RockStation

"Generációk zenéje" - Tankcsapda @ Debrecen, Főnix Csarnok, 2013. 12. 28.

2013. december 29. - scorn

1511194_655625491147408_1482630219_n.jpg

Tegnap ellátogattunk a debreceni Főnix Csarnokba, megnézni a hagyományőrző évzáró Tankcsapda koncertet. Az ünnepek okán a hajtás után egy rövidebb beszámoló következik.

Tovább

Véres ünnep – Rómeó Vérzik 18. születésnapi buli @ Club 202, 2013. december 27.

Rómeó live1.jpg

Egy neves zenészünk egyszer azt mondta nekem, hogy a zenekarok dolgos mindennapjaik közepette nem igazán élik át a jubileumi évek súlyát, a számok leginkább a koncertszervezők és a médiumok kedvéért vannak kihangsúlyozva. A 18-al például kifejezetten jól lehet szórakozni. Mindjárt karikába lehet tenni (ahogy a lábdobra fel is volt festve) – nos, maradjunk annyiban: a Rómeó Vérzik esetében ez a fajta használat nem indokolatlan. A szóban forgó szám a felnőttkor elérésének szimbóluma is egyúttal. A legutóbbi album dalait összehasonlítva a Hol vagytok kurvák Rómeójával valóban a megkomolyodás minősített esete forog fenn. Végül vegyük a nem véletlenül 1800 ft-os, egyúttal eléggé barátságos jegyárat, melynek hatására Ricsi prófétaként úgy döntöttem: ha ezen az estén nem töltjük meg ezt a „nyamvadt” kis Club 202-öt, Sodoma és Gomora átkát kérem az Úrtól a fővárosra.

Tovább

A következő dózis: Nadir – A Lasting Dose Of Venom (2013)

NADIRfront_72dpi_RGB.jpgA Dark Clouds-érát is beleszámítva idén 20. születésnapját ünnepli a Nadir. Ha a zenekar a hazai rockzenei élet reflektorfényében töltötte volna el ezeket az éveket, már akkor is nagy gratuláció járna ezért, de a Nadir ezt a 20 évet a hazai underground metál szcénában élte le, így aztán nem csak a gratuláció jár, hanem ez nagy adag tisztelet is. Hirtelen nem is tudnék rajtuk kívül még egy példát mondani erre.

Tovább

A mechanikus disznó: Wackor – Dramtically Different (2013)

Wackor Dramaticaly.jpgA Wackor nem arról híres, hogy kétévente sorjáznak tőlük a friss soralbumok. A csapat már több, mint másfél évtizede része a hazai metálzenei életnek, mégis a Dramatically Different még csak a harmadik lemezük. A 2004-es – egyébként zseniális -  METhAnoLid óta kiadtak egy überzseniális albumot 2008-ban Uncommon Ground címmel, öt év elteltével pedig itt a mindössze 30 perces harmadik soralbum.

Tovább

Hamarosan kész a The Southern Oracle új albuma

The Southern Oracle Higher.jpg

Megkezdődtek a stúdiómunkálatok a The Southern Oracle új [HTH/LTH] (Higher Than Heaven/Lower Than Hell) című új albumán, mely a fenti borítóval jelenik meg. A borító a csapat frontemberének Kókai Barnabásnak a munkája. Hajtás után az albumra kerülő dalok címei és egy a csapattól nemrégiben megjelent Cro-Mags feldolgozás.

Tovább

Így dobol a Gojira dobosa Mario Duplantier

goj05.jpg

Akik már látták koncerten a Gojira dobosát Mario Duplantier-t pontosan tudják, hogy dobol, hiszen személyében kétségtelenül az új metal-generáció egyik legjobb dobosát tisztelhetjük. Azonban talán még ők  is szívesen megnézik azt a dob-kamerás felvételt, amiben éppen a zenekar tavaly kiadott L'Enfant Sauvage című lemezének címadó dalát játssza.

