A hidegfronttal együtt érkezett meg augusztus 19-én az új Russian Circles lemez és bár erre vonatkozóan nincs információ a meteorológia szolgálatok honlapján, a banda rajongói azért biztos látják az ok-okozati összefüggést.

Elindítom a korongot, erre feltámad a szél, majd megjelennek az első felhők, villámlik és mennydörög, végül úgy félúton zuhogni kezd. Látom a borítón, hogy egyrészt odahaza Chicagóban vették fel az anyagot (a szelek városa ugyebár) ahol valahogy befogták a cúgot, majd adtak neki egy saját sávot, tomboljon tovább inkább a mélyek környékén. Aztán az áll még ott, hogy “Recorded at God City in Salem, September/ October 2021” és így már teljes a képlet: innen tehát a boszorkányság, ami kiengedi a vihart rögtön azután, hogy lenyomja a play gombot a gyanútlan hallgató. 

Borongós cucc ez a Gnosis, hallani kapásból, hogy ősszel készült, de ehhez ugye nagyon ért a Russian Circles, mármint a hangulatkeltéshez, persze továbbra is némán és hangosan, klasszikus power trio felállásban. Nyilván nem újdonság már a nyolcadik lemez környékén, de még mindig rá lehet csodálkozni, hogy milyen jó történetmesélők ének nélkül is, és bár a sztori alapvetően a hallgatóra van bízva, a morcos témák sejtetni engedik, hogy a banda továbbra sem a pöttyös könyvek világából meríti az ihletet. 

A grönlandi inuit mondák bosszúálló szörnyetegéről elkeresztelt Tupilak, illetve az előzetesnek bedobott Conduit belövi az irányt rögtön az elején: több súly, kevesebb maszatolás. Mike Sullivan gitáros saját bevallása szerint szigorú metál diétán volt a lezárások alatt és ez bizony hallatszik rendesen. A Gnosis alatt kapunk egy kis levegőt, de a doomosan induló, majd black metalba forduló Vlastimil nagyon gyorsan visszanyom a jeges víz alá. 

Egyébként feltűnően sok most a black metal hatás, ami nemcsak a változatosságnak kedvez, de azt is bizonyítja, hogy nem feltétlenül kell hullasminkben szögesdrótot tekerni a pöcse köré annak, aki jó fajta fekete fémet akar csinálni, viszont kurkuma lattét kortyolgatva is lehet ördögien gonosz riffeket gyártani (szerencsére a necro-soundot nem vették át a black metalból, a bivaly megszólaláshoz ismét Kurt Ballou Converge gitáros/stúdió tulajdonos tologatta-tekergette a potmétereket).

Az elszállós Ó Braonáin a vihar szeme, ami alatt jár bő másfél perc pihenő aztán jön a Betrayal és megint letépik a háztetőt a srácok. Dave Turncrantz dobos ismét megmutatja, hogy nagyon megy neki a duplázás, Sullivan pedig a jól bevált tremolo pengetéssel biccent oda a templom gyújtogatóknak (de Brian Cook játéka mellett se menjünk el szó nélkül, a Russian Circles mindig irtó vastagon szólt és ez nem kis részben köszönhető a gatyaszaggató basszusnak).

A lemezt záró Bloommal azért még megmutatják, hogy őket is anya szülte: Mayhem helyett Mogwai, de kell is a végére a lazulás, örökké nem eshet, mint az köztudott.

Télen-nyáron jól tud esni egy kis Russian Circles, de ebben a Mad Max-es nyárban meg aztán különösen kell a dermesztő post metal így akárcsak a legutóbbi Cult of Luna esetében, most a Gnosis hallgatásával buzdítanék mindenkit az energiatakarékos légkondicionálásra.