Mai dalmegosztásunkban minőségi hardrock, feszes tekerés, vissztérő proggerek, pop punk és melodic death a jobb fajtából.
Mai dalmegosztásunkban minőségi hardrock, feszes tekerés, vissztérő proggerek, pop punk és melodic death a jobb fajtából.
A zenekar ismerői jól tudják, hogy a tajvani Chthonictól nem áll távol a politizálás, a csapat dalainak mondanivalója mellett az énekes, Freddy Lim aktív politikai életet is él. A csapat az egykori diktátornak, Csang Csing-Kuonak (Csang Kaj-sek fiának) ötven évvel ezelőtti sikertelen gyilkossági kísérletére emlékezik vissza a korábban a 2013-as, Bú-tik című albumon kiadott daluk, a Supreme Pain for the Tyrant újrafelvételével, melyben a Trivium énekese, Matt Heafy is tiszteletét teszi.
Már csak egy hét és megjelenik a Trivium új albuma, a What The Dead Men Say, amiről eddig már két klipes dal is igyekezett megmutatni, milyen is lesz majd a füstölő rózsaszál mögé bújtatott dalcsokor. Nos, most a floridaiak folytatják a promót, megérkezett az Amongst The Shadows & The Stones, melyhez most kivételesen sztorizós, zenélős, látványos videó nem jár, cserébe legalább hegyekben állnak benne a riffek.
Kiadta az április 24-én érkező új albumának, a What The Dead Men Saynek a címadó dalát a Trivium. A kvartett egy klipet is mellékelt a nóta mellé, amely szintén nem a rövidebb vonalról érkezett: mintegy hat percen keresztül szórja a témákat ránk.
Ez egy tipikusan olyan dolog, ami miatt fáj az ember szíve: Matt Heafy és zenekara, a Trivium a március 16-i koncertjén teljes egészében eljátszotta volna a 2005-ös alapművét, a vasárnap tizenöt évessé érett Ascendancyt, ami úgy ahogy van, sajnos meghiúsult. Nekik valamiért a stream-koncert nem ugrott be, mint opció, de Heafy a szokásos Twitch-adásában a teljes lemezt előadta a követőinek. Lehet, hogy nem teljes értékű a dolog, de azért érdemes megnézni, hallgatni, mert hogy mi is megmutatjuk.
Eheti dalmegosztásunkban széles rockzenei palettáról válogatunk. Lesz itt metalcore, nu metálkodás, cipőbámulós zene, meg némi kitudjami.
Egy friss dallal töri meg a csendet a Matt Heafy apasága miatt pihenőre vonult Trivium. A nóta a Catastrophist címet kapta a keresztségben, melyhez egy nyomott hangulatú videót is forgatott a floridai kvartett. A következő nagylemez, a What The Dead Men Say április 24-től lesz elérhető.
Várhatóan csütörtökön érkezik a Matt Heafy "kispapasága" miatt pihenőre rakott Trivium új dala, a Catastrophist. A nótára egy negyvenöt másodperces snittel hívja fel a figyelmet a kvartett, melyben természetesen némi dalrészlet is hallható.
Az a Cabal, akikről bevalljuk őszintén, mi sem nagyon hallottunk eddig. A csapat az új nagylemezét, az április 3-án megjelenő Drag Me Downt egy Matt Heafyvel közös nótával, a Bitter Frienddel vezetik fel, melyről, illetve magáról a csapatról is igen elismerően nyilatkozik a vendég.
December 13-án jelenik meg a Hatebreed frontemberének, Jamey Jastának új nagylemeze, a Lost Chapters Vol.2, melyet elég illő módon kezdett el promózni a legenda. A pakkról rögtön két tételt is kipakolt a netre a podcastjei révén is ismert veterán énekes, az egyik a Killswitch Engage énekesével, Jesse Leach-csel közös Strenght To Draw The Line, a másik a Trivium vezérével Matt Heafyvel közösen kiadott Contagion lett, ezeket sorra lentebb találjátok.
Aki kicsit jártasabb a Trivium világában, nem lepődik meg Matt Heafy feldolgozásmániáján. A Twitchen rendszeresen, konkrétan szinte naponta egy újabb átirattal jelentkező frontember egy nap a portugál Toy egyik dalát, a Coração Não Tem Idade (Vou Beijar)-t kapta kéz közé, melynek ki tudja, hogy, de egyenes következménye volt, hogy a popsztár is megjelent a floridaiak egyik koncertjén egy közös dalra (akkor még Triviumot énekelve). Egy szép napon viszont, ahogy várható is volt a két világ végleg egyesült: a Trivium kiadta a már említett nótát a saját verziójában, persze bevonva az eredeti énekest is, csak úgy, szinte fű alatt. Ha mástól nem, ettől tuti felpezsdül a rockerszív, haha!