Tovább

Szemezgetés : Eye For I - Traces Of Intelligence (2013)

Eye For I Traces.jpgNem szeretem a decembert. Miért? Alapból ez a karácsonyi felhajtás nem fekszik nekem, de még is itt van valahol az a bizonyos szellem, és észbe kapok pár nappal az ünnep előtt, hogy be kéne pár embernek ezt-azt szerezni. Na, meg persze elkezdődik a vizsgaidőszak, és ilyenkor mindenki betalál valamivel. Magyarán időm az egyenlő a nullával, így itt billentyűzet felett is kevesebb időt tudok görnyedni, és firkálni. Ezért is elnézést kérek azoktól, akikről éppen nekem kell írnom. Nem is húzom a saját problémáimmal az időt, essünk neki egy újabb magyar bandának: az  Eye For I Traces Of Intelligence anyagról lesz szó, ha megnyomod a tovább gombot.

 

Tovább

30 perces dokumentumfilm a Suicide Silence tavaly elhunyt énekeséről

Mitch.jpg

Nemrég írtunk róla, hogy március 17-én DVD-n megjelenik a Suicide Silence tavaly elhunyt énekesének Mitch Luckernek az emlékére rendezett koncert anyaga. A csapat most közzétett egy félórás dokumentumfilmet, amely ennek a kiadványnak az egyik bónusza lesz. A dokumentumfilm hajtás után megtekinthető. (fotó: Réti Zsolt)

Tovább

A 2013-as év legjobbjai a RockStation szerint

TOP2013.jpg

Mi is, mint a legtöbb zenei portál kis visszatekintéssel zárjuk az évet. Kicsi, ám de sokszínű csapatunk tagjai, hasonlóan a korábbi évekhez, idén is összeállította a saját tízes listáját. Így alakult ki a RockStation által a legjobbnak látott lemezek listája. Ahogyan a hajtás után láthatjátok, szerkesztőink listáiban a közös metszet egészen keskeny, pont ezért reméljük, hogy mindenféle stílusból sikerült kiválasztani az év legjobbjait. Ezzel a listával szeretnénk minden olvasónknak nagyon boldog és fémzenében gazdag új évet kívánni. Jövőre természetesen folytatjuk. Hell Yeah!!!

Tovább

Még a Billboard listára is felkúszott Christopher Lee karácsonyi kislemeze

christopherleesolo2013.jpg

Nemrég adtunk hírt róla, hogy a nagy metálfej Christopher Lee, aki már a 92. életévét tapossa új karácsonyi kislemezzel jelentkezett. Mindenki Szarumánja és Dooku grófja a tavalyi évhez hasonlóan ugyanis idén karácsonyra is kedveskedett egy kis metallal, ugyanis az A Heavy Metal Christmas Too című kislemezén, helyet kapott a Jingle Hell című nóta, amely ráadásul a Billboard Hot Singles Sales chart-jának 22. helyéig jutott. 

Tovább

Hallgasd meg a Watch My Dying új EP-jét!

WMD 2013 1.jpg

2009-ben egy igen patent, Moebius című lemezzel jelentkezett a Watch My Dying legénysége, azóta azonban nem adtak ki hangzóanyagot. Egészen most karácsonyig, hiszen 4.1 címmel most megjelent a csapat új EP-je rajta 6 dallal. A megszokottnál - már ha esetükben beszélhetünk megszokásról - némileg elektronikusabb, indusztriál beütésű dalok születtek most. Ha kíváncsi vagy milyenek, nyomj a továbbra. (fotó: Kelemen Beáta)

Tovább

Wayne Static és DMC kollaborál

dmcwaynestatic.jpg

Biztosan sokan emlékeznek még a RUN-DMC nevű rapformációra, ha máshonnan nem, hát az Aerosmith-szel közös dalról, a Walk This Way-ről mindenkinek beugrik a nevük. Nos a trió egyik része DMC és a szebb napokat is megélt Wayne Static, aki meg ugye a Static-X-ből lehet ismerős most egy közös dalt készítettek Noise Revolution címmel, amihez nem átallottak még egy videót is készíteni. 

Tovább

Ez volt 2013 a RockStation-ön

RS_logo_xmas_2013.jpg

Lassan már szokássá válik nálunk, hogy december 24-én egy pillanatra megállunk és egy kicsit hátrafelé tekintünk, hogy mégis milyen volt a lassan mögöttünk hagyott év. Mozgalmas. Ez az egy biztos. Sok szempontból talán a legmozgalmasabb az oldal közel 6 éves működése alatt, melyet január közepétől egy megújult oldalon szemlélhettetek, mely amellett, hogy a blog.hu kötelékébe tartozik, mégis valamelyes hasonlít egy önálló weboldalra is.

Tovább

Rituális rémtettek: Corrections House, Entrópia Architektúra @ Budapest, Dürer Kert 2013.12.19.

Flyer Correction.jpgA sokkoló színpadi produkcióval kísért, apokaliptikus hangulatú zene híveinek örömünnepe volt ez az este – bármilyen ellentmondásosnak is tűnik ez így leírva.

A hazai Entrópia Architektúrával most „találkoztam” először, jóllehet tizenegy éve létező együttesről van szó. Amit a hattagú formáció bemutatott, azt nyugodtan tekinthetjük egyfajta szeánsznak, amelyre az ősi, hagyományos megközelítés és a formabontó törekvés egyaránt jellemző. Értem ezalatt úgy a zenei ötleteket, mint a hangszeres megoldásokat. Utóbbiakról annyit, hogy a csapat bőséges eszköztárába a rockban / metalban szokványos torzított gitár mellett a fagott, a sampler és a fémből eszkábált ütőhangszer-arzenál egyaránt belefér. Egyértelműen érződött a muzsikusok azon törekvése, hogy egész külön világot idézzenek és szólaltassanak meg – akinél ilyen alkotói igény fel sem merül, annak kár is ezzel a műfajjal próbálkoznia!.. – és a vizuális adalékkal (díszlet, háttérvetítés) is a spirituális tartalomra erősítettek rá.

Tovább

2014 elején érkezik a Down új EP-je

DownFB.jpg

A Down az elmúlt heteket a frontember Phil Anselmo stúdiójában a Nodferatu's Lair-ben töltötte, ahol a csapat a 2012-ben megjelent Down IV Part I - The Purple EP folytatásán dolgozott. Nos a csapat tegnap bejelentette, hogy készek mindennel, így várhatóan valamikor jövő év elején boltokban lehet a lemez, melyről Pepper Keenan a zenekar gitárosa egy interjúban azt mondta, hogy érdekes gitárhangzású, agresszív dalok születtek. A borítóra vonatkozóan elárulta, hogy valamilyen formában kapcsolódik az előző EP-hez és olyan narancssárgás benyomást kelt. (a képen a hír FB-ra való kitételének megörökítése)

Az angol lista negyedik helyéig kúszott az AC/DC Highway To Hell-je

acdchighwaycover.jpg

Volt már arra példa, hogy egy karácsonyi rajongói kampány következtében nem feltétlenül friss dalok kerülnek egy slágerlista élbolyába, gondoljunk csak vissza, hogy 2009-ben a Rage Against The Machine Killing In The Name-je is így került a brit Top 40 élére. A brit AC/DC rajongók idén a csapat legendás klasszikusának a Highway To Hell-nek a csúcsra juttatását tűzték ki célul a zenekar fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából.

Nos az első hely végül nem jött, hiszen  a dal "csak"  a negyedik helyre kúszott a listán köszönhetően az ott is dúló X Factor dominanciának. Az eredmény azonban így is AC/DC legjobb eredménye Nagy-Britanniában, hiszen a zenekar korábban soha, egyetlen dalával sem került be a Top 10-be.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum