Exkluzív, Európa turné nyitó Ektomorf koncerten vehetsz részt április 10-én a Kék Yukban, ha gyors vagy. Ugyanis limitált mennyiségű belépőjegyet árulnak ( a hely szűke miatt) az óbudai szórakozóhelyre.
Exkluzív, Európa turné nyitó Ektomorf koncerten vehetsz részt április 10-én a Kék Yukban, ha gyors vagy. Ugyanis limitált mennyiségű belépőjegyet árulnak ( a hely szűke miatt) az óbudai szórakozóhelyre.
Január 31-én azaz pénteken jelenik meg az Ektomorf új albuma Retribution címmel. A csapat ma kihozta az albumhoz az első videót a Numb And Sick című dalhoz, melyben az Ill Nino frontembere Cris Machado vendégeskedik. Az új Ektomorf albumról ITT írtunk.
Bár nekünk a promóciós anyag okán már megadatott, hogy hallgassuk, sőt írjunk is az új Ektomorf albumról, mely január 31-én jelenik meg Retribution címmel, sokaknak újdonságként fog szolgálni, hogy a csapat új dalt tett közzé az albumról. A Farkas Zoli vezette csapat két videót is tervez az albumhoz, melyek utómunkálatai jelenleg is zajlanak, sőt hamarosan Európa-turnéra is indulnak, melynek állítólag lesz hazai állomása is. Addig is hajtás után itt az új dal.
Remélem mindenki kipihente magát az ünnepek alatt, és felszedett pár kilót is. Itt az idő, az új esztendő, hogy a plusz kilókat ledolgozzuk. Mit fogunk idén is tenni? Várjuk a sok-sok jó koncertet, és az új zenéket.Az idei év első nagyon várós albuma számomra az Ektomorf új lemeze a Retribution volt, ami hamarosan a nagyközönség számára is könnyen elérhető lesz. Addig viszont, nincs más választásotok be kell érnetek a Mi véleményünkkel.
Az AFM Records gondozásában január 31-én lát napvilágot a Farkas Zoli által vezetett Ektomorf új albuma, melynek producere most is Tue Madsen volt. A 14 dalt tartalmazó, Retribution címre keresztelt album érdekessége, hogy a Numb And Sick című dalban az Ill Nino énekese Cristian Machado vendégeskedik. Akit érdekel a dalcímeket hajtás után találja.
A tavalyi év rendkívül sikeres Depresszió / Road / Alvin és a Mókusok együttműködése és két teltházas Petőfi Csarnok koncertje után idén még nagyobb szabású rendezvénnyel jelentkezik a Hammer Concerts stábja november 23-án a a Petőfi Rendezvényközpont névre átkeresztelt városligeti csarnokban. A tavalyi háromután idén öt kiemelt fellépő fogott össze, hogy erre az estére modern metal arénává változtatssák a legendás koncerthelyszínt. (Fotók: Réti Zsolt)
Mint azt már tudjátok Farkas Zotya, és csapata az Ektomorf nem pihennek egy percet sem! Éppen legújabb stúdióalbumukat rögzítik Zoliék otthoni stúdiójában. A producer nem más, mint a Tue Madsen, akivel a zenekar már több ízben is dolgozott együtt legutóbb a tavaly megjelent Black Flag lemezen, ami eléggé nagy sikert aratott a zenekar rajongói köreiben. Mondhatjuk, hogy a srácok azzal az albummal elkezdtek visszatalálni saját magukhoz, és most egy még súlyosabb, még gyilkosabb albummal jelentkeznek majd a híresztelések szerint. Ha tovább hajtotok láthatjátok a stúdiós videóbejegyzéseiket. Jó szórakozást!
Új videóval jelentkezett a Farkas Zoli vezette Ektomorf, akik a tavaly augusztusban megjelent Black Flag című lemez címadó dalára forgatta Zotya szavaival élve kib..ott agresszív videót. A csapat március második felében az Ill Nino társaságában turnézik Európában.
A szokásos évi 70,000 Tons Of Metal-on mondhatni kis "luxus" fesztiválon fellép idén az Ektomorf is, olvasható a 70,000 Ton-s oldalán. Milyen is egy ilyen buli? Van rengeteg igazán kemény metal banda, akiket bepakolnak január 28-án egy óriási hajóra, és uccu ki a nyílt vízre, megy a partyzás egészen február elsejéig.
Újra november elseje. Ebben mondjuk semmi meglepő nincs. Tipikusan olyan nap, amikor semmi kedved sehova menni. Vagy talán még is? Na náááá, hogy van kedvem, hiszen az Ektomorf újra az A38-as hajón játszik este. A most már a Kettőnégy által is elismert életműdíjas Mindenholottlévő Chino-val, és az örök Napalm Death fan Csigával rövid egyeztetés után megdumáltuk, hogy este nyolckor a hajón. És, hogy mi történt nyolckor? Kattints tovább és megtudod.
