Amorphis gyerekkori nagy kedvenc, így mindig öröm, ha új lemez kap tőlük az ember, kis karácsonyi idill. Persze, mivel ők is egy régóta működő zenekar, óhatatlan, hogy a karrierbe kisebb-nagyobb döccenők csússzanak. Nálam az első szakasz vége valahol a Tuonela környékén volt és utána ki is szálltam a hintából, a Skyforger körül meg vissza. A keményebb kalapú emberek tudom, már nem hiszen abba a bizonyos hintába való visszacsücsülésbe, de én megpróbáltam, és a Under The Red Cloud  és a Circle megmutatta, hogy “na ugye..?”.

Szóval jöjjön az Queen of Time, hiszen csak a megkezdett úton szépen haladunk egy újabb faszentos lemezzel és bekerül egy újabb piros pont az Amorphis neve mellé. Azért már sejthető, hogy hova fog ez kifutni, ugye?

De hogy hol romlott el a világ? Igyekezhetném körbenyalogatni az első benyomásaimat, vagy esetleg arról értekezni, hogy milyen íve van lemeznek, milyen megoldások. De egyszerűen az a baj, hogy unalmas, nagyon is unalmas a lemez. Elkezdett az Amorphis valamilyen, rockopera, szimfonikus metal-szerű irányba fordulni ezzel a lemezzel és az eredmény legalább fura.

Igazságtalan lenne azt mondani ettől függetlenül, hogy nincsenek jó pillanatok vagy dalok a lemezen (Wrong Direction - mondjuk mekkora önbeteljesítő jóslat, amikor a lemez legjobb dalának a címe írja le legjobban az egész lemez összképét...), de valamiért egyáltalán nem akar megragadni a fülemben a lemez, szemben az előző kettő albummal, ami szinte a helyére rakta a biteket az agyamban. 

Ami még nagyon kiábrándító, hogy dalok is és a lemez is túlságosan hosszú. Egy óra környékén van a bónuszok nélkül is, ami nagyjából hatperces etapok. Nem igazán szoktam ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert pl. a prog zene világában ez még csak nem is kirívó, de itt valamiért indokolatlannak érzem.

Pedig a lemez tele van jó értelemben vett Amorphis klisével, de most valahogy nem akar egésszé összeérni. Túl kevésszer bírtam rávenni magamat, hogy meghallgassam és fájdalmasan sokszor nyomtam meg zenehallgatás közben a következő dalra ugrás gombot, amit szinte sose szoktam csinálni.

Elfogadom és simán aláírom, hogy az előző két lemez óta eltelt öt év alatt a befogadói oldalon is történhettek változások fejben, így (is) előfordulhat, hogy sok ember nem ért velem egyet, de ezt ezek a finnek most fenemód túlgondolták és kimondottan rosszul jöttek ki belőle. Egyik kedvenc bandám, de ez nem ok arra, hogy ne írjam le, ha amit most az orrunk elé raktak, az nem finom. Hiába futottam neki újra meg újra, nem tudott megfőzni.