A Gojira dobosa, Mario Duplantier minden évre új dobszólót rak össze. A zenész az idei, szokásosan ízes, szem- és fülkápráztató (már ha utóbbi szó létezik) alkotásának a Movement címet adta, ez a következőképpen fest.
A Gojira dobosa, Mario Duplantier minden évre új dobszólót rak össze. A zenész az idei, szokásosan ízes, szem- és fülkápráztató (már ha utóbbi szó létezik) alkotásának a Movement címet adta, ez a következőképpen fest.
Még nem gondolkodik új lemezben a Gojira legénysége, de a tervek szerint kicsit súlyosabbra veszik majd a Fortitude valamikor megjelenő utódját, mint az áprilisban megjelent anyag volt. Na persze nem eszik azt olyan forrón, egyelőre még a nevezett korongot kellene bemutatni, ennek az Európa-turnéja a tervek szerint az év elején indul majd el és hacsak nem jön közbe semmi különösebb, január 29-én éri majd el Budapestet.
Újabb dalt kapott kisfilmet a Gojira idén megjelent albumáról, a Fortitude-ről. A Sphinxre készített animációs klip egyiptomi környezetben mutatja a négy muzsikust, akik egyébként jövőre vélhetően Budapesten is eljátsszák majd ezt a nótát. A koncert január 29-én lesz a Barba Negrában.
Jó öt évet vártunk a Gojira új nagylemezére: a Duplantier testvérek modern metal bandája Fortitude címen adta ki hetedik albumát, ami a francia extrém metal zenekar eddigi legérettebb, kiforrott hangzású és komplex mondanivalóval rendelkező anyaga, ami zeneiségében és gondolatiságában sem nélkülözi a szélsőségeket.
Fortitude címmel április végén jelent meg a Gojira vadiúj albuma, amelyről mi elég jókat írtunk. 2022 elején pedig egy Európa-turné keretében Budapestre is ellátogat a francia brigád,. A január 29-i koncert a Barba Negrában lesz és két vendégcsapatot is magukkal hoznak, az újvonalas HC-ben utazó Employed To Serve-öt, valamint a maori metalos Alien Weaponry-t. Mindkét előzenekar a közeli jövőben jön ki új albumával. A koncertre július 5-én, 11 órától lehet majd jegyet vásárolni. További infók ITT.
Míg sokan ekézik Lars Ulrich-ot, addig a Gojira dobosa, Mario Duplantier egyértelműen kedveli a Metallica dobosának játékát - és nem szór a tudásának szintjéről unalomig ismételt, csontig lerágott félmondatokat. Duplantier egyértelműen a számára egyik legfontosabb dobosként írta le az öreget, akit be is vett a tíz abszolút kedvence közé, egyszerűen zseninek titulálva őt.
Bemutatta az idei dobszólóját Mario Duplantier, a Gojira dobosa. A minden éven új ügyességgel jelentkező, amúgy is frankó ritmusdiktáló a Cyclone címet adta a két és fél perces cuccosnak. Van benne érzés, na!
Ki vagyunk éhezve a jó hírekre, szinte szomjazzuk a remény leghalványabb sugarait. Már az új Gojira album, a Fortitude puszta léte is ok az örömre, amit csak tetéz, hogy a közönség is jól fogadta.
"Hazavitte" az új anyagát az egy ideje már az USA-ban alkotó Gojira. A francia nemzeti TV-csatornánál, a Quotidiennél természetesen az új anyagot promózták meg kicsit, ahol az Amazoniát, illetve annak a rövidített változatát nyomták el a nézőknek.
Annak idején, amikor a Magmát hozta nekünk a Gojira, az első hallgatásra megszeppentem. Nem akarta megtalálni nálam a helyét. A korábbi lemezeik - főleg a L'Enfant Sauvage - az első kör után olyan természetességgel váltak "örök darabokká", mintha ezeken nőttem volna fel. Aztán lassan felőrölt a Magma is, annyira, hogy már jobban szeretem, mint a korábbiakat. Most itt a Fortitude és most is ezt érzem, csak még egy helyiértékkel arrébbről szól a belső kínzó hang: mi van, ha nem jön be az új Gojira?! Pedig a Gojira mindig jó. Mindig. (vö. Mastodon, Tool). Egy nappal a megjelenés és az első pár meghallgatás után Fortitude még kereste azt a bizonyos polcot.
Heti válogatásunkban minőségi modern metal, progresszív súly, melodic death metal, angol punk és darkwave. /Fotó: Spiritbox/
Tegnap óta mindenki számára elérhető a Gojira legújabb alkotása, a Fortitude című nagylemez. A koronghoz a The Chant volt a legutolsó előzetes, melyhez végre elkészült a hozzá való videó is. Sok rizsát nem fűznénk hozzá, a dal és a képek magukért beszélnek!
A mai napon hivatalosan is megjelent a Gojira új nagylemeze, a Fortitude. A korábban több klipet is szült album teljes egészében hallgatható lett, melyet a playre kattintva már nyomathattok is! Aztán majd kitaláljuk, hogy jóféle lett-e. Szerintetek?
Pénteken jön a Gojira legújabb anyaga,a Fortitude, melyről eddig is már azért csepegtettek ezt-azt. A három plusz egy (az Another World különálló kislemezként jött ki hivatalosan) nóta mellé most beállt a The Chant is, csak hogy tudjátok: igen, hamarosan itt a nagybetűs dátum! Hogy aztán Budapestre mikor jutnak el vele még kérdés, a Kornnal közös június 22-re egyelőre nem érdemes mérget venni. Jó eséllyel jövőre lesz az.
A heti zenegépben metallegenda új projektben, indusztriál metal mesterfokon, alulértékelt post-HC, progos nehézfém és progosan dögös muzsika. /Fotó: Go Ahead And Die/
Április 30-án jelenik meg Fortitude címmel a Gojira vadonatúj albuma. A tulajdonképpen már egy év készen lévő lemezről a Born For One Thing és az Amazonia után Into The Storm címmel már a harmadik előzetest osztja meg a francia brigád. A dal hajtás után a fentebb említett kettővel együtt le is csekkolható. /Fotó: Gabrielle Duplantier/
A heti rockdiszkóban szélsőséges muzsikák, death metal, arénarock-himnusz és dal az amazóniai őslakos népek megmentéséért. /Gojira, fotó: Gabrielle Duplantier/
Április 30-án jelenik meg Fortitude címmel a Gojira vadonatúj albuma. A tulajdonképpen már egy év készen lévő lemezről Amazonia címmel már a második előzetest osztja meg a francia brigád. A dal bevétele a The Articulation of Indigenous Peoples of Brazil elnevezésű szervezetnek megy, ami az amazónai őslakos törzsek környezeti és kulturális jogaiért küzd, akik az erdőirtás, földvesztés, kényszermunka, erőszak és zaklatás áldozatai mind a mai napig.
A rockdiszkóban a héten súlyos progresszivitás, izmozós HC, okos death metal, hazai folk metal és francia zsenialitás. /Gojira, fotó: Gabrielle Duplantier/
Kiadta az április 30-án megjelenő új albumának, a Fortitude-nak az első dalát a Gojira. A Born For One Thing videót is kapott, ez pedig az alábbiakban található meg. /Fotó: Gabrielle Duplantier/