1 hete lecsengett a Magyar Dal Napja. Őszintén szólva 1 meghíváson és 2 Budapesten látott koncertposzteren kívül hozzám más nem jutott el belőle - hiába a számos vidéki helyszín, hiába a párhuzamos(!?), és mintha néminemű tematikus bontásra törekedő koncertkínálat, hiába a talán minden eddiginél nagyobbnak ígért media covering... Nem volt eget rengető, mondjuk ki, lássuk be: se tévében, se rádión, se neten nem ért hozzám bármi érdemi reflexió, vagy akár egy tikszaros említés róla, és még az ott szereplő zenészkomák is csak vállat vontak: van ilyen is, hát vótunk, hát jóvót. Sőt, a nem-fővárosi helyszínekre (Boldog?! Hajdúnánás?! Martonvásár?! komolyan?) úgy fest, a "népünnepély szervezői", legyenek helyiek vagy központiak, csak a térségbéli parányi & big bandeket hívták, meg a szarráropott sarkú néptáncos-népzenész bagázst, akik valószínűleg minden nyüves helyi minifeszten amúgy is csujogatnak - mintha a kortárs rockzene, vagy akárcsak a kortárs magyar, de angol nyelvű zene egyáltalán nem is létezne. Mintha az nem is lenne magyar.

Ezt szeretnénk orvosolni. Az Ez-Is-Magyar-Dal!-Napjával azt tervezzük, hogy minden évben szeptember 2. hétvégéjén felhívjuk a figyelmeteket azokra a friss, nyugati színvonalú, mégis keleti állapotok közt boldogulni kénytelen hazai előadókra, akiknek a kultúrpolitika jelenlegi menete, vagy a becsontosodott kőbányai közízlés nem juttat elég rivaldát. Majd mi. Nekik. Helyettük. Kúriabéli puhányok, nyavalyások, ha gyötör a láz, fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok: el se fogjátok hinni, hogy EZEK a bandák, ezek a számok, mind-mind magyarok...

Keménynek tűnt a választás, hogy a Rockmaraton legpsychobillysebb napját kihagyjam-e EZÉRT a buliért, de végül győzött az asszonyi vonzerő, és az a fajta másik, ami csak kiakasztott flanger- és fuzzpedálokkal megerőszakolt vintage gittyókból árad, mint a százdeci. Jó választás volt. A garázsrock ezen az estén egy konszolidált, glitteres, sötétrózsaszín monster truckká változva bedarált, megcsócsált, átment rajtam, és nekem még jobb volt ez, mint neki. Az aréna a Gozsdu Manó klub, a 2x2 kerék a Wattican Punk Ballet (Örményország-Budapest vonalon) és a Deap Vally (a legdögösebb dél-kaliforniai import alkatrészek) voltak. Jómagam pediglen a fröccsös földig lehengerlődtem.

Hosszú-hosszú idő telt el az utolsó Fekete Zaj fesztivál óta. Majd’ 2 hónap, pedig mintha csak múlt héten lett volna. Mégis, nem tudjuk kiverni a fejünkből... Az egyetlen éjszaka ért, egymás dorkós-bakancsos lábára tipró muzikális élmények olyan sűrűek voltak – na jó, kit akarunk átverni: 2014 első fele annyira gazdag volt mindenféle faszagányos koncertekben – hogy csak mostanra sikerült összekaparni azt, ami ama szeszgőzös, borult, mégis egyáltalán nem sötét éjszakán történt, mikor eltemettük a Zajt. Elnyomott szivarvégekbe, habos szélű sörös poharakba, transzban elhagyott zenekaros pólók és maradék merchhegyek alá.

Eddigi életem legszebb gyászmiséje volt.