
Szóval ilyen lesz az új Dimmu Borgir album

Érdekes showelemet iktatott be a jövő április 5-én brutál teltház előtt nálunk is fellépő Metallica a nemrégiben adott koncertjén. Történt ugyanis, hogy az újalbumos, azaz a Hardwired... To Self-Destructon megjelentetett Now That We're Dead közben egy pár percig mind a négy tag dobra váltott. Mivel nem ez volt az első alkalom, hogy ilyet ellőnek a színpadon, jó eséllyel várhatjuk, hogy a Papp László Sportarénában is előkerül majd a mutatvány (mondjuk egy középszínpadon talán kicsit körülményes lesz). A mutatványról természetesen videó is készült, íme!
A töménytelen mennyiségű információt az agyunkba hányó internet megjelenése óta sokszor úgy tűnik, hogy az idő is valahogy felgyorsult. Ezért érezzük mi is, ha korábbi dolgokról írunk, hogy mintha elképesztően régi sztorikról fújkálnánk le ilyenkor a port. Még akkor is, ha ezek mindössze a tizenöt-húsz évvel ezelőtt megtörténtekhez fordítanák vissza, azóta már ezerszer is telehányt fejünket. Pedig körülbelül ennyivel korábban voltak még azok az idők, amikor a dolgok még normális sebességgel közlekedtek.. Többek között a zenékkel kapcsolatban is.
Május 26-án, azaz alig két hét múlva került a boltokba (vagy az ahhoz hasonló felületekre) Glenn Danzig legújabb sorlemeze, a Black Laden Crown. A korongról a szörnyű hangzású Devil On Hwy 9-t már megmutattuk nektek, most pedig itt az újabb tétel, a Last Ride. És most mintha kicsit javult volna a hangkép. Mintha.
Glenn Hughes is érkezik az idén 20 éves FEZEN Fesztivál pénteki napjára. Így már teljes a jubileumi fesztivál rock nagyszínpadának programja. Augusztus 2-5-e között, mások mellett, Székesfehérvárra érkezik Alice Cooper, a The Offspring, a Tankcsapda, a Blind Guardian, az Ignite, a Saxon, az Ossian. Május végén a pop nagyszínpad programja is teljes lesz, és közben folyamatosan bővül a többi helyszín előadói listája is.
Munkatársunk hálával gondol a Rockstation blog olvasóira, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy horror-krimije az Aranykönyv szavazás elődöntőjébe került! Ő sem szeretne passzív maradni, ezért fogadalmat tett: ha a top 10-be is bekerül, a regény szellemiségéhez igazodva elültet egy fát lakóhelye, a Ferencváros valamely közterületèn (természetesen egyeztetve a hatóságokkal).
A fogadalom részleteitől ITT lehet olvasni. (Újra) szavazni Villax Richárd: Fanyűvők (Nemzeti jeti) könyvének döntőbe kerüléséért pedig EZEN A LINKEN lehet. A regisztráció továbbra is egyszerű, a rendszer két kézzel szórja az ajándékokat! (Május 15-ig tart a forduló.)
Május 22-én koncerthelyszínként is debütál a Groupama Aréna, rögtön egy teltházas Depeche Mode koncert kerül megrendezésre hazánk legmodernebb stadionjában.
Előreláthatólag augusztus 25-én lát majd napvilágot a The Haunted legfrissebb dalcsokra, a Strength In Numbers. A Russ Russell által producerelt anyagról, mely már a keverési fázisban van, a csapat gitárosa, Ola Englung hintett el pár szót nemrégiben.
A 10 éves születésnap méltó módon kerül megünneplésre július utolsó hétvégéjén, hiszen két nagyszínpadon olyan nagyszerű bandák lépnek fel, mint a Brains, Anna And The Barbies, Bëlga, Intim Torna Illegál, Alvin és a Mókusok, Road, 30Y, Paddy And The Rats, Supernem, Depresszió, Katalpult Dj, Akkezdet Phiai, Rózsaszín Pittbull, Prosectura és még sokan mások. A szokásos strandolási lehetőség mellett számos szórakoztató és OFF program kerül megrendezésre.
Nyolcadik stúdióalbumát jelenteti meg ma a svéd Mando Diao. A kaméleonként megújuló, leginkább alternatív és poprockot játszó együttest Hamburgban értük utol és a basszusgitárost, Jens Siverstedt faggattuk a banda terveiről, fesztiválokról, valamint kedvenc és/vagy legemlékezetesebb zenekaros emlékeiről.
Lars nem tud dobolni, szól az örökérvényű oltogatás, mely már szinte kötelező kelléke minden Metallicával kapcsolatos cikknek. De mit gondol maga a veterán dobcséplő arról, hogy végszükség esetén vajon ki lenne az, aki tökéletes helyettese lenne a Metallica turnékon? A válasz nem olyan egyértelmű, mint sokan gondolnánk, bár lehet, hogy Mr. Ulrich ezúttal is csak trollkodott egy egészségeset.
A közhiedelemmel ellentétben nem minden rocker hülye, sőt! Elég sok diplomás zenész van és hogy fokozzuk, többen a Ph.D szintig is eljutottak már, csak hogy a legnevesebbet említsük, például Brian May a Queenből. Ebbe az exkluzív, de egyelőre nem túl népes klubba lépett be a kalipunk veterán The Offspring énekese, Dexter Holland, nem is akármilyen témában.