Nos lassan megint eltelt egy év a 2008-as Sziget Fesztivál óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Fesztivál nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak. A brit bandák zömétől elnézést kérünk idén annyian vannak, hogy egyenként nem jutott rájuk időnk.
Aki képes felvenni a Danko Jones művésznevet és ráadásul még az együttesét is ezután nevezi el az egyéb gazságokra is képes. A kanadai banda már-már hazajár a Szigetre, hiszen tavaly a Wan2 színpad vendégei voltak. Én kimondottan szeretem az általuk játszott minimál, pár akkordra épülő blues, hardrock és picit stonerrel átitatott rock n' roll zenét.
A zenekar 1996-ban alakult Torontóban, de első igazi lemezét 2002-ben jelentette meg Born A Lion címmel, melyet 2003-ban követett a We Sweat Blood, majd 2006-ban a Sleep Is The Enemy. Ezzel már viszonylag nagy hírnevet szerzett magának a csapat a tengerentúlon és a skandináv országokban is.
A Grammy-díjas producerrel Nick Raskulinecz-cel készült 2008-as Never Too Loud (RockStation kritika: Danko Jones - Never Too Loud) kritikája magazinunk első írásai között szerepelt. A 2008 februárjában megjelent negyedik stúdióalbum lett a Danko Jones énekes-gitáros, John Calabrese basszusgitáros és Dan Cornelius dobos felállásban játszó zenekar eddigi legzajosabb sikere, olyan slágerlistás hard rock himnuszokkal, mint a Code Of The Road, a Forest For The Trees, a Take Me Home vagy a King Of Magazines. Ezzel az albummal a banda a legnagyobb európai fesztiválok (Rock Am Ring, Wacken Open Air, Rock Werchter) állandó fellépője lett és meghódította az eddig sikertelenül ostromolt amerikai piacot is, hogy ott is az európaihoz hasonló népszerűségre tegyen szert.
Kattintás után: King Of Magazines videó!
A Placebo-t Brian Molko énekes-gitáros és Stefan Olsdal basszer alapította 1994-ben. Steve Hewitt dobost Londonban ismerték meg, aki éppen egy Breed nevű banda tagja volt.
Nos lassan lehet, hogy átmegyünk drum'n'bass station-be, mert a 
Bár az auszi Pendulum nem direkte rockbanda, azért hozzáállásban, színpadi produkcióban mindenképpen beleillik magazinunk profiljába. Kaotikus breakbeat csapásaival a Gereth McGrillen és Rob Swire vezette Pendulum már a 2000-es évek eleje óta a világ egyik legnépszerűbb drum'n'bass zenekarának számít, még akkor is, ha első nagylemezét csak 2005-ben jelentette meg Hold Your Coulour címmel.
Nos azt idáig is tudtuk, hogy a Sziget nem teljes mértékben szól a hazai fesztiválozóknak. Rengetegen jönnek külhonból, akik közül sok az osztrák és a német állampolgárságú egyed. Nos gulasch biztos lesz és lesz Die Toten Hosen is. A mára lemezmilliókat eladó punk-rock együttes 1982-ben alakult Düsseldorfban Club der Toten Hosen néven.
A Fesztivál külföldi fellépőit bemutató sorozatunk utolsó szereplője az egyetlen, akinek magyar kötődése is van. A Téglás Zoli vezette kaliforniai (Orange County) melodic hardcore/punk rock együttes 1993-ban alakult. Az internet nem ad túl sok információt a banda életútjáról, de azért pár morzsát találtam.
Az idei Hegyalja Fesztivál egyik legnagyobb durranása az amerikai Machine Head fellépése lesz.
A jelenleg Peter "Pepe" Lyse Hansen – gitár, Jakob Nyholm – gitár, Dennis Buhl – dob, Mixen Lindberg – basszus, Jonathan "Joller" Albrechtsen – ének felállásban zenélő ötös a dániai Aarhus-ban alakult. Trash metálról Európában sikaknak a Kreator ugrik be, de bizony a dán gyerekek sem Kis Miskák a szakterületükön. A zenekar 2000-ben alakult meg és 2001-ben adták ki első szimplán Hatesphere címre keresztelt albumukat. Agresszív és dallamos zenéjüknek köszönhetően hamar elismertek lettek hazájukban.
A Finntroll név hallatán gyakran vágja rá a metál-fan, hogy folk metál. Zenéjükben azonban keveredik a black metal a finn népi polka, a humppa és más finn népzenék. A viking mondakör köré szőtt zenei motívumok ráadásul tovább erősítik a zene északi jellegét.
A kaliforniai Bay Area-beli csapat igazi kultbandának számít trash metál körökben. Olyan csapatokkal kezdték egy időben, mint a Slayer, a Metallica vagy az Anthrax. A nagy sikerek azonban valahogy mindig elkerülték a bandát, de így is kilenc nagylemezt raktak le az asztalra.
A norvégiai Trondheimben 1993-ben alakult Keep Of Kalessin már a kezdetektől fogva tradicionális, sötét, mégis epikus black metalban utazott. Első demójuk 1996-ban készült el Skygger av sorg címmel. Erre figyelt fel az olasz Avantgarde Music, így a bemutatkozó album (Through Times Of War) 1997-ben már náluk jöhetett ki. Ezután intenzív belföldi koncertezésbe kezdett a csapat, majd 1999-ben jöhetett az új nagylemez, mely az Agnen: A Journey Through The Dark címre hallgatott. Ezen az albumon már egy jóval kiforrottabb, egyedibb zene hallható, amelyen a black mellett thrash és death metal elemek is megjelentek.
A kanadai death metal banda sem ma kezdte az ipart. 1991-ben alakultak és egy évvel később már demójuk jelent meg Death Gate Cycle Of Reincarnation címmel, ami később lemezszerződést ért. Az első igazi albumig két évet kellett várni: a Sorcery 1995-ben jelent meg. Ez az album végképp megerősítette pozíciójukat az extrem-metal zenészek felsőházában. Jöttek is sorban a korongok: 1996-ban a Temple Of Knowledge, míg 1998-ban Victims Of The Fallen World című koronggal jelentkeztek. Ez utóbbi már új zenei területekre is merészkedett.
Kezdjük a sort a Death Angel-lel. A banda a thrash-korszak hajnalán, 1982-ben alakult San Francisco-ban. Két testvér, Gus (gitár) és Dennis Pepa (basszus) összeállt unokatestvéreivel, Andy Galeon dobossal és Rob Cavestany gitárossal. 1983-ban kiadtak egy kezdetleges demót Heavy Metal Insanity címmel, amit 1986-ban a sikeres Kill As One követett, rajta a klasszikus Thrashers nótával. 1984-ben lett teljes a felállás Mark Osegueda énekes belépésével. A Kill As One sikere lemezszerződést hozott, így jelent meg 1987-ben a The Ultra-Violence, minden idők egyik legjobb thrash metal lemeze. 1988-ban felvették a folytatást Frolic Through The Park címmel.


Az idei Volt Fesztivál legnagyobb durranása kétségtelenül az Antikrisztus, azaz Marilyn Manson fellépése lesz. A floridai Fort Lauderdale-ből származó csapat Marilyn Manson & the Spooky Kids néven kezdte, de a név második felét hamar elhagyták. A név Marilyn Monroe – színésznő és szexszimbólum – és Charles Manson sorozatgyilkos nevének párosítása.