RockStation

Pénteken Dream of Insomnia lemezbemutató!

2024. november 07. - theshattered

dreamofinsomnia2024.JPGNovember 1-jén megjelent a Dream of Insomnia zenekar Emlékszilánk című nagylemeze. A november 8-i, azaz e hét pénteki lemezbemutató koncert folyamán az album összes dala hallható lesz élőben, meglepetésfellepőkkel megfűszerezve. A lemez megjelenése mellett a banda idén ünnepli fennállásának 10.évfordulóját is, ezen apropóból néhány régebbi dal is felcsendül majd, keretet adva a zenekar eddigi munkásságának. A hangulatot a hazai metalcore zenekar, a PROJECT FOR A BETTER DREAM és a feltörekvő, progmetalban utazó DIVENT fogja megalapozni. A koncert Facebook eseményét IDE KATTINTVA éritek el, a jegyek még kaphatók!

Ismerkedj meg Aric Improtával, 2024 dobosával!

night_versesnight_verses_-22.jpeg

Oké, nincs kimondottan 2024 legjobb dobosának megválasztva, de az idén kétszer is nálunk játszó Night Verses és a House Of Protection dobosa, Aric Improta egy zeni. Más kifejezést nem találunk rá, most pedig szerepelt a Drumeo YouTube csatorna egyik műsorában, ahol megmutatja, hogy mitől is tud érdekes lenni, egy akár tizenöt perces dobszóló. Ha zenélsz, ha dobolsz akkor feltétlen nézd meg a videót!

Tovább

Érkezik a Dead Daisies, őrült rock bulit ígérnek

Alice Cooper lányával és Mike Tramppel érkeznek a Barba Negrába

tdd-2024-bandimage-updated-black-3.jpg

Már javában zakatol Európa útjain a Dead Daisies turnébusza, ami november 15-én Budapestre is begördül. A dirty rock and roll brigád nemrég megjelent új lemezével izzítja majd be a Barba Negrába invitált közönség hangulatát, a Beastö Blancö és Mike Tramp közreműködésével.

Tovább

Andreas Kisser szeretne egy Cavalerákkal közös búcsúkoncertet

sepultura-11.jpgIgaz, már korábban is jelezte ez irányú szándékát, de Andreas Kisser továbbra sem tett le róla, hogy a volt Sepultura-tagokkal, így az alapító Cavalera testvérekkel is együtt lépjelek színpadra a zenekar utolsó koncertjén. Hogy aztán ez meg fog-e valósulni, majd kiderül, mindenesetre érdekes felvetés tőle, nem igaz? Egy biztos, november 17-én a Sepultura a búcsúturnéja keretében Budapesten lép majd fel (a volt tagok nélkül persze), mégpedig az Obituary és a Jinjer, valamint a Jesus Piece társaságában. A helyszín a Barba Negra lesz.

Tovább

Dalriada 20 / Nevergreen 30 közös jubileumi koncert

A Wall of Sleep csatlakozásával teljes a fellépők sora

Most szombaton, azaz november 9-én a hazai folk és doom metal zászlóvivői, a Dalriada és a Nevergreen közösen ünneplik fennállásuk 20 és 30 éves jubileumát, akikhez az idei év elején friss anyaggal jelentkezett Dying Wish mellett a Wall of Sleep is csatlakozott, így teljes a fellépők sora.

Tovább

RockNuggets Vol202. / Aeternal Chambers - Aeternal Chambers (2024)

a1793475278_10.jpg

Idén sokkal kevesebb a gyöngyszem, mint tavaly. Emlékszem, hogy az előző évben nem tudtam, hogy hova kapjam a fejem, folyamatosan jöttek elő a jobbnál jobb zenekarok a pincék, próbatermek mélyéről. Idén meg valahogy ez az egész megállt, de minimum stagnál. Azért néha-néha a horgomra akad valami. Itt az Aeternal Chambers bemutatkozó anyaga!

Tovább

Nem áll le az As I Lay Dying

fb_img_1570701331396.jpgÚj felállással folytatja Tim Lambesis, mondjuk a régivel amúgy is érdekes lenne. Az As I Lay Dying jelenleg egyedüli tagja mellől lényegében néhány nap alatt illant el a zenekar többi tagja, szóval biztos jó volt a buli. Hogy aztán kik lesznek a beugrósok, egyelőre nem tudni, viszont mivel november 15-én jön a nagylemez, a Through Storms Ahead, idővel muszáj lesz összerántani egy csapatot, már ha egyáltalán turnézni szeretne.

Tovább

Scanner / Fortress Under Siege @ Budapest, S8 Underground Club, 2024.10.31.

Kozmikus reziliencia

scanner_live_02.jpg

A heavy metal ellenállóképessége valami egészen kivételes és bámulatos. Hiába próbálják lenyomni, hiába kényszerítik képtelen, sőt megalázó körülmények közé, az igazi klasszis zenekarok (és megszállott rajongóik) a leghátrányosabb szituációból is képesek előnyt kovácsolni, mi több, megsokszorozott erővel talpra állni utána. Ezt az alaptételt immár több mint három évtizedes koncertjáró rutinnal felvértezve vallom büszkén, ám ezen az estén mindez nem csupán megerősítést, hanem valósággal új értelmet nyert.

Tovább

A hajnal dalaival érkezik újra Magyarországra az Alcest

alcest_bp_2024.jpg

A Fekete Zaj az ősz végére máris elhozza hazánkba a fehér Havat, sűrű pelyhekben! Persze az időjárás szeszélyei folytán akár november 20-a előtt is kaphatunk némi téli csapadékot az arcunkba, de az igazi nagy és fix történés mégiscsak Neige mester újbóli, immár hatodik eljövetele lesz. (Amúgy a zenésztárs, Winterhalter művésznevének ismeretében pláne nem nehéz a leghidegebb évszak előképét belelátni az eseménybe…)

Tovább

Nevergreen dalpremier: A fény ha győz - Előrendelhető az új nagylemez!

nevergreen2024.jpgA tavaly novemberben bemutatott Miénk a Föld, az idén tavasszal publikált Hideg fém után megérkezett a harmadik előfutár a Nevergreen november 8-án megjelenő Harag és remény című új nagylemezéről. A szöveges videót kapott A fény ha győz a patinás gothic / doom metalos csapat 11 új szerzeményt, valamint egy Billy Idol feldolgozást tartalmazó korongjának harmadik trackje

Tovább

Kirk Windsteinnel közös dalt adott ki az Embrace Your Punishment

412990167_18109904599358521_93992630451475854_n.jpg

Kirk Windstein egy igazán kedves arc, még ha a dalai nem is ezt mutatják. Erről Ti is meggyőződhettek majd, ha eddig nem tettétek, ugyanis február 20-án Budapesten játszik a Crowbar. Azonban most más a téma, ugyanis a riffek koronázatlan mestere besegített a hardcore-ban utazó Embrace Your Punishment legújabb Made Of Stone című dalában. Egy ilyen együttműködéshez természetesen klip is készült! Figyeljetek, mert nagyon horzsol!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum