RockStation


TOP 10 rockdal a szexről

2016. március 12. - magnetic star

top10_szex.jpg

Fákinfákk! A mostani Top 10-ben azok (is) lelhetik örömüket, akik a „szex, drogok, rock n’roll” szlogen és életfelfogás jegyében élnek vagy átérzik azt. Az itt listába vett nóták központi témája ugyanis nem más, mint maga a nagybetűs SZEX. Nyilván többször ennyit is össze lehetett volna szedni, hiszen a téma olyannyira összefonódott a rock / metal muzsikával, hogy gyakorlatilag kimeríthetetlen, de talán így is kellően élvezetes lesz. (Ha nem, akkor elkúrtuk…)

Tovább

Ezek minden idők legnagyobb magyar metal albumai

minden_idok_magyar.JPG
Aranyos Imre a Hangsúly Zenei Díj ötletgazdája még 2014 novemberében indított egy egy éven át tartó közvélemény kutatást, ami arról szólt, hogy a hazai rock/metal színtéren tevékenykedő zenészek, újságírók, bloggerek, hangmérnökök, grafikusok, szervezők menedzserek szerint a magyar metal zene elmúlt 30-35 évnyi történetéből (attól függően, hogy az első magyar metalzenekarok megalakulásától, vagy az 1986-os "Totális metal" című Pokolgép-album megjelenésétől számítjuk-e) mely albumok, zenekarok voltak a legnagyobb hatásúak, melyek nevezhetők klasszikusnak.

Tovább

Mestervonások, mestervonósok - Apocalyptica @ Barba Negra, 2015.10.11

0apocalyptica2015_47.jpgAz Apocalyptica már 4. alkalommal jár Magyarországon... és az ember nem is igazán tudja, mit várjon, mikor egy ilyen / ekkora / efféle zenekar koncertjére indul. 4 millió eladott lemez után legyen bátorsága/pofája/igénye égig érő díszletek közt folyó, szemkiszúró látványorgiát várni, gót fényekkel, hádész-füsttel, koponyás vastrónussal? Festményszerű félistenekre számítson, vagy barátságos több-mint-metálra? Klasszikusokra és nosztalgiára, vagy az új, vegyes megítélésű album hideg és profi, rutinszerű elhúzására? Totális megőrülésre, lakkcipős pogóra, vagy révülten ringatózó negyvenesekre?

Korcsoporttól és rajongási foktól függetlenül egy igény közös: tessék kiállni és úgy elhúzni a nótánkat, ahogy azt csak vonó+distortion kombóval lehet! S lőn: a finn fiúk pontosan ezt tették Hiánytalanul, jó kedéllyel, meleg szívvel... és amikor kellett, recsegéssel, sistergő-füstölő húrokkal. Semmi cécó, semmi parasztvakítás, semmi önfény vagy szenvelgés nem volt látható, csakis sötéten hullámzó, lassú erővel dolgozó zene.

Tovább

Rock és metal ikonok iskolai évkönyvi fotókón

yearbook_photos_of_rock_and_heavy_metal_icons.jpg

Amerikában nagy hagyománya van az iskolai évkönyvi fotóknak, vagy ahogy arrafelé mondják Yearbook-nak. A fentebb látható fotókon híres rocksztárok iskolai fotói láthatók, amelyeken kifejezetten jókat lehet mosolyogni. Tom Araya a Slayerből például kiköpött Vágási Feri. Mondjuk Paksi Endre vagy Lukács Laci iskolai fotóit mi is megnéznénk, lehet egyszer össze is gyűjtjük őket. Alább meg egy másik tabló, ahol a fentebb látható sztárok mai valójukban is megnézhetők.

Tovább

Fókuszban a közönség, avagy rajongó-e vagy?

00102.jpg

A rajongó lélektanáról nem sok cikk születik. Mi amolyan mostohakölykei vagyunk ennek a vadul zakatoló showbiznisznek, amit üzemeltetünk. Komoly elvárásoknak kell megfelelnünk. Megfelelő lemezeladásokat produkálni, megfelelő mennyiségű merchandise eladásokat produkálni, és biztosítani a zenekar számára, hogy a színpadon töltött perceket úgy élhesse meg, ahogyan azt álmaiban elképzelte. Legyen szó stadionokat megtöltő megaprodukcióról, esetleg Szófia leglepattantabb klubjáról, rajtad, rajtunk múlik, hogy emlékezetes este vagy totális katasztrófa lesz a végeredmény.

Tovább

Bűnügyi krónikák a rock világából

bullet-belt-metalhead.jpg

Az elmúlt hetekben a tengerentúli kék egyenruhás rendvédelmi szervek kaphattak némi (kék) fényt, mert két egészen idióta hírt tudunk szállítani a rock n' roll bűnös világából. A közös bennük, hogy nem is igazán értjük az egészet, de biztosan a zsaruknak van igazuk, szinte biztos is, hogy ez lesz a végeredmény. Lássuk is:

Tovább

Hallgasson metál zenét, az megnyugtatja!

metal_kid.jpg

A Queenslandi Egyetem pszichológusai szerint a heavy metal kedvelői inspirálttá és nyugodttá válnak, ha kedvenc fejletépős számaikat hallgathatják. A Frontiers in Human Neuroscience című szakfolyóiratban publikált írás szerint a kutatás során 39, 18 és 34 év közötti extrémzene-kedvelőt vizsgáltak, akik rendszeresen hallgattak ilyen muzsikákat.

Tovább

Itt a kacsatánc metálosított verziója

the-heavy-metal-chicken-dance.png

A Decrepit Birth őrült dobosától Samus “66Samus” Paulicelli-től már bőven mutattunk itt őrült videókat, elég, ha csak a fingós metált említjük. Ma gyerekkorunk (már ha 30-40-50 éves az ember) egyik örökbecsűjét a kacsatáncot metálosította meg. Mondjuk iskolai farsangon én is szívesebben toltam volna erre a verzióra.

Tovább

A metál arcok a leglojálisabb rajongók a földön...

old-metalhead.jpg

Mostanában sok bonyolult tanulmánnyal találkozhattunk a metál fejekkel kapcsolatban. Ezekből például megtanulhattuk, hogy a metál zenészeknél kétszer olyan valószínű, hogy meghalnak fiatalon, mint a country zenészeknél. Illetve megtanulhattuk azt is, hogy 28 másodperc elég ahhoz, hogy teljesen tönkre tegye a hallójáratokat egy koncerten, vagy hogy a metál zene és a klasszikus zene rajongó között mennyi a közös vonás.

Tovább

A metal zenészek korábban halnak az átlagnál

age-of-death-and-musical-genre-620x658.jpg

A Sydney Egyetem pszichológia professzora, Dianna Theadore Kenny a közelmúltban készített egy tanulmányt, amely szerint a metal zenészek sokkal korábban haláloznak el, mint a legtöbb egyéb műfaj muzsikusai. Kutatásai szerint a metal zenészek nőként átlagosan 35 évig, férfiként pedig 38 évig élnek (ez például a country zenészek átlag életkorának nagyjából a fele érdekes módon, pedig ott is rendesen pörög a szeszelés). Azt persze ő is elismeri, hogy a végső életkor értékek akár amiatt is alacsonyabbak lehetnek valamelyest a vártnál, mert a metal jóval fiatalabb műfaj, mint a jazz vagy a blues, így a statisztika merítési lehetősége is alacsonyabb a további, nagyobb múlttal bíró műfajokéval szemben. 

Tovább

Ørdøgünk? Legyen! - Ørdøg: Tíz Fekete Dal (2014)

Bø 2 év hallgatás után, a hazai underground rock/metal szkéna legendás zenekarának, a félhalott Superbuttnak a bábjából mászott elø végre év végére a nagy elød reinkarnációja, gyermeke, søtétebb és hazaibb továbbélése: az Ørdøg. 10 Fekete Dalt hoz sörtés hátán. 10 karcos átokzsoltárt rólunk, a múltunkról, a jelenünkről, a lehetséges jövőnkről. 10 példaértékű szerzeményt, és egy olyan mércét, amit ha csak 2 itthoni banda megüt jøvøre, ez az ország már a saját nyelvén is elindul valahová zeneileg. Mert minden más értelemben állunk, álldogálunk csak a pokol tornácán, és feszülten, zavartan, ütni készen szívjuk az utolsó eløtti ciginket. Valahol errøl is szól ez az album... és sokkal tøbbrøl is.

Tovább

TOP 10 karácsonyi ajándék metálosoknak

top10_kari_aji_2.jpg

A karácsonyt mindenki szereti (biztos), jó kapni de még jobb adni és egyéb közhelyek. De ha az ajándékozni kívánt személy történetesen keményzene rajongó, adunk néhány tippet, amivel tutira nem fogtok mellélőni. Hasznos és haszontalan ajándékok listája következik a hajtás után, melyek közös jellemzője, hogy mind nagyon METAL! 

Tovább

TOP 10 Pop-dal Metálosítva

TOP10 Andy 2.jpg

Andy Rehfeldt zeneátalakító-guru munkásságának már a múlt héten adóztunk egyszer. Akkor azokat a darabokat veséztük ki, melyek eredetileg rockdalok voltak, de a mi drága Andynk valami egészen mást csinált belőlük. Na, de most! Itt van 10 - na jó bónuszokkal együtt 12 - olyan mestermű, melyek eredetileg pop, de semmiképpen sem rock/metal dalok voltak, viszont azokká váltak. De még milyenekké! Őszintén szólva, ha eredetileg is ilyenek volnának még rajongók is lehetnénk.

Tovább

(Szuper)seggből (ördög)szájba - JØN, JØN, JØN AZ ØRDØG!

ördög nyitólap.jpg

A Music For Animals után elbúcsúzott tőlünk a Superbutt, és azt ígérték (másfél, két éve már?), hogy ezzel az avantgárd metálsztorinak nincs ám vége, csak új bőrbe bújnak, és visszatérnek, mint a forradalmak. Megérte eddig várni. Ma jelent meg a setét utód, az Ørdøg első szöveges klipje, és a legjobb módokon lepődtünk meg.

Tovább

Bagjászó norvégok barbecueznak - Kvelertak interjú /ENG:/ Pagan Charm & Friendly Barbecues - an interview with Kvelertak

14614021988_f7b0fc04bb_o_1.jpg

Az A38 hajót és picike, de metálilag annál vérszomjasabb-szőrösebb hazai közönségét másodszorra látogatta meg a Grammy-díjas, északi black'n'roll úthenger, a Kvelertak. Élőben nagyobb pusztítást végeztek a hallójáratainkban, mint Vörös Erik legénykorában, de úgy találtuk, ideje belekérdeznünk a mitológiájukba is - erre mit ad a norv ég? Erlend és Vidar (a fosztogatók közül az üvöltős meg az egyik pengetős) olyan csávók, akikkel bármikor elmennék baglyot sütni valami fjord tövében. InterJúeszkdforit.

(Roll down for the English Version, dears!)

Tovább

Ghostchant- Meghallgatható a Slaves EP!

ghostchant.jpg

Meghallgatható a budapesti crust/metal Ghostchant zenekar debütáló EP-je, a Slaves, ami ezekben a percekben jelent meg az IDIOTEQ.com oldalon! A Jakab Zoltán ( Bridge To Solace, Newborn), Czetvitz Norbert (Nadir), Nagy Gábor (Idoru, Newborn), Kósa Dániel (Nadir) és Kocsis Máté (Idoru) alkotta zenekar reményeink szerint hamarosan koncertezni is fog majd.Várjuk nagyon! A borítóért a Barber's Art felel.

Tovább

Hallgasd meg a metálba oltott Michael Jackson tribute lemezt!

thrillertributecd.jpg

Korábban már megírtuk, hogy neves metálzenészek is a nevüket adták ahhoz a Thriller című tribute albumhoz, ahol Michael Jackson dalok kapnak metálzenei köntöst. Az albumra a következő dalok kerültek:

01. Thriller - Chuck Billy (TESTAMENT)
02. Man In The Mirror - Danny Worsnop (ASKING ALEXANDRIA) & Billy Sheehan (MR. BIG)
03. The Way You Make Me Feel - Angelo Moore (FISHBONE), Doug Aldrich (WHITESNAKE), & Rudy Sarzo (QUEENSRŸCHE)
04. Black Or White - Lajon Witherspoon (SEVENDUST), Bruce Kulick (ex-KISS), & Tony Franklin (THE FIRM)
05. Beat It - Priya Panda (DIEMONDS) & Ron Bumblefoot Thal (GUNS N' ROSES)
06. Billy Jean - Corey Glover (LIVING COLOUR) & Phil Campbell (MOTÖRHEAD)
07. Shake Your Body (DOWN TO THE GROUND) - Elias Soriano (NONPOINT)
08. Rock With You - Doug Pinnick (KING'S X)
09. Dirty Diana - Chris Jericho (FOZZY)
10. Bad - Paul Di'Anno (ex-IRON MAIDEN) & Craig Goldy (DIO)
11. They Don't Care About Us - ICARUS WITCH
12. Never Can Say Goodbye - Lonnie Jordan (WAR)
13. Smooth Criminal - ALIEN ANT FARM

Nos a kiadó Cleopatra Records most az egész albumot meghallgathatóvá tette, bánatunkra dalonként, de legalább sokat dolgozhattunk vele, hogy meghallgathassátok őket.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum