Szeptember 30-án érkezik az amerikai progresszív metal alapvetés legújabb nagylemeze, a Darkness In A Different Light. Kedvcsinálónak a hajtás után egy négyperces bemutató az új albumból. A rajongók valószínűleg már türelmetlenül várják az új anyagot, hiszen kilenc éve jelent meg az utolsó nagylemezük, az FWX. 

Az állandóan aktív, csak ritkán pihenő Joe Bonamassa köztudottan páratlanul termékeny és sokoldalú muzsikus, ami a szólólemezein kívül a számtalan illusztris pályatárssal közös munkáiban is megmutatkozik. (A rockosabb oldaláról kedvelők körében különösen népszerű, idén tavasszal feloszlott Black Country Communion supergroup is csupán apróbb szegmense volt a hihetetlenül gazdag életműnek.) A rendkívüli terjedelmű és tartalmú Tour De Force – Live In London koncertanyag megjelenésének, valamint újabb budapesti fellépésének felvezetéseként beszélgettünk a mesterrel.

Korábban is megfordultál már Budapesten. Vannak-e konkrét emlékeid a városról vagy a koncertről?  
Joe: Az első benyomásom Budapesttel kapcsolatosan az volt, mennyire emlékeztet West-Side Manhattan feslő részére. Erre aztán nem számítottam! Az is meglepett, hogy rögtön az első alkalommal annyi rajongó jött el, és hogy annyira beleélték magukat az előadásba.

Új cikksorozatunk minden zenefanatikusnak szól, főleg azoknak, aki előszeretettel költik azt a kevés kis pénzüket eredeti hanghordozókra. A Lemezgyűjtők büszkeségei címet viselő interjúsorozatunk első alanya Jakab Zoltán.

Emlékszel még az első eredeti hanghordozódra, amihez hozzájutottál? Mi volt az és milyen formátumban sikerült megszerezni?

Hatéves voltam, amikor bátyámtól megkaptam a Bad nagylemezt, Michael Jacksontól. Természetesen lemezen.

A kiadói ötlet nyomán, neves rock és metal muzsikusok összetoborzásával megvalósult Place Vendome elnevezésű projekt ugyan továbbra is csak időszakosan működik, sikerességéről mindennél többet elmond, hogy 2005-ös létrejötte óta idén már a harmadik albuma érkezik. Ez adta az apropóját az alábbi beszélgetésnek Michael Kiske énekessel (ex-Helloween).

Hamarosan itt az új album és seregnyi új dalszerző működött közre rajta. Hogyan érzékeltetnéd ennek fényében a „Thunder In The Distance” és az eddigi Place Vendome lemezek közötti különbségeket?
Michael: Mondjuk úgy, hogy a „Thunder In The Distance” még direktebb AOR. Nagyon dallamos és ének-központú.

Ebben a mocsok őszi időben még megpróbáljuk a fesztiválhangulatot felidézni. A FEZEN harmadik napján lépett fel a FEZEN Csarnokban a Blind Myself és ennek apropóján Édes Gergővel, a banda gitárosával beszélgettem a koncert előtt. A beszélgetés kivonatának elkészülését egyrészt a lustaságom hátráltatta, másrészt az, hogy a beszart telefonom elszállt memóriakártyájából ezt az interjút még épp sikerült megmentenem. A Junkies interjú nem járt ennyire jól - ezért elnézést a zenekartól. 

É.G.: Szia, király a pólód! [Egy Gojira póló volt rajtam az interjú alatt - szerk.]
RS: Köszi, és ha már Gojira, akkor hadd kezdjem azzal, hogy a múlt héten a Rock Beach-en láttalak benneteket, ott nyomtatatok egy viszonylag rövidre szabott koncertet. Ez mennyire volt köszönhető az utánatok fellépő Gojira-nak?
É.G.: Jaja. Nem nagyon szeretnék belemenni a részletekbe...(nevet)

RS: De sikerült odaérni Gojira-ra?
É.G.: Különböző okok miatt aztán az elejére nem sikerült odaérni, csak a végére. Most láttam őket először és nagyon tetszett, amúgy mindannyian nagyon vártuk a bulit. Kicsit sajnáljuk, hogy nem sikerült végignézni, de nagyon tetszett.

RS: Jól nyomták, nem?
É.G.Igen! Figyelj, ez egy izgalmas zene, egyedi gitárhangzás, egyedi dobhangzás, nagyon ízléses az egész. Kezükben van a technika, de talán nem is a virtuozitás, hanem az izgalmas témák és a jó dalok miatt nagyon jók.

Bevallom töredelmesen, hogy nem vagyok egy nagy Trivium rajongó. Sőt… marha ritkán hallgatom a floridiai bandát. Viszont, amikor alkalmam nyílik egy interjúra, azt nehezen hagyom ki. A RockStation stábja segítségével összegyűjtöttünk jó néhány kérdés, melyet Corey Beaulieu gitárosnak tettünk fel a közelgő új lemezről, a zenekar jelenlegi státuszáról és természetesen sok minden másról is.

Hello Corey, készen állsz? Kezdhetjük?
Corey: Mindig készen állok haver!

Számomra némileg meglepő módon a Disturbed/Device énekes David Draiman volt az új album producere. Hogyan esett rá a választásotok? Régóta ismeritek egymást?
Corey: Először is David-et 2005 óta ismerjük. Chicgagoban találkoztunk egy Danzig koncert után, ahol mi voltunk a nyitó banda. Aztán a show után David oda jött gratulálni, hogy milyen jó bulit adtunk, aminek persze marhára örültünk, mert hatalmas Disturbed fanok vagyunk nagyon régóta. Aztán későbbiekben tartottuk a kapcsolatot, találkoztunk fesztiválokon is. 2011-ben befejeztünk az In Waves-t, és ez után David azt mondta, hogy feltétlenül szeretne velünk dolgozni, ami egy elképesztő nagy megtiszteltetés. 

Ugyan már majd' egy hónapja véget ért a FEZEN, de még mindig van mit írni róla. Kicsit megkésve jönnek az interjúk is. Elsőként a nulladik napon a FEZEN Csarnokban fellépő Insane két tagjával, az énekes Bercivel és a dobos Érsivel beszélgettem.

RS: Ugyan tavaly jelent meg a lemez, de úgy tűnik, mintha az idei év lenne számotokra a nagy durranás. Egyre több fesztiválon egyre későbbi időben játszotok. Itt a FEZEN-en tavaly még a kinti sátorban volt a buli, idén pedig már a Csarnokban. Ti is úgy érzitek, hogy az idei nagyobb durranás az Insane-nek?
Berci: Szerintem az előző lemezünkhöz képest sok idő telt el. A negyedik lemezünk az 2009-ben jelent meg, de én is talán azt érzem, amit mondasz, hogy ugyan tavaly nyáron jött ki a lemez, de mostantól, illetve januártól kezdett leesni az embereknek, hogy "Ó! Itt egy zenekar, akinek van egy új lemeze!" - szóval ebben igazat tudok adni.

December 4-én az A38 Hajón lép fel a Satyricon, ráadásul hamarosan megjelenik a banda új lemeze, amit mind a szakma, mind a rajongók nagy érdeklődéssel várnak. Ennek kapcsán fogtuk mikrofonvégre Frost-tot, a zenekar dobosát, és beszélgettünk vele a zenei kísérletezések okairól, a műfaj jövőjéről és természetesen az új albumról is.

Also available in English, please scroll down for the English version of the interview.

Az égalja 35 fokos, a házmester olyan 7, fortyog a művér, porzik a lép a FEZEN hivatalosan 2., gyakorlatilag 3. napjának délutánján, ahol is egy szórakoztatóan agyrozzant zenekarral volt módom leülni egy ismeretlen nedvektől száradó asztalkához, hogy ugyan, mutassák meg magukat újra a nagyérdemtelennek: Nektek. Mondjuk, nagyon nem kell elölről kezdeniük: a Gutting Revue összetételét tekintve nem más, mint a „régi”, vagyis a 2012-es fesztiválszezon óta megesett tagcserék előtti Yellow Spots, (a mostaniban amúgy csak Schleki, a dobos-bandavezér az eredeti tag). De miért kezd új útba egy egész zenekar, új néven, új felállással, „komolyabb” számokkal? Szifon valóban elmebeteg-e? Van-e élet a pina után, s a pinán innen? …
Vigyázat! A kérdésekre állítólag válaszokat kapunk… De még milyeneket.

Aki egy kicsit is járatos a progresszív zenében (vagy talán még ez sem szükséges), annak nem kell bemutatnom John Petruccit, a Dream Theater gitárosát, dalszerzőjét, szövegíróját. Ha bár olyat nem lehet mondani, hogy a világ legjobb gitárosa, talán nála kivételt tehetünk, vagy a műfaj legjobbja, vagy közel a világ legjobbja....a lényeg, hogy John igazi fenoménja hangszerének, egy legenda. A Dream Theater 12. nagylemezére készül, amiről egy számot, a The Enemy Inside-ot már hallhattuk. A dalból, illetve majd az interjúból is kiderül, hogy John, és a zenekar ennyi év, és siker után is tele van ötletekkel, amit a szinte új tagnak, Mike Mangini-nek is köszönhetnek, aki most vett részt először a dalszerzésben. John Petruccit az új lemezről, és a zenekar dolgairól kérdeztem.

Izgulok, izgulok, és még jobban izgulok. Ezt éreztem, amikor kiderült, hogy Myles Kennedy-vel fogok interjúzni. Fura dolog az interjúzás, mert tudod jól, hogy az illető ugyanolyan ember, mint Te, de azért még is benned van az ideg. Illetve lehet ezzel csak én, vagyok így. Miközben nagyban kommunikálsz haverokkal online, hogy vajon mikor csörren már az a telefon, akkor hirtelen elkezd ordítani Anselmo (DOWN-os a csengő hangom), és látod, hogy külföldről hívnak..Beleszól a kedves női hang, aki közli veled, hogy akkor adom Mark-ot. Mi van? Myles-ról volt szó, nem Mark-ról. A hirtelen ért új információt viszonylag gyorsan feldolgozva kérdezgetni kezdtem az Alter Bridge gitárosát.

Szóval hello Mark, Rózsa Tomi vagyok a RockStation-től, minden rendben kezdhetjük?
Mark: Hello Tomi, minden a legnagyobb rendben van, várom a kérdéseidet.

A Catharsis az 1990-es évek hardcore / punk színterének egyik meghatározó zenekara volt. Ebben egyértelműen közrejátszott a dalszövegeikben megfogalmazott radikális világnézet is. Ez nyilván sokaknál csapta és csapja ki ma is a biztosítékot, ám jelentőségüket és hitelességüket az sem vitathatja el tőlük, aki történetesen nem ért egyet az üzenetükkel. A csapat idén, több mint tíz évnyi hallgatás után, visszatért. Most viszont már egy alaposan átalakult színtérnek kell megmutatnia – zeneileg és mondanivalóban, hozzáállásban egyaránt –, milyen is az irányzat eredeti, zsigeri dühe. Európának a nyáron adtak ízelítőt mindebből egy viszonylag rövid turné keretében, amelyből Magyarország sem maradhatott ki. A budapesti koncert előtt beszélgettünk az énekes-frontember Briannel, a banda szellemi vezérével.

Az idei év mindenféleképpen jól alakul, alakult eddig. Voltunk jó pár nagyon király koncerten, és ahogy elnézem, még lesz is jó pár, amire menni kell. Mikor megláttam, hogy lesz Hatebreed a parkban egyből arra gondoltam, hogy egy Jasta interjú eléggé király dolog lenne. Meg is kaptuk a lehetőséget, ám mégsem Jamey-vel készítettünk interjút, mivel ő éppen akkor pancsolt, így helyette Frank Novinec válaszolt a kérdéseimre a forró hétfői délután.

Lassan a turné felénél jártok. Milyenek voltak az eddigi bulik?
Frank: Várj, várj, figyelj már ez a Turbonegro-tól az All My friends Are Dead, imádom ezt a számot. Igazából jók voltak a bulik. Igyekszünk a maximumot nyújtani, és kihozni tényleg mindent magunkból, de a mai bulit is nagyon vártuk már!

A július végén lezajlott budapesti Anthrax buliról már olvashattatok ITT egy kellően részletes és alapos beszámolót. Mi azonban nem értük be ezzel, mert abban a privilégiumban volt részünk, hogy a koncert előtt személyesen is találkozhattunk a tengerentúli thrash metal nagy négyeséhez tartozó zenekar tagjaival. Az ötös, nem kevés viszontagság után, éppen a 2010-es Big Four koncertsorozattal kezdte meg a jelenlegi, a zseniális Worship Music lemezzel és folyamatos turnézással övezett diadalmenetét (ráadásul egy gitáros híján az 1985 és 1991 közötti felállásban – más kérdés, hogy Charlie Benante dobos ezúttal sem jutott át Európába...) és ha már sikerült visszahozniuk a patinás nevet a köztudatba, a továbbiakban is tartani igyekeznek majd az iramot, hiszen az év hátrelévő részében a tervek szerint máris a következő albumon fognak dolgozni. A színfalak mögött a kipihent Joey Bellandonna énekes és a kissé feszült, de azért közlékeny Scott Ian gitáros fogadott bennünket. Elsősorban ezt a három esztendőnyi időszakot próbáltuk áttekinteni velük.

Július 22-én egy kegyetlen erős koncerttel örvendeztetett meg minket az Eyehategod, akik 25 éves fennállásuk során először jártak Magyarországon. A new orleans-i kultikus sludge banda készségesen mesélt a turnézásról, a zenekar nevéről, a székhelyükről, és sok minden másról, ami a kissé szétcsúszott arcoknak az eszébe jutott.

Rockstation: Mi újság a bandával? Tizenhárom éve nem jött ki albumotok, mi történt ennyi idő alatt?
Jimmy Bower: Remélhetőleg nem sokára új albumot adunk ki. Igazából már kész van, felvettük, most már csak a keverése van hátra.
Mike Williams: Tizenöt dal lesz rajta.
Jimmy Bower: Ja, tizenöt dal, szóval teljes lemez lesz. Nagyon izgatott vagyok, hogy fog sikerülni.
Mike Williams: Mi güriztünk azért rendesen ezalatt a tizenhárom év alatt. Keményen dolgoztunk közben is.

Köztudott hogy Borsod-Abaúj-Zemplén az ország „legmuzikálisabb” megyéje, ha szabad ilyet mondanom. Elég csak megemlíteni a kilencvenes években tevékenykedő Bedlam-ot vagy éppenséggel Pataky Attilát, akit előszeretettel rabolnak el a földönkívüliek az acélvárosból, hogy újabb és újabb lemezek elkészítésére sarkallják a fényevés mellett. Azonban semmi okunk „félelemre” a jelen generáció ugyanis igyekszik felzárkózni. Ezúttal a faminehill tagjai név szerint Sárog Ádám és Nagy Tibor válaszoltak a kérdéseimre.  

A King Kobra elnevezésű formációt annak idején a 80-as években a sokat látott Carmine Appice dobos (Vanilla Fudge, Cactus, Ozzy, Blue Murder stb. stb.) alapította. A zene akkor még MTV-kompatibilis amerikai heavy rock volt, a csapat frontján pedig az a Mark Free állt, aki később AOR / hard rock énekesként vált ismertté, majd 1993-ban nővé operáltatta magát és ma már Marcie Free-ként ismert. A King Kobra hosszú hallgatás és többszöri nekifutás után aktív ismét, 2011 óta két stúdiólemezük jelent meg. Ezeken már az egykori Rough Cutt, Quiet Riot vokalista Paul Shortino hallható az eredeti hangszeres szekció mellett, a zene pedig bluesosabb irányban módosult. David Michael-Philips gitáros a nagy cselesen „II”-re keresztelt új anyag (amúgy a hatodik sorlemez, nem számítva a különböző válogatás-kiadványokat) részleteibe avatott be bennünket...

Hogyan fogadták az emberek a „King Kobra” albumot 2011-ben? Tudtatok erőt meríteni a visszajelzésekből a folytatáshoz és a mostani lemezhez („King Kobra II”)?
David: Igazán jó érzésekkel töltött el a legutóbbi album csodálatos fogadtatása. Nyilván a Frontiers Records kiadó is elégedett volt, ha már egyszer felkért, hogy készítsünk egy újabb lemezt.

Délután még semmi információm nem volt arról, hogy lesz-e interjú Karmáékkal vagy sem. Pár telefon és sikerült elintézni, hogy amíg a Shapat Terror elvégzi a sound checket, addig Will Mecummal tudjak beszélgetni kicsit. Azért bevallom izgultam eléggé rendesen. Még is csak stoner rock egyik koronázatlan királyáról van szó. Egy nagyon közvetlen, barátságos emberrel sikerült beszélgetnem, aki nem fukarkodott a szóval miközben a sörét kortyolgatta. Hajts egyet, hogy megtudd miket magyarázott.

Leüljünk itt a bárnál az egyik asztalhoz?
Haver ez a disco zene kikészít, és a felvételen se jó neked, ha a háttérben ezt hallod. Üljünk le oda a lépcsőkre!

Amikor megtudtam, hogy a Down és a The Devil Wears Prada is megfordul idén a Hegyalján csak egy kérésem volt. Tegyék őket egy napra a kedves szervezők. Amikor megjelent a beosztás félve görgettem le az oldalon attól tartva, vajon melyik kedvencemről kell lemondanom, de mint kiderül kiderült egyikről SE! A hab a tortán pedig hogy felmerült egy interjú lehetősége a TDWP tagjaival. Életemben nem izgultam, így mint ekkor, azonban Mike és Chris készségesen válaszoltak minden kérdésemre. Tegyétek be az iTunes-ba a Dead Throne-t mert hosszú lesz!

Ez az első alkalom, hogy a zenekar Magyarországon játszik. Volt időtök esetleg körbe nézni és megkóstolni a helyi borokat?

Mike: Igen a buszunk beragadt a sárba kora reggel egy kerülő úton, ami alapvetően az erdő közepén van, szóval érdekes volt. Traktorokkal húztak ki minket.

Chris: Néhány földműves talált ránk.

Mike: Érdekes első alkalom! (nevet)

Beszéljünk az új albumról. Szeptember 17-én jelenik meg ugye?

Chris: Ha a lehető legkönnyebben szeretnék, rá válaszolni akkor azt mondanám, hogy másképp fog szólni, mint az előzőek. Az emberek a többi kiadványunkkal állítják majd szembe, és azt fogják mondani, igen ez hasonlít a Zombie EP-re vagy a Dead Throne-ra. Szóval durva lesz, de nem úgy hogy húzósabb (a heavier szó használata ötödjére!) vagy ilyesmi, sokkal inkább a következő lépés számunkra. Úgy fog szólni, mint a Prada de megpróbálunk súlyosabbak, kicsivel fogósabbak, lenni.

Istenem végre itt van a nagy nap. Tokajban végre láthatom a DOWN-t. Sajnos anno a Petőfi Csarnokos buliba nem tudtam elmenni, így érthető miért vártam évek óta ezt a bulit annyira. De ez mind semmi. Lehetőségem nyílt Pepper Keenan-el, a riff mesterrel egy rövid interjút készíteni. Mondanom sem kell, hogy eléggé be voltam tojva így hirtelen a szituációtól, de nem volt semmi gond. Pepper egy rendkívül kedves, vidám ember, aki most is mosolygósan válaszolt a kérdéseimre. Azt azért mókás volt látni, hogy most sem volt szomjas az öreg, de ettől függetlenül a koncerten mesterien hozta a gitár témáit. A világ egyik legrövidebb villáminterjúja következik.

Kezdhetjük, akkor?
Pepper: Persze!

Milyen a hangulat a turnén?
Pepper: Nagyon jó, nagyon jól érezzük magunkat. Sokat fesztiválon voltunk mostanában. Sokszor szoktunk repülni, de most a busszal vagyunk, amin rengeteget bulizunk.