Mikor kilenc évvel ezelőtt bekerültem a RockStation csapatába, drága főszerkesztőnk valamiért arra a következtetésre jutott, hogy hatalmas power / heavy metal rajongó vagyok, épp ezért rendre nekem lettek kiosztva a zsánerhez köthető új megjelenések.
Közhelyes, sőt elcsépelt kifejezés az “élő legenda” ám van, amikor kikerülhetetlen. Így van ez a Laibach esetében is. A szlovén avantgárd zenei és művészeti csoport idén töltötte be a negyvennégyet, és azzal együtt, hogy stílust, sőt mi több mozgalmat teremtettek, máig nem bukkant fel hozzájuk hasonló társulat az ismertebb zenei palettán, és ez bizony így is van rendjén.
A 2024-es év tele volt különleges koncertekkel, olyan bandákkal, akik nem hittem volna, hogy egyhamar útba ejtik Budapestet. Az Ellende képében ismét egy ilyen esemény történt. Ugyan osztrákok, de nem koncerteznek sokat, az underground státuszuk miatt pedig maximum előzenekarként számítottam rájuk valami nevesebb black metal csapat vendégeként, de bizony teljes műsorral készültek nekünk is. Nem mertem volna megtippelni hányan leszünk, de végül pozitívan csalódtam.
A hagyományőrző németországi fesztivál negyedszerre tartott, Rising elnevezésű különkiadásához hasonlóan az old school metal szintén felemelkedőben van. A jövő tavaszi anyarendezvény máris teltházas, és a mostani eseményre is elfogyott a jegyek kilencven százaléka elővételben. Gyanítom, a helyszínen a maradék is gazdára lelt. A végeredmény közel 2400, a világ minden tájáról összeverődött rajongó lett, ami a szervezők szerint Rising-rekord.
A bejrúti The Wanton Bishops méregerős, delta-blues ihlette zenéjével, 8 év után tér vissza Budapestre. A zenekar tavaly ősszel kiadott, Under The Sun című lemezével 2025. január 22-én érkezik a Dürer Kertbe, vendégük az ígéretes karrier előtt álló testvérekből álló skót Dubinski lesz.
Igazán ütős black metal csomag tette tiszteletét a Dürer Kertben vasárnap este. A stílus két veteránja, a magyar földön közel 20 éve nem járt 1349, és az idén 30 éves jubileumot ünneplő Kampfar fogott össze, hogy megsemmisítsék hallójáratainkat. Hozzájuk csatlakozott az utóbbi évek egyik legnépszerűbb feltörekvő csapata, a dán Afsky.
Ahogy már utaltam rá a Wild God ajánlójában Nick Cave ügyileg én egyfajta kultúrmisszión vagyok, de hívhatjuk hiánypótlásnak is, bár ez nem csak az ő esetében igaz. Nyilván mindig jó a jövőbe fülelni és új kedvenceket felfedezni, de legalább ennyire izgalmas visszafelé is kagylózni.
Des Rocs kb. 2019-ben került a látóterembe a hülye nevű viszont remek Pinguin Radiónak köszönhetően a rongyosra játszott Let Me Live / Let Me Die-jal, bár eleinte durván kevertem a szintén heavy rotációban pörgetett Rival Sonsszal illetve a hasonlóan remek Demob Happy-vel. Mindhárom előadó azt a fajta modern blues-rockot játszotta, amit a Black Keys csiszolt tökéletesre úgy nagyjából az El Camino magasságában. Mivel nagy tisztelője vagyok a Black Keysnek, meg úgy általában a tempósabb bugizós-bulizós blues rockot is szeretem, így Des Rocs is betalált, ugyanakkor az akkoriban mindössze két EP-t magába foglaló diszkográfia soványnak bizonyult az érdeklődésem fenntartásához, így Des szépen lassan kikerült a képből.
Iszonyatos túlkínálat van manapság black metal koncertekből. Pár hete járt nálunk a Belphegor, a napokban a Patriarkh, holnap érkezik az 1349, Kampfar és Afsky trió, szerdán pedig az Ellende facsarja ki az összes maradék energiánkat. Úgy esett, hogy múlt szombaton rögtön két black metal eseményt is tartottak Budapesten, én pedig egészen az utolsó pillanatig vacilláltam, hogy melyiket válasszam. A Riffben az Ultra Silvam zúzott, akiket a covid által elsöpört Revenge koncert óta szeretnék látni, megszámlálhatatlanul sokszor pörgött le a debütjük a lejátszómban. Óbudára pedig a Nocturnal Depression és a Forgotten Tomb co-headliner turnéja érkezett, utóbbit sosem hallgattam korábban, csak névről volt ismerős. Belehallgattam 2 perc erejéig, illetve Metallumon is olyan csapatok szerepeltek a similar artists fülnél, mint a Bethlehem és a (korai) Katatonia, úgyhogy lényegében már ezzel meggyőztek, hogy ezt nem szabad kihagyni. Ennyire vakon még sosem indultam el koncertre, főleg úgy, hogy a főbandáról volt szó, de meg kell hagyni, megvolt ennek is a varázsa.
A Belphegor osztrák banda lévén egészen gyakori vendég nálunk, ráadásul mindig patinás csomagban érkeznek. Ezúttal a kultikus Malevolent Creationnel társultak be, melléjük bemelegítés gyanánt két feltörekvő csapat, a Confess és a Monument of Misanthropy érkezett... volna, de ez a turné nem csak a Belphegor éjfekete rituáléja miatt volt elátkozva.
A nyár egyik legjobban várt koncertje egyértelműen a Deströyer 666 pusztítása volt számomra. Nem gyakran turnéznak, nálunk csak egyszer jártak, már annak is 14 éve, és akkor is csak előzenekari szerepben voltak. Kisebb csoda, hogy végre eljutottak hozzánk is egy headliner bulival, köszönhetően az Insane Hellride Entertainment mániákusainak! Jól megérdemelt módon a szervezőgárda bandái emelték az est fényét, egy igazán bivalyerős lineup-ot összeállítva ezzel.
Mindenképpen olyan zenekarok fellépési voltak becélozva, amelyeket régóta nagyon szeretek és Európában ritkán fordulnak meg, illetve aránylag kisebb létszámú, intimebb klub helységben legyenek. Azokat jobban preferálom, mint a fesztiválokat. Végül két csoda jött össze. /Fotó: Keith Marlowe/
Mindenképpen olyan zenekarok fellépési voltak becélozva, amelyeket régóta nagyon szeretek és Európában ritkán fordulnak meg, illetve aránylag kisebb létszámú, intimebb klub helységben legyenek. Azokat jobban preferálom, mint a fesztiválokat. Végül két csoda jött össze. /Fotó: Rob Menzer/
1990-ben rendezték meg az első Wacken Fesztivált ami a szervezők szisztematikus építkezésének köszönhetően közel egy évtized alatt a világ meghatározó metal eseményévé vált. A rendezvény hírneve és presztízse azóta is töretlen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy szinte minden évben a jegyek hamarjában elfogynak és a sold out “tábla” viszonylag korán kikerült a hivatalos weboldalra.