Napjaink dömpingjében sajnos kivételesek az olyan lemezek, amelyek hónapokkal a megjelenésük után is rendszeres vendégek a lejátszóinkban. A Witherfall március elején megjelent harmadik albuma nálam arra a sorsra jutott, hogy ha nem is rotációban, de időközönként manapság is előkerül, és a hallottakra az újabb találkozások alkalmával is képes vagyok rácsodálkozni.

Tíz éve vonaglik, döglődik már előttünk szegény igásló. De igazából ez minket egyáltalán nem zavar, hiszen egyre jobban élvezzük a szenvedését. Infernum in Terra címmel most hozta ki negyedik albumát a Sal Abruscato által vezetett A Pale Horse Named Death.

A napokban jelent meg az Unto Others bemutatkozó lemeze, ami valójában már a második. A Strength dalai leginkább a dark rock – goth metal műfajba sorolhatók, a zenekar körül pedig már most érezhető némi zsezsgés. Hogy mást ne mondjunk, a neves Roadrunner kiadó vette őket a szárnyai alá. De mire ez a nagy felhajtás?

Lemezajánlók kapcsán nem szívesen emlegetem a vírushelyzetet, mivel minden lehetséges fórumon épp eleget kaptunk belőle az elmúlt másfél évben. A friss Mayhem EP esetében mégis ezzel kell kezdenem, hiszen a kiadványt épp ez a helyzet szülte. A zenekar történetében az Atavistic Black Disorder/Kommando az első effajta speciális anyag, mely hivatalos megjelenést is kapott.

Az ETA zenekar neve leginkább a mai ötvenes korosztálynak lehet ismerős. A fővárosi csapat a 80-as évek elején itthon is berobbant punk mozgalom, avagy a "szennyhullám" részeként tűnt fel. Az ETA a 80-as évek első felében volt aktív, a kortársak többségéhez hasonlóan az első korszakukban hivatalos felvételük nekik sem készült, a banda emlékét mindössze néhány kalóz kiadvány őrzi.

Itt az október, rövidülnek a nappalok, hűl az idő, ébredeznek a boszorkányok. Olyan metálos idő következik. A hónap rögtön egy az amerikai Dying Wish album megjelenésével indult. Nem is szaporítom nagyon a szót, érkezzen egy újabb epizód Elisorne szűzies metalcore kalandjaiban.

Bár szokatlanul hosszú és kellően bonyolult is, de a zenekarnév tökéletesen leírja azt az érzést, lelkiállapotot, ami a lemez dalait áthatja. A The Answer Lies In The Black Void egy új projekt/zenekar, mely mögött a kortárs magyar underground talán legsokoldalúbb énekesnője, Horváth Martina áll.

Az ezredforduló utáni retro jegyében a nyolcvanas évek valamennyi underground irányzata, ha a hőskorhoz mérten kisebb léptékben is, de újra virágkorát éli. Nem nagyon tudnék említeni olyan alirányzatot, mely kapcsán heti rendszerességgel ne érkezne valami friss hallgatnivaló. Sőt, az utóbbi hónapokban mintha még az ezredforduló időszakát döntően meghatározó nu metalt is tetemre hívná néhány fiatal banda.

Az ausztrál Lucifer's Fall zenekarral talán nem a legszerencsésebben alakult az első találkozásunk, az újabb nevekkel legalábbis egy-egy sorlemez révén szeretem kezdeni az ismerkedést. Az adelaide-i ötös azonban a nagylemezek helyett a splitek, EP-k, demók világában van igazán elemében. A sorozatos megjelenések tengerében a Sun & Moon Records vágott rendet, és 2018-ban egy gyűjteményt adott ki a csapattól, ennek révén akadtam össze az ausztrálokkal.

Sok véleményt (kritikát, ajánlót, recenziót, stb..) olvashattunk már a Senjutsuról, nálam azonban relatíve lassabban tisztul a kép a lemez kapcsán, bár három héttel a megjelenés után sem merem állítani, hogy kiismertem volna az idei év - talán - legjobban várt metalalbumát. Már az elején leszögezem, hogy körülbelül azt kaptam a lemeztől, amit az előző öt korong tükrében remélhettem, illetve objektíve elvárhattam. Az első meghallgatás után pedig nyugtáztam, hogy ez a britek legkevésbé Maidenes albuma, de erről majd egy kicsit később...

"Akinek sötét a lelke, sötétek az álmai is. Akinek még sötétebb a lelke, az már nem is álmodik." Az idézet a CD borítójának belső oldalán olvasható. Az erdélyi pokoljárók friss kiadványa váratlanul ért, hiszen nem új albumról, mégcsak nem is nagylemezről van szó. A Land Beyond The Forest a Pestifer hangszeres és Lugosi Béla énekes által alkotott szövetség 2016-os EP-je volt. A kiadvány a maga idején LP-n, kazettán és digitálisan jelent meg, a teljesség jegyében a CD formátum az ötödik évfordulón vált esedékessé.

Jelen ajánlót sajnos nekrológként kell kezdenem, ugyanis a Worlds Of Horror a 2019-ben elhunyt Paul Konjicija gitáros posztumusz kiadványa. A 2018-ban rögzített hanganyag végül augusztus utolsó napjaiban kapott CD formátumot. A színtéren a 90-es évek első felében indult clevelandi Dark Arenának a saját jogán kevés babér termett, az egyetlen alapembernek számító gitáros neve is inkább az Antithesisből lehet ismerős a keménymagnak.

Régi új kiadó, régi új lemez... A rendszerváltás körüli zűrzavaros időszakban végleg megszűnt a Hungaroton egyeduralma, számos kiadó alakult, akik meghallva az új idők szavát, igyekeztek teret adni addig mellőzött alműfajoknak, illetve feltörekvő zenekaroknak, lemezhez juttatva őket. Az egyik ilyen kiadó a Proton volt, ahol megjelenhetett az első hazai thrash lemez, a Moby Dick: Ugass kutya! című korongja, illetve 1990-ben a kiadó színeiben debütált a Dance zenekar is.

A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt az Orbit Culture harmadik albuma, a Nija. Ám ahelyett, hogy leigázták volna a világ színpadait, nos… tudjuk, mi történt. A zenekart továbbra is mint a jövő ígéretét emlegetik, ők pedig 5 újabb dalt dobtak be a közösbe, hogy mindezt bizonyítsák. 

Hozott nekünk a szeptember 17-e egy bemutatkozó albumot a kanadai Spiritbox-tól. Az énekesnő Courtney LaPlante és férje Mike Stringer korábban az Iwrestledabearonce tagjai voltak. 2016-ban azonban megalakították saját együttesüket Spiritbox néven. Jó munkához idő kell szokták mondani, lássuk hát, hogy mi tartott eddig.

A régi-új amerikai énekessel kiálló német Sceptor kilenc évvel a bemutatkozó korong után jelentkezett a második nagylemezével. A csapat - ahogy a név, a borító és a dalcímek is sugallják - tiszta, azaz mindenféle külső behatástól mentes heavy metalban utazik, épp úgy, ahogy azt az 1985-ös sztenderd megkívánja.

Van egy feketelista, amire senki se szeretne felkerülni. Most azonban inkább egy álomlistáról fogunk szót ejteni, a Metallica BlackListjéről, ahova nagyon nagy dolog, ha felkerült a zenekarod, vagy Te magad. Kevesen mondhatják el ezt magukról, de aki igen, az büszke lehet magára, teljes joggal!

A legutóbbi Vrag lemez címe tökéletesen leírta mindazt, amit Roland ebben a projektben magára vállalt és képvisel. Remete; ennél jobb kifejezés nincs is erre a formációra. Aki még nem találkozott a Vrag nevével, annak a tisztánlátás kedvéért leírom, hogy a név mögött egyetlen zenész/énekes/mindenes áll, aki a borítókép kivételével a teljes produkcióért felel. Roland az elmúlt évtized során két nagylemezt jelentetett meg a Vrag logója alatt, és több, az undergroundban megszokott formátumú hosszabb-rövidebb hanganyag (gyűjtemény, demo, EP, megosztott kiadvány) is jelzi a formáció útját.

Egy-másfél évtizede az ember akár automata üzemmódba kapcsolva is belekezdhetett egy-egy doom metal lemez ajánlójának felvezetésébe. Közhelyként lehetett puffogtatni, hogy mennyire mostoha sorsú műfajról van szó, milyen kevés lemez jelenik meg a stílusban, ráadásul ennek a muzsikának igazi tábora sincs. Hangsúlyozom, hogy itt és most nem a magyar földön is túltengő stoner/sludge csapatokra, hanem a szó szorosabb értelmében vett doom műfajra gondolok.

A leedsi The Sisters Of Mercy a gótikus rock alfája és omegája, a stílus emblematikus zenekara. A lemezes fronton mindössze öt évig aktív együttes a 80-as évek második felében megjelent három nagylemezével (First And Last And Always, Floodland és Vision Thing) fő vonalakban megírta a műfaj történetét. A később érkezettek pedig ezek fényében már csak epizódszerepre voltak kárhoztatva.