Frenzy című dalhoz készült.

Tovább

Vreid és Solefald a Dürer Kertben!

Solefaldband.jpg

Aki ismeri és kedveli a progresszív, egyesek szerint avantgárd norvégiai metál színteret, annak nem kell sokat ecsetelni, hogy a Solefald turnéja milyen elképesztően nagy dolog. A Borknagar billentyűse és a Sturmgeist agya által alapított Solefald (naplemente) már a kezdetektől az egyediségre törekedett és minthogy pusztán két állandó tagból állt, szóba sem jöhetett semmilyen turné. Nagy szomorúság volt ez a rajongóknak, de úgy látszik a legutóbbi Norrøn Livskunst című legutóbbi  lemez sikere meghozta a kedvüket. Csendben érdemes megjegyezni, hogy manapság már nem is lehet zenekart életben tartani koncertek nélkül. Ez a szerencsétlen helyzet most pont kapóra jön a számtalan rajongónak, akik végre láthatják élőben is kedvenceiket.

Tovább

Pitch Black - Kiadatlan Meshuggah-dal

Meshuggah2012g.jpg

A Scion A/V jóvoltából egy kétszámos Pitch Black című EP-vel jelentkezik a svéd Meshuggah, amit szabadon le lehet tölteni. Az EP címadó dala egy eddig kiadatlan szerzemény, mely 2003-ban került rögzítésre, a másik tétel pedig az obZen albumon szereplő Dancers To A Discordant System élő verziója. Az EP egy e-mail cím megadásával letölthető hajtás után, de aki megelégszik a meghallgatással az is kattintson. Nem mellékesen a zenekar április 26-án az A38 Hajón ad koncertet.

Tovább

Az Anthraxből nemrég távozott Rob Caggiano lett a Volbeat új gitárosa

Volbeat 2013.jpg

Némileg meglepő a hír, miszerint az Anthrax gitárosi posztjáról pár hete távozott Rob Caggiano nemcsak az új Volbeat lemez producere lett, hanem tegnaptól hivatalosan is ő a banda másik gitárosa. A dán csapat április 8-án az Universal Music égisze alatt jelenteti új lemezét Outlaw Gentlemen & Shady Ladies címmel.

Tovább

Niburta: Legutóbbi lemezük a rajongók szemével

niburta01.jpg

A Niburta pár hónapja megjelent, a nemzetközi sajtóban is kiváló kritikákat kapott Scream from the East című lemeze, úgy látszik a zenekar, több művészlelkű rajongóját is megihlette. Volt, aki szobrot faragott belőle, de volt olyan is, aki karjára tetováltatta, hogy nála élete végéig dobogjon az a "balkáni szív". A zenekar jelenleg gőzerővel dolgozik az új dalokon, és készül az idei szezonra, amit február 22-én nyitunk meg a Folk Farsang 2013 keretében, a budapesti Club 202-ben, a Korpiklaani, az Avven, az Ankh, a Virrasztók, a Metsatöll és a Silent Stream Of Godless Elegy társaságában.

Tovább

Nagyon masszívan betonoznak: Wrong Side Of The Wall – Collapse Or Escape EP (2013)

WSOTWCollapse.jpgA Wrong Side Of The Wall annak idején egy 140 címre keresztelt három számos EP-vel rajtolt el, melyen általános elképedésre valami elképesztően fogós és ordas riffektől hála istennek nem mentes dalok foglaltak helyet. Egy évre rá már a zenekar nevét viselő nagylemez is megjelent, mely logikusan vitte tovább a megkezdett vonalat. Azóta viszont csak egy Dinner At Your Place című EP-vel jelentkezett, az évek óta viszonylag állandó felállásban muzsikáló zenekar. Eddig.

Tovább

Az Enslaved előtt a Winterfylleth és a Svoid lép fel

Enslaved Band 2012.jpg

Hét év után ismét Budapestre látogat a norvég extrém metal világának egyik legizgalmasabb alakja, az Enslaved! Az eltelt idő pedig joggal igazolja majd, hogy egy több mint húsz éve működő banda még mindig képes újra és újra friss hangokkal kísérletezni, hiszen a Kultiplexes buli óta már megszilárdult felállású zenekar a black metalból kiindulva végleg saját ösvényére lépett.

Tovább

Ma Prágában megkezdődött a Lamb Of God énekesének pere

randy.jpg

A mai napon diszkrét külsővel jelent meg a prágai bíróságon Randy Blythe, a Lamb Of God frontembere, az ellene emberölés vádjában folyó perben. A novinky.cz beszámolója szerint az énekes vallomást tett a 2010-es eset kapcsán, ahol elmondta, hogy tartotta magát korábbi ígéretéhez és eljött a tárgyalásra. Az énekes vallomásában kifejtette, hogy bár történtek korábban is balesetek a Lamb Of God koncertjein, a rajongóknak csak igen ritkán sikerült feljutni a színpadra. (Fotó: novinky.cz)

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum