A ††† (ejtsd: Crosses) az első EP-jével rendesen meglepett. Legfőképp azért, mert rá kellett döbbennem, hogy vagyok annyira egyszerű lélek, hogy a mai napig meg tud venni egy pop produkció, még ha kicsit sötétebb tónusú is a megszokottnál. Habár abban az EP-ben nem volt jelen annyira a rádióbarát dalépítés, és hangszerelés, mint az azt követő kislemezen. A kulcsszó minden bizonnyal Chino Moreno. Lehetne. Sokat dob, hogy egy olyan karakter a frontember, mint ő, de itt több összetevős a dolog.

A Team Sleep volt az első side projectje Chino-nak. Itt jól ki tudta adni az olyan bizarr ötleteket, amik néha-néha becsúsztak a Deftones lemezekbe is (lásd: Pink Cellphone, Pink Maggit, Lucky You). A Team Sleep legnagyobb baja az volt, hogy zavarba ejtően csapongó. Itt a †††-nál sokkal letisztultabb zenével van dolgunk.

A Crosses album (leírva szintén: †††) az eddigi két EP dalaiból, és további öt új számból áll, így összesen egy tizenöt dalos darabot kapunk. Ahogy már írtam, a 2011-ben kiadott EP 1 nagyon bejött. A 2012-es EP 2 meg teljesen kimaradt, pár hónapja hallgattam meg véletlenül. Itt azért már kevésbé volt érezhető a Deftones hatás. Furán melankolikus hangulatú, a rock zenétől kicsit távolabb álló ötös dalcsomag, ami azért bőven benne marad a hallgatható kategóriában.

Az új dalok is vegyesre sikeredtek stílusilag. A tavaly videóval debütáló Bi†ches Brew talán az eddigi legjobb, és legbaljósabb tétele a zenekarnak. A †he Epilouge lazulósabb, fílinges pop dal (khm..), a Blk. S†allion és a Prurien† is ezt a vonalat viszi, csak kicsivel több elektronikával, kicsit kevésbé ösztönösen, mint a korábbi számaiknál. Érdekesek, és kell egy kis idő, hogy megtetsszen, de utána simán szimpatikussá tud válni. A Nin†een Nine†y Four mantrázós dala sem annyira rossz.

Összességében egy baromi érdekes lemez lett a Crosses. Nem feltétlenül kellene szeretnem, amit csinálnak, de valahogy még is van benne valami, ami megfog. Az EP 1 dalai még mindig ütősek, és nagyjából itt is viszik a lemezt, de a többi tétel is beleillik ebbe a furán bizarr ††† világba. Amelyik kicsit giccses, de inkább eredeti, amelyik néhol talán túl lágy és negédes, de máskor meg olyan komor és nyomasztó, hogy elcsodálkozol, hogy tud ilyen mélyre dobni egy három-négy perc alatt.

Mindenképpen fura az egész koncepció. Nehéz a ††† besorolása is. A Deftones érzés megkerülhetetlen – néha zeneileg is -, a 80-as new wave, a dark pop, vagy az indie/alternatív rock/elektronika már kicsit nehezebben magyarázható, de összességében jól működő egyveleggel van dolgunk. Jó lenne, ha ilyen lenne a pop zenei minimum kvalitási elvárása.