Közel jár a véglegesítéshez a Trivium frontemberének, Matt Heafynek a jó ideje, egészen 2012 óta tervezett black metal projektjének, a Mrityunak a bemutatkozó albuma. A tervek szerint Ihsahnt, Nergalt és Gaahlt is felvonultató lemezről Heavy árult el pár gondolatot Jamey Jasta műsorában.
Ahogy az utóbbi hónapokban mindig, most is meglepte egy kiadatlan dallal a rajongóit a Trivium. A másfél hete az Amon Amarth előtt is nagyott szaggató floridaiak most egy feldolgozást, a Dead Kennedys egyik dalát, illetve annak átiratát, a Kill The Poort tették közzé, melyet mondjuk annyira nem szedtek szét, de azért kellemes hallgatnivaló lett így is.
Egy nappal az össznépi Slayeres búcsúzakatolás után, még félig legyalázva, de újra a terepen kellett lenni, mert jött az egyik világi kedvencem, a Trivium. Matt Heafyéket végre felfedezték a magyar koncertszervezők, megkésve bár, de még időben, végre sorozatban hozzák el a floridaiakat nekünk, akinek szerencsére mind a három magyar koncertjén ott lehettem. Persze jött velük társheadlinerként egy Amon Amarth is, akik meg rendszeres fellépői kicsi hazánk színpadainak és akiknek a közönsége mindennél lelkesebb és odaadóbb, bár én jóval felületesebben ismerem a munkásságukat (kb. best of szinten, de a Jomsviking visszatérő szereplője volt és még néha mindig az a lejátszómnak). Nem mintha ez valami verseny lenne, de egy biztos: ha még az is lett volna, is nehéz lenne igazságot szolgáltatni, kinek is adjam oda a képzeletbeli serleget. Na, jó, tudom. De ez maradjon titok, amúgy is észre fogjátok venni!
A tavalyelőtti The Sin And The Sentence-el egyidőben felvett, viszont eleddig ki nem adott dalt tett közkinccsé a Trivium. A június 12-én az Amon Amarth társaságában Budapestre érkező floridaiak a Drowning In The Sound című tétellel kedveskedtek a rajongóiknak, mely az alábbiakban természetesen meg is hallgatható.
A Lemezboltok Napja alkalmából jelent meg a Trivium speckó kislemeze, melynek egyik oldalán a Type O' Negative I Don't Wanna Be Me-jének eredeti, a másik oldalán a floridai kvartett által átértelmezett verziója hallható. Az átdolgozást immár hivatalosan is elérhetővé tette az Amon Amarth társaságában június 12-én Budapestre is ellátogató csapat, melynek az eredménye a következőképpen hangzik.
A múlt hét pénteken jelent meg a Lamb Of God gitárosának, Mark Mortonnak a szólólemeze, Anesthetic. A millió és egy nagynevű vendéggel felvett albumon az egyik legnagyobb "szám" a tavalyelőtt elhunyt Linkin Park énekesének, Chester Benningtonnak a jelenléte a Cross Offban, mely dalt már a megjelenés előtt is bemutatott Morton Úr. Ehhez most egy klip is készült, melyben a Trivium két tagja, Paolo Gregoletto basszer és Alex Bent dobos tiszteletét teszi.
Két évvel nagysikerű Barba Negra Track-es bulija után idén június 12-én ismét visszatér hozzánk az AMON AMARTH, ráadásul új lemezének dalait először mutatja be itthon.
Mint tudjátok, a Trivum Matt Heafy nélkül fejezi be az aktuális turnét, mivel a frontember apai szerep elé néz. Mivel a szülés bármikor beindulhat, így akárhogy nem így tervezték, a frontember nélkül nyomják végig a turné maradék állomásait, persze a maradék tagok így is megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a dologból. Beugrósként gitáron a Youtube-komikus Jared Dines, éneken pedig az ex-Killswitch Engage-es, most a Light The Torch élén nyomuló Howard Jones és az Avataros Johannes Eckerström segít be a csapatnak, de van olyan nóta, amit csak trióban nyomnak. Hogy lássátok, mindez hogyan történik, a srácok jóvoltából most egy egész bulit megnézhettek ebben a fura felállásban, igaz, csak egykamerás minőségben.
A Trivium frontembere, Matt Heafy és felesége babát várnak, sőt, rögtön kettőt is. Mivel a szülés feltehetőleg közel van, az énekes kénytelen volt megszakítani az észak-amerikai turnét, hogy a hamarosan gyarapodó családdal lehessen. A csapat közbe folytatja a koncertezést, a megüresedett helyeket a ex-Killswitch Engage, most Light The Torch torokkal, Howard Jonesszal, a YouTube-ról ismert Jared Dinesszal, valamint az Avatarból ismert Johannes Eckerströmmel töltik be a fennmaradó pár estén.