Idén már tíz éve, hogy első angol nyelvű anyagával jelentkezett az Ektomorf, azonban 2012 nem csupán a Felüvöltök az égbe évfordulójáról szól Farkas Zotyáék számára, hiszen – amennyiben ide számoljuk a Romok alatt-ot, valamint a zenekar nevét viselő kiadványokat, és nem számoljuk ide a tavalyi akusztikus lemezt – a banda tizedik albuma, a Black Flag is augusztus végén látott napvilágot. Ennek alkalmából ismét Európa-turnéra indul a német nyelvterület egyik legnépszerűbb törzsi groove metal bandája, mely három év után ismét érinti hazánkat is egy klubkoncert formájában.
Akárki akármit mond, én szeretem az Ektomorf zenéjét. Van egy sajátos íze az egésznek, ami miatt tetszik. Sok mindent pletykálnak róluk, hogy így meg úgy eladták magukat, nem eredetiek, csak a pénzért zenélnek, de nekem mégsem ez jött le, amikor Zolival beszélgettem az új Black Flag című album, és az aktuális dolgok kapcsán.
Sok érdekes információt megtudtam a zenekarról többek közt, hogy az ESP Guitars is támogatja a Zotyát és Schrottner Tomit, sőt most jön ki nem sokára az új signature gitárjuk, persze a zenekarról is sok infot megtudhattok, ha kattintotok.
Most jelent meg a Black Flag augusztus végén, milyenek az eddigi visszajelzések?
Figyelj, nagyon-nagyon jók a visszajelzések eddig. Azt tudom neked mondani, hogy sokszor mindenki ezt mondja, hogy „bla-bla ez a legjobb lemez”, de persze nem fogom tagadni, hogy voltak olyan lemezeink, ahol nem voltak a legjobb visszajelzések, de ennél a lemeznél eddig a legjobbak. Még olyan helyekről is, ahonnan nem számítottunk rá egyébként, ami a legfontosabb, nem pedig az, hogy a média mit mond, hanem hogy a rajongók mit mondanak. Az meg kib@szott jó. Igazándiból volt egy olyan periódusa a zenekarnak, hogy a rajongók szemében azt mondták „ ahh az Ektomorf megy lefele” Ugye a What Doesn’t Kill Me lemezünk az, ami kicsit el lett szúrva. Nem azt mondom, hogy zenekarilag, de voltak ott dolgok, de mindegy a lényeg az, hogy jött a Redemption, ami egy úgymond, jövünk vissza a köztudatba album volt. Aztán az Acoustic, ami egy teljesen más dolog volt, de rengeteg embernek tetszett. Most meg itt vagyunk ezzel az ultra kemény albummal.
Augusztus végén jelent meg az Ektomorf új nagylemeze Black Flag címmel. A lemez Unscarred című dalára a Pixel Film stábja készített egy meglehetősen durva képi világú (erősen ismerős témájú) videóklipet, melyet az hajtás után tekinthettek meg.
Vannak zenekarok, akiktől soha nem kell tartani, hogy atom durva kísérletezgetésbe kezdenének. Ez így is van jól, ugyanis mi lenne, ha a Motörhead, Slayer, vagy az AC/DC elkezdene dubstep-es elemekkel variálni…..
Ugyan ez a szitu van az Ektomorfal is. Mi is a Black Flag? Egy bitang thrash-groove metál album, ami lenyúzza az arcodról a bőrt, az álladat meg a seggedig letépi. A negyvenöt perces albumon Tue Madsen-el még egy szintet ugrott a zenekar.
Mint ahogy azt már korábban jeleztük, augusztus 31-én az AFM Records gondozásában jelenik meg az Ektomorf következő sorlemeze Black Flag címmel. A csapat tegnap hozta nyilvánosságra az első új dalt, amely a The Cross címet viseli. A dalt hallgatva nagy változásokra nem kell számítani. Maga a dal hajtás után!
Farkas Zotya Ektomorf vezér 2012-re új lemezt ígért. Ígéretét be is tartotta, augusztus 31-én ugyanis az AFM Records gondozásában jelenik meg a zenekar legújabb korongja, amely a Black Flag címet kapta.
A lemezre a következő dalok kerülnek: 1. War Is My Way, 02. Unscarred, 03. The Cross, 04. Cut It Out, 05. Black Flag, 06. Private Hell, 07. 12 Angels, 08. Enemy, 09. Fuck Your God, 10. Never Surrender, 11. Sick Love, 12. Feel Like This, 13. Kill It
Az Ektomorf mindig is igazi földbe döngölő, zúzós albumokat készített. Ellenben a nemrég kiadott The Acoustic szöges ellentéte az eddig megszokott lemezeknek. Tiszta ének, akusztikus gitár, depresszív, de még is reményteli hangulatú dalok.
Többek közt az új lemez kapcsán is beszélgettem Zotyával.
Milyen lehet egy akusztikus metál buli? Hála az MR2 Akusztik című műsorának, ezt március 14-én megtudhattam. Persze ez még nem elég, kellett még egy igazán kemény banda is, akik készen állnak arra, hogy megmutassák nem csak árammal teli hangzással tudnak ütős koncertet adni.
Az Ektomorf nemrég kiadott „The Acoustic” című új albumával tökéletes választás volt erre az estére.
Az Ektomorf akusztikus átiratokat tartalmazó lemeze e hét péntekjén jelenik meg The Acoustic címmel a német AFM Recordsnál. A To Smoulder című dalra a Pixel Film készített videót Tokay Péter rendezésében.