RockStation

"Elképesztő szintű fogalomzavar van az országban, a zenei színterek több részén is" - Ghostchant-interjú

2014. január 19. - sunthatneversets

Ghostchant2.jpg

A jólértesültek és a nyitott füllel járók már tavaly tudhatták, hogy az ex-Newborn, ex-Bridge To Solace frontember Jakab Zoltán és a Nadir nyughatatlan gitárosa Czetvitz Norbert új projekten dolgozik. A Ghostchant névre keresztelt csapat némileg mégis váratlanul tavaly év végén először egy új dalt, január 12-én pedig egy teljes EP-t tett közzé Slaves címmel. Ez adta az apropóját beszélgetésünknek, mely a végén egy egészen meglepő irányt vett. 

Tavaly ilyenkor még, az azóta jobblétre szenderült Gorezone műsorának vendége voltál Zoli, és ott már szóba került ez a projekt, de akkor még nem árultál el semmit róla. Mikor fogalmazódott meg a Ghostchant alapötlete?
Zoli: Nagyjából 2012 nyarán jött az ötlet először, ha jól emlékszem. Norbival nagyon jó barátok vagyunk, elég sok időt töltünk együtt, legyen az koncerten, a kutyáinkkal, vagy Újpest-meccseken és úgy gondoltuk, hogy jó lenne már egyszer együtt is zenélnünk. Úgyhogy megszületett a zenekar, Norbi felrántott pár ötletet gyorsan házilag, aztán elkezdtünk azon gondolkozni, hogy milyen módon tudjuk ezt tényleges, végleges formába önteni. Hosszú folyamat volt, bár a négy dalból három is közel másfél éves!

Tovább

Több éves pihenőre vonul a Jane's Addiction

janesaddiction2012_638.jpg

Az utóbbi évek egyik kellemes visszatérése volt a Jane's Addiction-é, ám most úgy néz ki több évig megint nem hallunk róluk majd róluk. Az ok nem éppen szokványos: Perry Farrell énekes ugyanis feleségével egy elektronikus tánczenére épülő musical-en dolgozik, mellyel huzamosabb ideig turnézik majd. Így aztán ideje nem marad a zenekarra, mert mint mondta, a Kind Heaven című darab még csak most készül és ezt követően állítják majd színpadra, először Las Vegasban. A Jane’s Addiction legutóbbi lemezéről ITT írtunk.

Lemmy borból is két kibaszott üveggel iszik meg naponta

Lemmy Kilmister.jpg

Február közepén kezdi meg a Motörhead az új nagylemez őszről elhalasztott turnéjának pótlását. Éppen ezért sokakat érdekel, hogy is van Lemmy, akinek tavaly nyár óta rengeteg egészségügyi problémája volt, melyek miatt koncerteket, többek között a komplett őszi turnét el kellett halasztani. A csapat menedzsere Todd Singerman a napokban a Decibel Magazinnak nyilatkozva adott némi felvilágosítás a frontember egészségügyi állapotáról. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Face Your Fear - Új Ektomorf-dal

Ektomorf 2013.jpg

Bár nekünk a promóciós anyag okán már megadatott, hogy hallgassuk, sőt írjunk is az új Ektomorf albumról, mely január 31-én jelenik meg Retribution címmel, sokaknak újdonságként fog szolgálni, hogy a csapat új dalt tett közzé az albumról. A Farkas Zoli vezette csapat két videót is tervez az albumhoz, melyek utómunkálatai jelenleg is zajlanak, sőt hamarosan Európa-turnéra is indulnak, melynek állítólag lesz hazai állomása is. Addig is hajtás után itt az új dal.

Tovább

Metallica: One a Grammy díjátadón egy kínai zongoraművésszel

Kirk-Hammett-Lang-Lang.jpg

A Metallica a neves kínai zongoraművésszel, Lang Langgel lép színpadra az idei Grammy-díjátadón január 26-án, a Los Angeles-i Staples Centerben. A One című klasszikus dalt játsszák el közösen és állítólag a zongora nem csak díszítésként fog szolgálni, ahogy Kirk Hammett egy interjúban elmondta, hanem a dal alapvető részeit játssza. Elmondása alapján arra azért viszont nem kell számítani, hogy a klasszikus dal zongorás balladává alakul, hiszen minden súlyos részt megtartottak. (Fotó: Carlos Alvarez / Ian Gavan, Getty Images)

TOP 10 magyar rock/metal dal 2013-ból

2013top_rockmetal_magyar.jpg

Visszatekintő TOP listáink végéhez közeledve meg kell emlékeznünk az elmúlt év legjobb magyar teljesítményeiről. Szerencsére azért volt miből szemezgetni, mert tényleg minőségi kiadványokat kaptunk a kezeink közé, bármilyen stílusról is legyen szó. Így a hajtás után a 2013-as év legjobb rock/metal dalairól készítettünk egy jó kis összeállítást. Természetesen beszólni most is ér a szokásos fórumokon.

Tovább

Ha kitör a düh: Ghostchant - Slaves EP (2014)

Ghostchant.jpg

A Ghostchant kevesebb, mint két éve működő zenekar (project?), ami alapján azt is hihetnénk, hogy tejfelesszájú kölykök ragadtak hangszert, de az rendesen bevinne az erdőbe minket. A supergroup jelzőt inkább hanyagolom, mert amúgy is egy elég bárgyú kifejezés, de támpontnak annyi is bőven elég, hogy a magyar underground színe-java alkotja az első EP-vel jelentkező bandát.

Tovább

Dragged Into The Grave: Új Carnifex szöveges-videó

carnifexband2013_638.jpg

A san diego-i death metal horda legújabb lemeze március 7-én érkezik a Die Without Hope címmel. A lemezen tíz dal lesz, ami több, mint 35 percet jelent és a producer, Mark Lewis állítása szerint ez lesz a zenekar legjobb lemeze, amelyen olyan új elemek lesznek hallhatóak, ami még egy korábbi Carnifex album sem. A hajtás után a videó, plusz tracklist, plusz borító.

Tovább

Új videóval jelentkezett a Napalm Death-gitáros projektje

Menace 1.jpg

Mitch Harris nevét elsősorban a grinderek foglalták örök imáikba a Napalm Death kapcsán, ám most egy nagyon érdekes lemezzel jelentkezik Menace nevű projektje, akik március 14-én jelentetik meg debüt-albumukat Impact Velocity címmel. Az együttesben Harris a gitárok mellett énekel is, társai pedig a lemez elkészítésében Derek Roddy (dobos), Fred Leclercq (basszusgitár), Nicola Manzan (hegedű, cselló), Shane Embury (basszusgitár), és Russ Russell (producer) voltak. A Menace zenei stílusa nagyon messze áll a Napalm Death által képviselt iránytól, ami a hajtás után az I Live With Your Ghost című dalra készített animációs videóból ki is derül. Harris egyébként azért a Napalm Death-ről sem feledkezik meg, sőt február 25-én a Barba Negrában koncerteznek.  

Tovább

Téli Fekete Zaj Fesztivál a Dürer Kertben

Mátyás Attila band.jpg

Az elmúlt évek Fekete Zaj Fesztiváljainak számos hazai fellépője szerepel február 8-án a fesztivál téli kiadásán, melyet a Dürer Kertben tartanak, összesen 3 színpaddal. Az egynapos, rendkívül barátságos jegyárakkal dolgozó fesztivál 19 fellépője között a VHK, a Wattican Punk Ballet, a Hangmás és a Mátyás Attila Band is ott lesz.

Tovább

A következő hetekben már az új albumon dolgozik a Metallica

Kirk Hammett.jpg

Kirk Hammett a Billboard.com-nak nyilatkozott a napokban és elmondta, hogy az elkövetkező hetekben az új album lesz a fő prioritás a Metallica életében, tehát elkezdenek dolgozni a következő lemezen. Ahogy mondta eddig mindig próbáltak valamilyen kifogást találni, hogy miért nem dolgoznak egy új albumon, de most már kifogytak ezekből. Hammett elárulta, hogy az elmúlt pár hónapban kétszer is töltöttek egy rövid időt stúdióban. Ráadásul, ahogy Hammett mondja közel sem a nulláról indulnak, hiszen nekik a fő problémát az jelenti, hogy nagyon is sok ötletük van. A gitáros szerint James Hetfield közel 800 míg, ő maga 400 riff-ötletet vett fel, ami már önmagában is őrületes szám. (Fotó: Réti Zsolt)

A siker ebben a szakmában az, ha nem felejtenek el a zenészek: Interjú Szalai Alexandrával a catering királynőjével

Catering2.jpg

A koncertre látogató rajongó kedvenc bandája koncertjén sok mindenre figyel. Figyel nyilván a bandára, hiszen elsősorban ezért ment el a koncertre, de megfigyeli akár a fénytechnikát, a hangtechnikát. Viszont egy koncert sem jönne létre, ha a színfalak mögött nem lenne megfelelő a catering. Ja, hogy nem mindenkinek cseng ismerősen a szó? Alább egy kis felvilágosítás jön, hiszen egy avatott szakértővel Szalai Alexandrával beszélgettünk erről a szakmáról.

Bár egyre többen tudják, hogy mit is jelent ez a szó, hogy catering, de a gyengébbek kedvéért tartsunk egy kis értelmező magyarázatot.
Szandra: A catering: étel és ital szolgáltatása egy adott helyen, időszakonként, valamint annak kiszolgálása.

Tovább

A puszta agresszió: Suicidal Angels - Divide And Conquer (2014)

Suicidal Angels Divide.jpgMeglehetősen vegyes érzéseim vannak a Suicidal Angels új, ötödik lemezével kapcsolatban. Egyfelől ez nyers, tiszta és piszkos thrash, hamisítatlan és megalkuvást nem ismerő "old school" zene. És talán ebben rejlik a gyenge pontja ugyanis ezt a hamisítatlan thrash metalt olyan zenekarok inspirálják mint a  Kreator, Death Angel, Exodus, Sepultura és legnyilvánvalóbban a Slayer. Ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen nemrégiben a Legion of the Damned lemezéről is írtam hasonlókat, és nem is rónám fel egy zenekarnak, ha a nagy elődöktől merít, de a SA esetében ez már erősen az eredetiség rovására megy. Azért ez nem annyira súlyos, mint a bevezetőmből tűnhet, hiszen az elmúlt években keményen dolgoztak azon, hogy megtalálják az egyedi és eredeti hangot maguknak.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum