RockStation

Roll Out! - új divideD dalszöveges videó a készülő lemezhez

2019. október 24. - sunthatneversets

divided_2019.jpg

Megjelent a divideD új dalszöveges videója, amely egyben a készülő második nagylemez első előzetese is. Aki járt a nyári divided bulikon, már kiszúrhatta, hogy rohamléptekben frissül az élő műsor, és kerülnek be sorra az új dalok. A Hang-Súly Hungarian Metal Awardson a 2017-es év bemutatkozó lemezének megszavazott Modulus utódján az eddig is eklektikus, fogós zenét újabb irányokba fogja kiterjeszteni a zenekar, ennek első példája a Roll Out! című dal, amihez az énekes Belmont készített egy animált szöveges videót.

Tovább

Naiv címen jön az új Thy Catafalque-lemez!

thy_catafalque_2018_1_by_aurelija_karaliunaite.jpgA jövő évre is jut nem kevés érdekes lemez, de kétségtelen, hogy az általunk egyik legjobban várt alkotás a Thy Catafalque legújabb termése, a Naiv lesz. A látatlanban is 2020 egyik legjobb lemezének ígérkező, egész pontosan január 24-én napvilágot látó dalcsokorról egy nóta, a záró Szélvész már ki is lett adva ízelítőnek, ezt minden fontosabb infóval együtt lentebb megtaláljátok.

Tovább

Húsz éves a Radics Béla Emléktársaság

Koncert és kiállítás a Csili Művelődési Központban

radics.jpg

Radics Béla, vagy ahogy gyakran emlegették, R. B. Kapitány, a magyar rock nagy korszakának nem kevésbé nagy egyénisége volt, akit azonban – számos pályatársához hasonlóan – a Kádár-korszak kultúrpolitikai „elitje” nem engedett érvényesülni, ami aztán a gitáros hányatott sorsához és tragikusan korai halálához vezetett.

Tovább

A történelem nem áll meg! - Folytatódik a Led Zeppelin múltidéző sorozata

led_zeppelin_anno.jpgÚjabb részeket adott ki az elég kurta részekből álló, de annál hangulatosabb múltidéző sorozatához az első (két) lemez megjelenésének ötvenedik évfordulóját ünneplő Led Zeppelin. A friss fejezetekben 1969 nyara és októbere kerül terítékre, a teljes sorozat az eddig megjelent részekkel együtt lentebb látható.

Tovább

Tizenhárom lemezes japán kislemez boxszal jelentkezik a Van Halen

vanhalen_002.jpgEddie Van Halen (általunk is említett) betegsége természetesen kicsit sem állíthatja meg a csapat körüli marketing gépezetet, olyannyira nem, hogy a jövő héten egy nagyon király díszdoboz jön a Van Halen névvel a frontján. Az annak idején csakis Japánban megjelent tizenhárom kislemezt tartalmazó doboz november 1-én lát majd napvilágot, a címe The Japanese Singles 1978-1984 fekete, valamint limitált példányszámban vörös vinyl kiadásban is elérhető lesz.

Tovább

Dark - Új nótát adott ki Bill Ward csapata

dayoferrorsbandoctober2017_638.jpgEgy jó hosszú szünet, mintegy két évnyi hallgatás után friss dalt mutatott be a Black Sabbath dobosa, Bill Ward és csapata, a Day Of Errors. A Kill Devil Hilles Jason Braggt, valamint Joe Amodeat magába foglaló trió a találó című Darkot mutatta be a nagyközönségnek, mely a maga lassan hömpölygő súlyával igazi jó értelemben vett büntetés lett. Igazi csemege!

Tovább

Újabb klipet kapott a The Devil Wears Prada friss nagylemeze

b491f555-the-devil-wears-prada-2018.jpgFriss videót adott ki a nem is olyan régen megjelent nagylemezéhez, a The Acthez a The Devil Wears Prada. A hamarosan Budapestre is ellátogató, a Stray From The Path, a Gideon és a Loathe társaságában egy masszív bulit hengerlő csapat a Chemicals című dalt filmesítette meg a kisebb stílusváltást mutató korongról.

Tovább

Morning Star - Pénteken jelent meg Rob Halford karácsonyi dalcsokra

halfordcelestialpromo.jpgMúlt hét pénteken jelent meg Rob Halford karácsonyi dalokat (feldolgozásokat és saját nótát egyaránt) tartalmazó nagylemeze, a Celestial. A leginkább a Judas Priest frontjáról ismert Metal God a megjelenést a Morning Star című dal videójával ünnepelte meg, ez lentebb látható. Természetesen az átdolgozások tagadhatatlanul 'Priestes köntöst kaptak, így a fagyosszívűbbek is adhatnak neki egy esélyt.

Tovább

Ismét Budapestre jön Leo Moracchioli és csapata

frog_leap.jpg

Tavaszi A38 Hajós koncertje után jövőre ismét útba ejti Budapestet Leo Moracchioli zenekara, a Frog Leap. A metalosított feldolgozásaival híressé váló norvég zenész április 6-án fogja megmozgatni a hazai közönséget, mégpedig Barba Negra Music Clubban. További információk a koncertről ITT találhatóak.  

Tovább

Oscar-díjas színész a Bring Me The Horizon új videójában

forest-whitaker-bring-me-the-horizon-in-the-dark-video-1000x515.jpg

Még január végén jött ki a Bring Me The Horizon új albuma, az Amo, amelynek In The Dark című dalához most friss videó készült, melyet a zenekar frontembere Oli Sykes rendezett. A videóban az Oscar-, Emmy és Golden Globe-díjas színész, Forest Whitaker szerepel, aki 2017-ben már felbukkant egy BMTH-koncerten, és akkor derült ki, hogy a lánya nagy rajongója a bandának. Innen pedig már egyenes út vezetett a közös munkához.

Tovább

Nagyon baba tentezenék és csicsidalok kicsiknek és nagyoknak

Megjelent a BABAROCK című válogatásalbum

babarock_lemezborito_animalt.gif
A Babarock az első olyan magyar válogatásalbum, amin hazai könnyűzenei slágerek bababarát hangszerelésben, altatódalos átiratban hallhatók. A Babarock 20 népszerű magyar dal újrahangszerelve, ami minden kisdedet álomba ringat. A Babarock átváltoztatta a kicsik és nagyok kedvenc rockzenéit instrumentális bölcsődalokká, a torzított gitárokat és a dobokat vibrafonra és triangulumra cserélte és a csutkáig kitekert hangerőt is lehalkította. A Babarock válogatásalbum tisztelgés a magyar muzsikusok előtt és a tökéletes módja annak, hogy a család legkisebb rockerével is megoszd a kedvenc dalaidat.

Tovább

Beth Hart - War In My Mind (Mascot Records, 2019)

Stílusok háborúja I. rész - Baljós árnyak

beth.jpg

Abban, gondolom, egyetérthetünk, hogy egy karakterszínész(nő) is lehet zseniális. Nem számít, ha nem képes bárkinek a bőrébe bújni; amíg a saját világa elég nagy mozgásteret biztosít számára és ott tudja magából, illetve az általa megformált szerepekből kihozni a maximumot, addig még csak egydimenziósnak sem bélyegezhető. Amikor azonban egy, a tőle megszokotthoz képest merőben más terepre merészkedik… nos, az amennyire izgalmas, annyira kétes kimenetelű kaland is egyben. Hogy miért ez a bevezető? Mert a zenei életben szintén megfigyelhető effajta jelenség, és a jelen írás tárgya szemléletes példát is ad is erre.

Tovább

Dopelord, Entrópia Architektúra @ Dürer Kert, 2019.10.10.

Dziękuję

dopelord_1.jpg

A IV. Desszert Feszt felhozatalát látva bizony okkal nyaltuk meg a tíz ujjunkat idén is. A menüsor egyik fogása volt a Dopelord a Dürerben, s a habzsidőzsi még javában tart majd decemberig. A lengyel stoner formáció maga volt a konyhafőnök ajánlata ama csütörtök estére.  

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum