Mivel a különféle kiadók és a további promóciós csatornák özönvízszerűen árasztanak el minket a megjelenés előtt álló kiadványaikkal, a digitális postaládával ellentétben azonban az írói kapacitás véges, öt – szerintünk arra érdemes, vagy éppen érdemtelen aktuális kiadványra ebben a rendhagyó formában, néhány gondolat erejéig törekszünk felhívni a figyelmet.
Tommy, The Wall, Operation:Mindcrime, Scenes From A Memory. Négy évtized, négy lemez, mely kora emblematikus kiadványa. A The Who, a Pink Floyd, a Queensryche és a Dream Theater albumai olyan konceptlemezek, melyek nagyságát sokan sok helyen méltatták már, és bátran kijelenthetjük, hogy a jövőben is hivatkozási alapok lesznek mindenkinél, aki olyan lemezekben gondolkodik, melyek hátterében egy mögöttes, az összes dalon átívelő gondolati szál húzódik.
Brian May mindig is a Queen gitárosa marad, ami természetesen maximálisan rendjén is van, de az emberek hajlamosak megfeledkezni a zenekaron kívüli dolgairól; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a néhány hete újra kiadott Back To The Light című lemez. Abban a rendhagyó helyzetben vagyok, hogy a megjelenése idején kazettán szereztem be az albumot, majd néhány évvel később elkallódott a hanghordozó, és a lemezt - ezúttal CD-n - csak a napokban hallottam újra; tehát a megismerkedést követően közel három évtizedig nem keresztezték egymást az útjaink.
A brit Green Lung igazi underground szenzáció, a most megjelent második albumuk pedig könnyen meghozhatja számukra az áttörést. A 70-es évek zenéit idéző retro-doom-folk-rock albumuk komoly esélyes az év végi listánkra, megpróbálom összefoglalni, miért.
Évekig ment a huzavona, hogy akkor most berongyolnak-e a házba az elefántok, vagy Fred Durst húzza még az időt, előttünk meg a mézesmadzagot. Aztán a múlt héten jött a hír, hogy Halloweenkor nem tököl tovább a jacksonville-i banda, itt a kedvenc kajájuk, vagyis na.... itt az új Limpp Bizkit album, ami a Still Sucks címet viseli!
Amikor a Mastodon bejelentette, hogy idén kihozza az extra hosszú tizenöt dalos albumát olyanná váltam, mint egy kisgyerek, aki számolja a napokat Karácsonyig. A megjelenés előtt két héttel minden nap többször is néztem a leveleket, hátha a kiadó úgy dönt, hogy elküldi előbb az anyagot. Sajnos erre nem került sor, de már nálam van a lemez, így folyamatosan pörög a vinyl a tű alatt. Megérkezett 2021 egyik legjobban várt anyaga, itt a Hushed And Grim.
A belga Rebel’s End két antwerpeni black metal muzsikus hobbi projektje, ahol a srácok dirty rock/metal keveréket játszanak. Láttunk már ilyet nagyobb nevektől is, a Dimmu Borgir frontembere ugyanis jó ideje hasonló játékot űz a Chrome Divisionben, de a Marduk főnöke, Morgan is punk-oskodott már a Devils Whorehouse soraiban. Szóval; nincs új a nap alatt. Ezzel a mondattal akár el is intézhetném a Rebel’s End lemezét, feltehetően a négyes tagjai sem orrolnának meg emiatt, hiszen tőlük aztán távol áll mindenféle kísérletezgetés, a saját határok tágításáról nem is beszélve.
Nomen est Omen! Az első gondolatom legalábbis ez volt Kiko Shred neve láttán. Egyrészt a Kiko névről jómagam, mint elfogult Megadeth és Angra rajongó azonnal Braziliára asszociálok. A shred kifejezés pedig mindenkinek ismerősen cseng, aki a 80-as években követte a Mike Varney kiadójához tartozó „tekerős” gitárhős generáció lemezeit. Az első gondolatmenet stimmel is, ugyanis ez a Kiko is Braziliából érkezett, bár jó két generációval fiatalabb az Angra és a Megadeth révén ismert névrokonától. A második következtetés viszont csak hellyel-közzel helytálló, hiszen a Kiko Shred's Rebellion lemeze nem egy szimpla endorseres hangszeres bemutató, hanem egy dallamos heavy/power metal lemez, jóllehet a technikás fajtából.
A Trivium lassan, szisztematikusan építkezve elért oda, hogy aktuális lemezük az év egyik leginkább várt kiadványa. És hadd lőjem le előre: az egyik legjobb is. Ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták, csak néhány gombot még feljebb tekertek.
Támadnak a svédek! Húsgolyóval dobálnak, arra kényszerítenek, hogy bútorokat rakjunk össze, hogy feketén igyuk a kávét és folyamatosan a zenéjüket hallgassuk. Nos, az utóbbival nincs is problémám. Pláne, amíg olyan zenekarokat kell hallgatnom, mint a Monolord, akik hamarosan kihozzák legújabb albumukat. Azonban a Your Time To Shine-t már meghallgattam!
Talán az instrumentális muzsikák a leginkább azok, melyek az évek előrehaladtával legkevésbé veszítenek aktualitásukból; erre a gondolatra alapozva vettem most elő a budapesti Mindflowers harmadik nagylemezét, mely ugyan 2015-ben jelent meg, de lehet, hogy ma sem késő felhívni rá az érdekeltek figyelmét. Itthon, bár többen is világszínvonalon művelik, ez a muzsika mindig is a periférián mozgott. Emlegethetem akár az European Mantra, akár a Special Providence nevét, de felhozhatnám példaként Szekeres Tamás szólólemezeit, vagy a jelennél maradva Kékkői Zalán friss korongját is.
Jó két évtizede annak, hogy az Amorphis, a Stratovarius, a Sentenced, a Children Of Bodom, a H.I.M. és a Nightwish nyomában (remélem, senkit sem hagytam ki a legnagyobb nevek közül) szinte az összes finn tó partján felbukkantak olyan fiatalok, akik fölényes hangszeres tudás birtokában igyekeztek rácsatlakozni a nemzetközi, vagy legalábbis az európai metal vérkeringésére. Talán többen is emlékeznek még a Twilightning, az Imperanon, a To/Die/For, az Entwine, a Catamenia és társaik nevére…
Az ohiói Parma egy nyolcvanezer fős „kisváros” Cleveland déli szélén. Be kell valljam, ezidáig a település létezéséről sem volt információm, de mint tudjuk, a metal csápjai mindenhová elérnek. A tágabb értelemben vett clevelandi metal színtérről felszínesen ugyan, de vannak értesüléseim. Az utóbbi időszakban több formációba is belefutottam erről a vidékről, legyen szó az oldalunkon már emlegetett Dark Arenáról, a nagyobb múltra visszatekintő Attaxe-ről, vagy akár az első lemezes Hell and Backről.
Az olasz halálimádók három év után jelentkeznek új nagylemezzel. A négy csuklyás több, mint két évtizede tűnt fel az árnyékos oldalon, az Abysmal Grief logója alatt számtalan kiadvány készült, az olaszok minden lehetséges típusú és formátumú hanghordozón kipróbálták már magukat.
Amilyen jól indult az idei év hazai thrash szempontjából a friss Remorse lemezzel, thrash metal ügyileg épp annyira eseménytelennek bizonyultak az elkövetkező hónapok. Október közepén azonban megjelent egy olyan kisebb lélegzetű kiadvány, ami méltán tarthat számot a Moby Dick/Remorse/Bloody Roots/Innistrad tábor támogatóinak figyelmére.
K. K. Downing a klasszikus Judas Priest felállás egyik gitárosa volt, de már 10 éve nem tagja a brit csapatnak. A hamarosan hetvenedik születésnapját ünneplő legenda idén új zenekarral és albummal tért vissza a zenei körforgásba.
A név csak látszólag új. Habár a rövidítés takarhatna, mondjuk, szoftvercéget vagy pénzintézetet, valójában a The Neal Morse Band fut tovább az NMB betűszó alatt, változatlan felállással és koncepcióval. A véletlenre persze semmit nem bíztak, hiszen az album borítóján a rövidítés alatt a teljes elnevezés is olvasható. A zenekarnak ez a negyedik sorlemeze a 2012-es megalakulása óta, ami nyilván csupán töredéke Neal Morse immár több mint negyedszázados életművének – ám korántsem elhanyagolható része.
Az Inside Out kiadó 2021 folyamán az új lemezre való felkészülés/felkészítés jegyében rég nem látott dömpingben jelenteti meg a Dream Theater felvételeket. A "Lost Not Forgotten Archives" fantázianevű sorozatban olyan korábbi kiadványok jelennek/jelentek meg, melyek a keménymag előtt már ismertek kell, hogy legyenek, hiszen speciális, esetenként limitált formában begyűjthetők voltak a maguk idejében. A sorozat részeként újra elérhető többek között a 2002-ben Barcelonában rögzített Master Of Puppets feldolgozás lemez, illetve a 2017-es Images and Words előadás Japánból. Megjelent továbbá dupla CD-n az A Dramatic Tour Of Events speciális változata is, mely nem más, mint a 2013 karácsonyán ingyenesen letölthetővé tett Happy Holidays néven ismert koncertanyag.
Közel egy évtized telt el a legutóbbi AMD lemez, a Mindenen kívül megjelenése óta, az alapembernek számító gitáros, Lörke tragikus halála után pedig magam is azt gondoltam, hogy a fent emlegetett 2012-es lemez lesz az utolsó korong a zenekar egyébként is szűkös diszkográfiájában. Az 1987 óta létező AMD nevéhez eddig mindössze három, jóindulattal négy nagylemez volt köthető. Ezek közül az első, az idén harminc éves A háború borzalmai, sőt még rosszabb vitán felül a magyar hardcore egyik klasszikusa. (A Ne vonulj be! című kazettát én mindig is inkább demóként kezeltem.)
Több, mint két évtizeddel a harmadik Fahrenheit nagylemez után a Kőbányai Zenei Stúdió tanáraként aktív Maróthy Zoltán szólólemezétől az ember első blikkre egy olyan korongot várhatott, ami kvázi tananyag lehet a növendékek számára. Zoli azonban rácáfolt a várakozásomra, azonban egyúttal mégis tananyagot tett le a hallgatók elé…, de haladjunk sorjában!