RockStation

MANIC STREET PREACHERS: KNOW YOUR ENEMY 2022. (Sony Music)

2022. november 18. - rattlehead18

msp_kye2022.jpgA Know Your Enemy a Manic Street Preachers addigi történetének talán legnagyobb vállalkozása volt. James Dean Bradfieldék korábban sem fogalmaztak különösebben tömören, de az eredeti formájában tizenhat tételes anyag minden elődjénél szélesebbre tárta a britek zenei horizontját.

A 2001-ben megjelent korong egyébként a hatodik Manics album volt. A lemez négy slágert (So Why So Sad, Found That Soul, Ocean Spray, illetve Let Robeson Sing) is kitermelt, aki még emlékszik a korongra, annak kapcsán húsz év távlatából feltehetően manapság is ezek valamelyikére asszociál. Az mindenesetre beszédes, hogy a négy kislemezre került nóta a tracklist első öt szerzeménye közül került ki… A mélyebb dolgok a CD játékidejét közel egészében kitöltő anyag második és harmadik harmadában kaptak helyet. Ezekről ma már sokan el is feledkeznek.

Ha akad olyan, akinek dereng valami az eredeti dalsorrendből, és a 2022-es kiadás tracklistjére pillant, az újrakiadás előzményeinek ismerete nélkül feltehetően tanácstalanul fog hátra hőkölni. A lemez felfrissített változata ugyanis nem szimpla remaster, az eredeti nótákhoz hozzácsapott néhány bónuszdallal. A 2022-es változatnak alig van köze az eredetihez, jóllehet azok a dalok (is) itt vannak, a számsorrend azonban úgy meg lett variálva, hogy rajongó legyen a talpán, aki előzetes nyomozás nélkül el tud igazodni közötte. A vaskos, könyvszerű booklet persze mindenre magyarázatot ad. A lényeg velősen és tömören annyi, hogy az újrakiadással kapcsolatos agyalás során Nicky Wire és James Dean Bradfield összedugták a fejüket, és azzal a merész ötlettel álltak elő, hogy a régi anyagból csinálnak egy újat, a koncepció pedig végül két lemeznyire duzzadt.

Szóval, ha előzetesen hallottad mondjuk a legnagyobb slágerüket, a Motorcycle Emptinesst, és csak úgy ismerkedni szeretnél a bandával, inkább ne ezzel a koronggal kezdd a dolgot, hanem mondjuk az első anyaggal, vagy épp a legutóbbi tavalyi albummal; azok rövidtávon is gyorsabban hatnak. Ha viszont rajongónak vallod magad, és ismered a 2001-es albumot, vegyél egy jó nagy levegőt, és úgy merülj el a komoly plasztikai beavatkozáson, teljes generálon átesett anyagban. A csapat mögött a második lemez óta a háttérben melózó Dave Eringa alapos munkát végzett az átkeverés során, a monumentális cucc alapverziója is huszonkét tételre rúg. A boxset változatnál azonban már harminchárom dalról van szó, a Door To The River alcímű első korongon ugyanis tizennégy nóta kapott helyet, még a Solidarity-ként felcímkézett második lemezen tizenkilenc szerzemény terpeszkedik. Ja, és még itt van a box harmadik lemeze, ami tényleg csak a törzskönyvezett rajongókat szólítja meg, rajta további tizenhat track-kel, melyek egy része stúdiós demo, további jelentős hányaduk pedig kazettákról lett előbányászva.

msp-know-your-enemy-2021-press-shot-new.jpg

Ez a Know Your Enemy tehát, ahogy már a borító is sejteti, közel-távol sem az az „ellenség”, amit húsz éve ismerünk. Vagy ha mégis az, ezúttal egy eddig ismeretlen arcát mutatja. Az anyag ékesen bizonyítja, hogy ezek a csókák még ötvenen túl is komolyan veszik a muzsikálást, a fentebb már emlegetett, kiválóan sikerült tavalyi The Ultra Vivid Lament után összehoztak egy olyan anyagot, ami ha nem is új, számomra, és feltehetően a nagy többségnek mégis az lesz. Az ötlet és a megvalósítás is öt-öt pontot érdemelne, ha nem csak a szimpla sorlemezeket pontoznánk. Még hónapokig jól elleszek vele!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5517980742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum