RockStation

Februárban jön az új Melechesh, új dalt is mutatnak

2014. december 21. - dzsi.

melechesh-2014-1080x675.jpg

A hollandiai székhelyű, black/thrash és közel-keleti népzenei elemeket roppant meggyőzően keverő Melechesh február 27-én jelenteti meg következő nagylemezét Enki címmel, amin természetesen továbbra is a sumér mitológiai játssza a központi szerepet mondanivaló szempontjából (az alább látható borító és a cím is jól szemlélteti ezt). Erről elő is kaptak egy új dalt, méghozzá Multiple Truths címmel. Jó lemez lesz. 

Tovább

Februárban ismét Budapesten játszik a Black Tusk

0blacktusk2014_30.jpg

A Black Tusk Jonathan Athon basszer közelmúltban bekövetkezett tragikus halála után sem áll le. Lehet amúgy is a koncertezés a legjobb módja a felejtésnek. A csapat február 6-án Budapesten, a KVLT-ban indítja Európa-turnéját. A turnén Andrew Fidler gitáros/énekest és Jamie May dobost Corey Barhorst segíti ki basszuson. Az est fényét két kiváló hazai zenekar emeli majd a HAW és a Grizzly személyében. TOVÁBBI INFÓK ITT.

Februárban érkezik az új Scorpions-lemez, itt egy új dal róla

scorpions_2014_1.jpg

Bár idáig is tudtuk, hogy van egy új nagylemez a soha vissza nem vonuló Scorpions tarsolyában, most már azt is tudjuk, hogy a Return To Forever címet kapott album február 23-án jelenik meg. Emellett a német mozikban február 12-én kerül bemutatásra a zenekarról készült Forever And A Day című dokumentumfilm is, mely az eredetileg búcsúturnénak tervezett 2010-2012-es turnén készült.

A jövőre 50. születésnapját ünneplő zenekar új albuma eddig nem hallott dalokat tartalmaz majd, viszont ezekhez a '80-as években félretett témáikat, dalötleteiket szedték elő, különböző szalagokról. Ezek közül itt az első We Built This House címmel, igaz még nem hivatalos verzióban, úgyhogy tessék sietni a meghallgatással. A csapat a lemez kiadása után sem áll le, jubileumi turnéjuk tavasszal indul, de vannak már 2016-ra lekötött dátumaik is. Hajtás után a bónuszolt lemez dallistája és a borító.

Tovább

Shadowmaker - Új Apocalyptica-dal, szöveges videóval

apocalyptica_2014.jpg

Shadowmaker címmel április 3-án érkezik a finn csellómetalos Apocalyptica nyolcadik nagylemeze. A csapatban új énekes is szerepet kap Franky Perez személyében, akit leginkább a System Of A Down gitáros Daron Malakian Scars On Broadway nevű projektjéből lehet ismerős. Alább itt az első új dal a lemezről, ami történetesen a címadó és még egy szöveges videó is jár hozzá. A zenekar egyébiránt október 11-én a Barba Negra Music Clubban lép fel

Tovább

TOP 10 karácsonyi ajándék metálosoknak

top10_kari_aji_2.jpg

A karácsonyt mindenki szereti (biztos), jó kapni de még jobb adni és egyéb közhelyek. De ha az ajándékozni kívánt személy történetesen keményzene rajongó, adunk néhány tippet, amivel tutira nem fogtok mellélőni. Hasznos és haszontalan ajándékok listája következik a hajtás után, melyek közös jellemzője, hogy mind nagyon METAL! 

Tovább

Videót is kapott az új Marilyn Manson-dal

marilynmansondeepsixvid.jpg

Pár napja mutattuk be a Deep Six című Marilyn Manson-dalt, mely a január 19-én megjelenő The Pale Emperor című albumon kap majd helyet. A dalhoz most videó is készült melyet alább nézhettek meg. A lemezt a zenész saját kiadója gondozza majd és a dalok megírásában Tyler Bates is közreműködött, aki olyan filmek zenéjének komponálásában vett részt, mint a Galaxis Őrzői, a 300, vagy a Watchmen.

Tovább

Meg ne állítsátok Pirézanyut! - Piresian Beach interjú & klip

pb_bw_eff.jpgNémeth Zsófi egy asszonyi formatervű zenegép. Itthon fantomsztár státuszban leledzik - a Piresian Beach a rock-underground, a 2010's évtized első felét átfésülő budapesti lo-fi hullám, a tumblr-fetisiszták és a Coollisták ünnepeltje lett, mialatt az ország java még megjegyezni se tudja bandái nevét (ld. még Summer Schatzies)... Most, egy kisebb alkotói válság, egy nagyobb hallgatás és 2 friss, baszotterős, fülbe festett körmöket mélyesztős visszatérő EP után körülnéztünk hálószobatáján... na, nem úgy, mint a Velvet tenné, hanem kizárólag zeneileg: itt készül a hangjegyekbe oltott lélekmarcang. A magyar garázsrock gardedámja némi fényt csiszol a földmélyi félhomályba nekünk...

Tovább

„Ha valaki szereti a hazáját, az nem jó a biznisznek!” - Interjú Téglás Zolival, az Ignite énekesével

0fezen_ignite2014_13.jpg

Téglás Zoli olyan, magyarságát mindig és mindenhol büszkén vállaló hazánkfia, aki világviszonylatban is igazán komoly dolgokat tett le az asztalra. Ami a zenei tevékenységét illeti, az utóbbi évekbeli Pennywise-kanyar után most ismét az Ignite-é a főszerep az életében – olyannyira, hogy az alábbi telefoninterjúra is a stúdiómunkálatok közepette került sor (a Zoli Bandnek szintén íródnak új dalai). Emellett pedig a természetvédelem elkötelezettje és hazánkban jelenleg uralkodó állapotok mellett sem megy el szó nélkül. Utóbbiakról, vagy az őt és családját is közvetlenül érintő történelmi időszakokról, eseményekről szinte kérdezni sem kell… Aki csak kicsit ismeri őt, annak persze nem mondtunk újat mindezzel. A jövő év eleji különleges budapesti „mini fellépés-sorozatot” (előzőleg már hírt adtunk róla) felvezető beszélgetés viszont remélhetőleg tud aktualitásokkal szolgálni!.. (Koncertfotók: Réti Zsolt)

Tovább

Jövőre ismét hallat magáról az Incubus

incubus_2013.jpg

A kaliforniai Incubus ezidáig utolsó albuma még 2011-ben jelent meg If Not Now, When? címmel. A csapat a Billboard-nak adott nyilatkozata alapján azonban jövőre ismét új anyaggal jelentkezik, méghozzá kettővel is, két EP formájában. Az Island Recordshoz szerződött zenekar az első EP-t február-március folyamán, míg másodikat valamikor nyáron fogja megjelentetni. A csapat jövőre Európába is átdugja a fejét, a Rock In Vienna Fesztiválon például biztosan elcsíphetőek lesznek.

Depresszió lemezbemutató a Barba Negrában

depresszio2.jpg

A hivatalosan az ezredfordulón alakult Depresszió tökéletesen vezeti fel jövőre esedékes 15. depi birthday partiját. Novemberben őszi turnéra indultak A folyamat zajlik... című lemezükkel, mely már a megjelenés napján „aranyat ért”. A leltár szerint 7 lemezt, 19 videoklipet, 3 DVD-t, egy kislemezt és egy válogatáslemezt felmutatni tudó zenekar tizenkettedik, egyben utolsó állomása december 20-án a Barba Negra Music Club lesz, ahol a Rómeó Vérzik, az Insane és a BurnOut társaságában készülnek egy fergeteges évzáró koncertet adni. További infók ITT.

Tovább

Helló, a nevem Lydia, és bekaphatod: Lydia Lunch & Big Sexy Noise, derTANZ @ A38 Hajó, 2014.12.17.

141217_lydialunch01.jpg

Lydia Lunch körülbelül az a fajta nagyasszony a – jelen esetben igen széles spektrumon belül értelmezett – rock szcénában, mint egy Margaret Thatcher a világpolitika sűrűjében. Igazából elkezdhetnénk itt az egészen korai anekdoták felsorolásával, hogy miként érkezett 16 éves kora körül New Yorkba, hogy alapította meg a rövid életű, ám annál nagyobb jelentőségű Teenage Jesus & The Jerks nevű együttesét, amit a no wave hívői iránymutató magasságokba emeltek, hogy aztán végigénekelve, drogozva, zenélve, alkotva, lázadva még mindig  olyan tökös zenét kreáljon, ami alapvetően a földhöz vágja a mélyen tisztelt hallgatóságot. Beszélhetnénk arról, hogy össze meg vissza utazgatva gyűjti az élményeit, hogy Barcelonában élve folyamatosan támadja az USA politikáját, vagy éppen szakácskönyvet ír, mert unatkozik. (Valószínű, hogy a munkásságát behatóbban ismerők azt is tudják, hogy a Lunch vezetéknevet is épp azért kapta, mert lerongyolódott kis bakfis punk csitriként rákényszerült arra, hogy ételt/ebédet lopjon - az más kérdés, hogy viszonylagos anyagi stabilizálódása után pazar esteket tart a meglopott barátai számára, ahol saját maga is főz).

Tovább

Holnap koncerten is debütál a Ghostchant

Ghostchant2.jpg

Két évvel ezelőtt a Ghostchant név hallatán még inkább egy izgalmas ígéret juthatott a beavatottak eszébe, azonban a zenekar mára a hazai underground zenei élet megkerülhetetlen színfoltjává, hangadójává vált. Ehhez nemcsak a tagok előéletére volt szükség, hanem olyan egyenes üzenetre és küldetéstudatra is, amivel a tenni akarás a lehető legagresszívebb dalokban teljesedhet ki. Most pedig egy EP és egy split után élőben is átélheti a fővárosi és a debreceni közönség, hogy a 2014-es év miért szólt a Ghostchantről.

Tovább

Leszerződött végre a Teenage Time Killer

Mint már korábban írtunk róla, két Corrision Of Comformity tag, Mike Dean (basszer) és Reed Mullin (dobos, énekes) és a Lamb Of God énekese Randy Blythe megalakították All-Star bandájukat a Teenage Time Killer nevű formációt. Már év elején arról írtunk, hogy egy csomó dal már készen is van, végre azonban minden akadály elhárult az elől, hogy jövőre már meg is hallgassuk az elkészült műveket, ugyanis sikerült a leszerződniük a Rise Records-hoz. A dalokat amúgy Dave Grohl stúdiójában vették fel. Emlékeztetőül: különlegessége az új alakulatnak, hogy egy rakat vendég zenész szerepel a dalokban, ők: 

Corey Taylor (Slipknot/Stone Sour)
Randy Blythe (Lamb Of God)
Neil Fallon (Clutch)
Jello Biafra (Dead Kennedys)
Lee Ving (Fear)
Tommy Victor (Prong)
Nick Oliveri (Mondo Generator, ex-Queens Of The Stone Age/Kyuss)
Aaron Beam (Red Fang)
Pete Stahl (Scream, Goatsnake)
Greg Anderson (SUNN O))), Goatsnake)
Karl Agell (ex-Corrosion Of Conformity)
Tairrie B Murphy (My Ruin)
Mick Murphy (My Ruin)
Vic Bondi (Articles Of Faith)
Clifford Dinsmore (BL’AST!)
Pat Hoed (Brujeria)
Max Cavalera (Soulfly)
Tony Foresta (Municipal Waste/Iron Reagan)
Doyle Wolfgang von Frankenstein (The Misfits)
Keith Morris (Black Flag)
Phil Rind (Sacred Reich)

Öreg bálna nem vén bálna: Moby Dick – Földi Pokol (2014)

mdfoldipokol.jpg

A legutolsó dolog, amivel meg lehet vádolni a Moby Dicket, hogy túl sűrűn adnak ki lemezeket mostanában. A visszatérésük óta, ami 11 éve volt, ez a negyedik album, Smiciék érezhetően tartaléklángon kezelték, kezelik a Fehér Bálnát. Netán az annak idején mellékzenekaroknak indult formációk fontosabbak lennének, mint az anyabanda? Ha igen, akkor csak egy rutinlemezzel lenne dolgunk, amivel csillapítani tervezték a bálnára éhes rajongók éhségét?

Tovább

Januártól új albumon dolgozik a Corrosion Of Comformity

corrosion-of-conformity.jpg

...és igen Pepper Keenan énekes/gitárossal. Mindezt Reed Mullin dobos mondta egy interjúban, aki szerint Keenan a közös korszakukból egy halom riffet nótakezdeményt őrizget kazettákon, amiket soha, sehol nem használt fel, most pedig újra a kezébe kerültek ezek. Mullin szerint koncertezni is fognak márciustól, aztán, ha a Down letudja a jövő évi fellépéseit akkor újból nekiindulnak. Márciusig viszont egy új lemez összerakásával foglalkoznak majd, aminek velünk együtt még nagyon sokan fognak örülni.

Obituary: lemezbemutató januárban a Dürerben

obituaryestersegarra_7180.jpg

2015. január 21-én egy újabb death metal legenda érkezik Budapestre: a floridai Obituary Inked in Blood című friss lemezét mutatja be a Dürer Kert nagytermének színpadán. A turnén a két egykori Venom tagot felvonultató M:Pire of Evil, egy ifjú német thrash metal brigád, a Dust Bolt, valamint egy norvég black metal banda, a Posthum kíséri el az amerikaiakat.

Tovább

Nova Rock 2015 - Új színpadelrendezés, változik a fesztiválterület kialakítása

01_01.jpg

Aki járt már a Nova Rock Fesztiválon az tudja, milyen kellemes érzés amikor a kék színpadon az egyik kedvenc bandád koncertjének vége előtt 15 perccel ott kell hagyni a koncertet, mert a közel 1 kilométerre fekvő piros színpadon meg kezd a másik kedvenc bandád. ... és ez fordítva is elő szokott fordulni, napjában többször. Nos ezt jövőre nem kell végigjátszani, hiszen a két fő színpad 200 méterre lesz egymástól. Emellett egységesítették a központi főbejáratot a kemping gyorsabb elérhetőségének érdekében. A VIP kempinghez lesz VIP parkoló, több lesz a vizes blokk és lesz egy negyedik színpad is. Mindez rajzos/térképes formában alább. Az eddig bejelentett bandákról ITT és ITT olvashattok. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum