RockStation

Albumsimogató: Marilyn Manson - Mechancial Animals (Nothing/Interscope, 1998)

Mechanikus állatok

2023. szeptember 17. - KoaX

kepkivagas.JPG

Marilyn Mansont lehet utálni, megvetni, szeretni, rajongani érte, de csak úgy elmenni mellette biztos, hogy nem lehet. Manson nyíltan felvállalja, hogy gondjai voltak (vannak?) a kábítószerekkel, vállalja a véleményét különböző politikai témákban, és úgy mindenben képes állást foglalni. Egy trilógia második albuma a Mechanical Animals idén huszonöt éves, így remek alkalom nyílt arra, hogy kicsit rá kapjunk erre az albumra.

Tovább

Undorító élvezet - Ezt rejti a júliusi Metalhead Box

metalheadbox.jpgHabár igazán nagy nevet nem rejtett, mégis egy nagyon finom kínálattal esett be a júliusi Metalhead Box. Most valahogy minden elem szinte tökéletes zenét rejt, vagy éppen annak állít emléket, érdemes ránézni, miről is van konkrétan szó!

Tovább

Kisfilmet készített a zenekar összeállásáról az Asinhell

asinhell_2.jpgAz Asinhell létéről már elég sokan tudnak, hiszen ha máshogy nem, úgy biztos beugrik mi ez, ha azt mondjuk, hogy a Volbeat énekesének death metal zenekara. Viszont hogy hogyan is jött létre ez az egész, mi volt az alapkoncepció, azt nem mindenki tudja, úgyhogy az ő kedvükért egy tízperces kisfilmben mesélik el, hogy is volt ez az egész. Angolosok természetesen előnyben!

Tovább

Törzs - Tükör (Szerzői kiadás, 2019)

tukor_torzs_1500x1500.jpg

Egy 2019-ben megjelent lemezről 2023-ban írni nem túl elegáns dolog. Mentségemre szolgáljon, hogy a Tükör című korongba, rajta keresztül pedig magába a zenekarba néhány hete futottam bele, másrészt ez az eddigi utolsó darab a formáció diszkográfiájában. Harmadrészt pedig – és a lényeg ebben áll – nem egy mindennapi, a bevett sablonok szerint íródott és rögzített anyagról van szó, azaz a kiadvány manapság is megérdemli a figyelmet.

Tovább

Boy George Napalm Death koncertre ment és élvezte

boy-george-napalm-death.pngA Culture Club legendás frontemberének zenei pályafutása nem sok (konkrétan nulla) metszéspontot mutat a keményebb zenékkel, de attól még lehetnek kedvencei a szcénában. Nos Boy George egyik kedvence - most már tudjuk - a Napalm Death, akiknek Brisbane-ben adott koncertjére el is ment, majd az X-en méltatta is a rendkívül feszes koncertet.

Tovább

Két új dalt mutatott a Crosses

crosses2023promo1.jpgKiadta a második és harmadik lemezelőzetesét a Crosses. Az október 13-án új albumot kiadó, Chino Moreno és Shaun Lopez által alkotott zenekar a Light As A Feathert és a Ghost Ride-ot szállította le a nagyközönségnek, ezek az alábbiakban hallhathatók meg. A nevezett anyag Goodnight, God Bless, I Love U, Delete. címen lesz elérhető.

Tovább

Befejeződött a Heavy Trip második részének forgatása

370864333_760240539445041_5634894737892969685_n.jpgJuuso Laatio és Jukka Vidgren a film írója és rendezője örömmel tudatta a film facebook oldalán egy népes stábfotó kíséretében, hogy befejeződött a Magyarországon is nagyot futott Heavy Trip mozi második részének forgatása, amely várhatóan a Heavier Trip címet kapja majd. A film 2024-ben kerül a mozikba. Ha valaki kíváncsi rá, a főszereplővel, Johannes Holopainennel készített 2019-es interjúnkat ITT olvashatja.

Tovább

Dupla headliner koncerttel jön Budapestre az Amaranthe és a Dragonforce

amadragbarba.jpgNőnapi risza lesz a Barba Negrában, nem is akármilyen! Ugyanis együtt látogat Budapestre az Amaranthe és a Dragonforce, akik dupla headlinerként egy-egy teljes műsorral készülnek majd a nagyérdeműnek. Ha ez nem lenne még elég, a két főzenekarnak az Infected Rain melegít majd be, szóval... Március 8-án irány a Barba Negra! További részletek ITT, a jegyeket IDE KATTINTVA tudjátok beszerezni.

Mothlike - Megérkezett Myrkur új dala

myrkur2023.jpgSpine címen, október 20-tól lesz elérhető a Myrkur új nagylemeze. Az Amalie Bruunt ezúttal a gyermekének megszületése ihlette a lemezanyag megírásánál, így várhatóan igen személyes témákat halmoz majd fel a csomagra. Első előzetesként itt a Like Humans került ki a lemezről, ezt követte most a Mothlike, amely elég fogósra sikerült.

Tovább

Eternal White Trees - The Summer That Will Not To Come (My Kingdom Music, 2023)

328443053_734268678027489_4310453034848160500_n.jpg

Ha nem is kivételes, de mindenképp szokatlan alkalom, amikor manapság az ember épp a borító révén figyel fel egy, az idáig számára ismeretlen zenekarra. A borítókép és a zenekar neve jelen esetben arról árulkodott, hogy az alkotók dalaikban nem az élet napos oldalával foglalkoznak. Kizárólag a vizuális rész ismeretében viszont a várt, illetve remélt zenei skála kb. a második hullámos black metaltól a dark rockig terjedt.

Tovább

NEIL YOUNG - CHROME DREAMS (Warner/Magneoton, 2023)

357443131_804031417738417_1499430500676646795_n.jpg

Mára talán már a könnyűzene minden vonatkozásában kiürült a lázadás fogalma. Persze lázadni mindig lehet valamivel szemben, de a rockzene korai időszakára jellemző attitűd rég tovatűnt. A veterán Neil Young azonban még ma is lázad, ha más ellen nem is, a legnagyobb streaming szolgáltatóval úgy összerúgta a port, hogy nagykiadós előadó létére az összes nagylemezét törölték a Spotify felületéről.

Tovább

Acres, Skywalker, Icenap @ Dürer Kert, 2023. szeptember 13.

Egy szobányi hangulat

378755705_18383082796009379_1132678921551926672_n.jpgIszonyat jó érzés, amikor egy külföldi promóter keres meg minket, hogy jön az egyik zenekara Budapestre, szeretnénk-e menni a bulira, szeretnénk-e interjút, stb. Ilyenkor én rendszerint rábólintok, hiszen ez kiváló alkalom olyan bandák megismerésére, akik esetleg eddig kiestek a látókörömből, mindezt pedig a lehető legszemélyesebb formában tehetem meg: hogy beszélgetek velük. Így került képbe az Acres, akik már most az egyik legszimpatikusabb zenekarrá emelkedtek a szememben. Ráadásul szinte tökéletes koncertet adtak! (Fotók: Acres Facebook)

Tovább

Doomsday Party - Időutazik a négy év után kiadott új dalában a Dragonforce

dragonforce-2023.pngTotál nyolcvanas évek hősmetalba csapott a négy év után kiadott friss dalában a Dragonforce. A technikás tekerések helyett (jó, azért a szólóban az is jut) tökéletesen a heroikus dallamokra és elektronikus dobos témára illesztett nóta egy hozzá passzoló, közepesen nem normális videót is kapott, melyben a lehető legtöbb rockzenei alstílust megidézik, csak mert miért ne. Itt a Doomsday Machine!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum