Azt kaptuk, amit vártunk. Nyilván nem ez volt minden idők legnagyobb Nazareth koncertje, azonban egy nagyon-nagyon korrekt rock buli zajlott le ezen az áprilisi szerdán a hajdani villamosremízben. Budapest nem égett be – és most nem arra gondolok, hogy nem volt tv-székház elleni ostrom, hanem az elfogadható nézőszámra célzok, amit szellős teltházként jellemezhetnénk. A nézőtér aktivitásával sem lehetett bajunk, főként, ha számításba vesszük, hogy egy ötven éves zenekar koncertjén már nem szokásuk egymás fejére ugrálni az embereknek. A rajongók jó része ugyanolyan fehér ing – öltönynadrág összetételben uralta az első sorokat, akárcsak felettük Dan McCafferty frontember. A fenevad és falkája megszelídült (utalás a harminc évvel ezelőtti pilisborosjenői Fenevad fesztiválra, melyet e skót banda köré szerveztek). Azért ne feledkezzünk meg arról az örömteli tényről, hogy jelentős százalékot tett ki a „modern” zenekarok pólóit viselő fiatalok rétege.
Néhány héttel a 
Mielőtt belevágnék a tényleges kritizálásba, pár tényt ildomos ismertetni a nagyérdeművel, már csak a teljes korrektség jegyében is. A The Silver Shine Magyarország legsikeresebb psychobilly(-jellegű) zenekara, tucatnyi telt házas külföldi turnéval, aktív helyi rajongótáborral büszkélkednek az USA-ban, a globális rockabilly/psychobilly szakma is ejt róluk szót, és már majdnem minden mérvadó psycho bandával felléptek, sőt turnéztak, akikkel Európában alkalmuk volt. Erre tessék, most meg egy magyar lemezre adták quiffes-loncsos fejüket... De miért is?...
Két banda,akit nem kell bemutatni remélhetőleg a nagyérdeműnek. A budapesti Vastrabant poénos, szatirikus humorával anno a Sziget feszt közönségét is levette a lábáról, oly annyira ,hogy másnap a fesztivál ingyenes napi újságjának a címlapjára is felkerültek. Nagyszínpad, 6:3, Szegények,és csúnyák dalaik hangulata magukért beszélnek, és előadásmódjuk zseniális.
A Spiritual Beggars valahogy mindig egy légüres térben lebegett nálam. Ez nagyban köszönhető volt annak, hogy eléggé heavy rockba hajlott az a stoner rock szerű súlyozás, amit nyomtak. Figcsózás, hammond orgona, meg ilyesmi; és emellett hiába jöttek a fej leszaggató riffek, nem sikerült belemászniuk igazán a kedvenceim közé. Mondjuk én sem igazán követtem figyelemmel, hogy éppen merre mozdul a zenei vonaluk. Az albumcím itt a legrosszabbat sejteti, habár a Kyuss sem éppen a lecsupaszított, vér laza négynegyedekkel operált egy Blues For The Red Sun-on. 
2010-ben a világ híradásaiban sajnálatos módon elsikkadt egy kiemelkedő művész, Peter Steele megemlítése, megérdemelten széles publicitással. Peter Steele a világhírű Type O Negative metalzenekar énekes-basszusgitárosa volt, platinalemezzel. 48 évesen szívelégtelenség vitte el 2010. április 14-én.
