A Testament itthon rendszeresen visszatérő vendégnek számít. Az utóbbi időben inkább a hazai fesztiválokon tette tiszteletét a tengerentúli thrash metal alapbandája – miközben az elmúlt év egyik csúcsalbumát is megalkotta a Dark Roots Of Earth képében –, most viszont a budapesti Zöld Pardont zúzta meg. A koncert után a saját bevallása szerint csak ritkán interjúzó Greg Christian bőgőst sikerült elcsípnünk egy villámbeszélgetésre.

Sokadik alkalommal jártok már Magyarországon...
Greg: Úgy gondolom, ez a mostani volt a legjobb bulink, amelyet valaha nálatok nyomtunk. Ezt annak alapján mondom, ahogyan zenekarként játszottunk. Szeretek ide eljönni és ma esti volt a legjobb itteni koncertünk. Szóval ez most az új emlékem innen.

Michael kissé fáradtan, a távolból is már dögösnek hallatszó beállás végén érkezik. Barnasör elő, bőrfotelbe süppedés be, és ahogy haladunk a kérdésekkel, látszik, milyen szívesen mesél, milyen őszintén beszél. Nagyszerű fazonnak tűnik, semmit nem spiláz túl, a legkevésbé sem játssza meg magát; sztárallűröknek, emelkedettségnek nyoma sincs benne. És vékonyabb is, mint hittem… Olyan, akivel szívesen headbeatelsz egy barátias metálbulin. Végül az időkereten bőven túl is beszélgetünk családról, vadnyugati legendákról, thrashmetálról és az Elvis-fanatikusok világáról.Íme, az elhangzottak, csak Nektek, csak nálunk, kedves olvasók & hallgatók!

Az előző Tankcsapdás koncertbeszámoló végén olvashattál egy kérdést, amire marha kíváncsi vagyok, hogy Te, mint lelkes rock-metal zenével foglalkozó emberke mit mondanál. De térjünk vissza a Csapdához. A Budapest Parkban megrendezésre kerülő „nagy huszonnégyes buli” előtt tartottak Lukácsék egy rövidke sajtótájékoztatót, ahol sikerült Fejes Tomit, és Sidit elcsípnem pár villámkérdésre. Szépen, tessék tovább kattintani, és olvasgatni.

Három nagylemez, három magyarországi fellépés... A rock n'roll életérzést és életformát nem csak megéneklő, de fullosan meg is élő Airbourne útjába ezúttal az áradás sem állhatott. Habár látszólag más cél nem lebeg az ausztrál srácok szeme előtt, mint folyamatosan lemezeket készíteni és turnézni, az idén megjelent Black Dog Barking album és a hozzá kötődő intenzív koncertezés ismét lendíthet a népszerűségükön. Joellel a buli előtt beszélgettünk...

Gondolom, tudod, hogy eredetileg egy hajón lett volna a koncert, de az árvíz miatt új helyszínt kellett keresni.
Joel: Örültem volna, ha egy hajón játszunk, tök jó poén lett volna. De ez a hely is rendben van ezekkel az indiános cuccokkal, meg a fa berendezéssel. Hajón viszont még sosem játszottunk. Ez lett volna az első alkalom. Na de talán majd, ha legközelebb jövünk...

A dallamos rock legfelsőbb ligájában játszó Jeff Scott Soto idei budapesti koncertjéről már beszámoltuk (nem kis lelkesedéssel!..), az alábbiakban pedig következzen a buli előtt készített villáminterjú, amelyben az énekes szóló-dolgai mellett szó esik az egyéb elfoglaltságairól, projektjeiről is – többek között kitértünk arra, hogy a klasszikus Talisman nótákat ezentúl mindig csak egyveleg formájában hallhatjuk-e a koncerteken...

Hogy megy a „Damage Control” album turnéja?
Jeff: Kibaszott csodálatosan! Remekül érezzük magunkat, a zenekar felállása ütősebb, mint valaha... Minden nagyszerű, nincs okom panaszra! Ugyanezzel a tagsággal jártam itt legutóbb, sőt négy éve játszik együtt ez a felállás. Egyedül bőgős-poszton történt változás, mert az állandó basszusgitárosomnak éppen más kötelezettsége van, úgyhogy egy jó cimborámat hívtam, akivel a Trans-Siberian Orchestrában is játszunk. Ő pedig gyilkos módon nyomja!

Mindannyian a Meshuggah-tól nyúlunk, mondta egyszer Devin Townsend. Ebben persze van igazság, meg persze egy pici túlzás is. Az persze nem túlzás, hogy napjaink egyik legnagyobb hatású zenekara a Meshuggah. Tomas Haake dobos pedig az egyik legkülönlegesebb technikájú és az egyik legjobb dobos is a szcénában. Vele beszélgettünk a csapat A38-as koncertjét megelőzően.

RS: Nem olyan gyakori, hogy egy metal zenekar teltházat csináljon, de ezt most nektek is sikerült elérnetek itt. Ilyen sikeresek a bulik mostanában?
Tomas: Nem panaszkodunk, elég sikeresek a koncertek mostanában. Olyan helyeken járunk, amerre még soha. Főleg itt kelet felé, Lettország, Észtország, ezeken a helyeken még nem jártunk.

20.20
A parkolóban találkozok a szigetvári komákkal. Lusták, nem akarnak bemenni Psycho Mutantsre, csak a VHK által gerjesztett pincepogóra és csomagtartóban csempészett kannásborra kíváncsiak. A lesajnálás és a tapasztaltság fölényének keverékével ciccegek. Odabent még senki, mondják, még közel 1 óra, mire koncert lesz, viszont ingyen vihetek posztert. Azért ez szép volt. Visszasétálok, kényelmesen elköltök egy kis vecsernyét, aztán mandalás pólót fel, és sej, a Caféba le. Gyanútlanul. Megérkezek egy sámánjurta bendőjébe, amit a következő 3 óra során csak 10 percig hagyok el.
21.40
A pécsi, egykor méltóbb ismertséget is megélt, 3. lemezét végsimogató Psycho Mutants nyit. A koncert feléről lemaradtam ugyan (mint utólag kiderült, el is kellett az energia), de a 2. fele egyértelművé teszi: ez a fekete inges urak legfrankóbb koncertje, amin eddig módom volt jelen lenni. A 6 tagú banda rendkívül egyszerű alapokból építkező, mégis változatos zenéjében központi elemet kapnak a következők: váltogatott hangszerek, bugyinyűvő bariton, ijesztő bekiáltások, csodálatos akkordion- és trombitajáték… frank táncdalok, a legfeketébb country, és az a fajta bár-rockzene, amit alig űz más rajtuk kívül idehaza. Tangót, szenvedélyt, szarkazmust, pszichedéliát virágoztatnak ki a színpadon, a show energikus, mindenki táncol mindenhol, bár a dalok sötétek, a mikrofonnál a Lugosi Béla és Betty Paige zabigyerekének tetsző Karnics Zoli, az izzadságban borszag, a falakban finom lüktetés. Szól a Tango with me, Western Devil, és egyéb ismerős nyalánkságok… Hatalmas műsort adtak, a világítással különösen túlvilági hangulatot varázsolva, igazán méltó felvezetője voltak a VHK-nak: az ilyenek miatt érdemelnének újra kiemelt figyelmet az itthoni fesztiválokon, s ezt a sokáig hujogató közönség is lelkesen konstatálja.

Április 6-án szombaton a már másodjára megrendezett Dubs & Cores rendezvényen jártam a Tündérgyárban. A színpadon 4 -core zenekar, illetve ugyanannyi DJ kapott helyet az este folyamán. A műfajban már ismert és  kevésbé ismert együttesek egyaránt felléptek. A Claps for Caroline és a Project for a Better Dream mellett az Inhale Me debütáló koncertjét tartotta, ami elég jó kezdés. A tavaly decemberben alakult csapat óriási léptekkel halad előre, amit a hamarosan elkészülő klip is mutat.

Meséljetek a megalakulás körülményeiről, hogy került össze az Inhale Me tagsága?

Dávid: Már korábban kezdtük ezt a műfajt, mint ez a zenekar, az egyik gitárosunknak volt már vagy 30 zenekara, nagy sikerrel futott az összes..., Zsoltival, a basszerosunkkal játszottak egy bandában (nagyon korán) a Found and Lost-ban, aztán játszottak még egy zenekarban, de ezek mind feloszlottak. Utána én kerültem össze a Zsoltival a Fairytale from the Coffin-ba, de 2 sikeres koncert után az énekes távozása miatt mi is abbahagytuk. Később, hirtelen ötlettől vezérelve, Zsoltival elkezdtük a Fairytale-t újraszervezni, eredménytelenül. Beszállt Deni, az énekesünk, később Eddie is, aki hozta a dobosunkat, Danit, és most új néven működik a zenekar, ez az Inhale Me.

A metalcore halott, vagy nem? Ezt mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a műfaj úttörőjének számító Killswitch Engage népszerűsége mit sem csökkent az utóbbi években. Ráadásul a napokban a banda Disarm The Dsecent címmel új lemezzel jelentkezett, melyen már ismét Jesse Leach énekest hallhatjuk. Ez szolgáltatta a témát ehhez az interjúhoz. 

A „Disarm The Descent” nagyszerű lemezcím. Ki találta ki, és mi a jelentése?
Jesse: Az eredeti címet („Disarming The Descent”) a bőgősünk, Mike D dobta be. Némi egyeztetés után úgy döntöttünk, elhagyjuk az „-ing”-ot...
Adam: Lenyestük.
Jesse: Lenyestük, és – mint a mellékelt ábra mutatja – „Disarm The Dsecent”-re módosult a cím. Ez lényegében egyfajta csavaros megfogalmazása a megváltásnak vagy a feltámadásnak.

Miután az In Vain kiadta az Aenigma-t a zenéről firkálók társadalma egyöntetűen kenyérre lett kenve, köztük a Rock Station is. Egyszerűen még nem olvastam rossz kritikát a norvég prog-metal csapat új albumáról, ha még nem tetted volna, olvasd el a beszámolónkat az albumról ITT!!! Ez is nagy szerepet játszott abban, hogy interjút adott nekünk Johnar Håland a zenekar gitárosa.

Nem sokára indul a turné, izgultok miatta?

Igen, nagyon várjuk már a turnét, mindig remekül érezzük magunkat a turnékon. Mivel nem agyunk olyan zenekar, akik állandóan turnéznak, így nagyon jó kiszakadni a normál, hétköznapi életből. Izgatottak vagyunk, hogy láthatunk új helyeket, találkozhatunk a rajongókkal, és reméljük lesz sok jó bulink.

A Sabaton lassan már hazajár Magyarországra, az idei tavaszi fesztiválszezon kezdetén is köszönthetjük őket kis hazánkban. Március 22-én a PECSA Music Hall-ban lép fel a svájci folk metálban nyomuló Eluveitie és a magyar Wisdom társaságában. Ez alkalomból egy rövidke interjúra kaptunk el a Sabaton basszerét és vezetőjét, Pär Sundström-öt. 

RS.: Tavaly nyáron, a FEZEN fesztiválon láttalak először fellépni benneteket. A buli éjfél után kezdődött, de hatalmas hangulatot csináltatok, teli volt a sátor. Emlékeztek erre bulira?
P.S.: Igen, emlékszem rá. Jó volt ott játszani és az időjárási is hihetetlen volt. Egész nap forróság volt és amikor elkezdtünk játszani még melegebb lett. Elképesztő volt látni, hogy a magyar rajongók mennyire bírták az egész napos hőséget, nézték a koncerteket és még a éjfélkor is volt energiájuk.

A Phoenix Music már tavaly ősszel is sok igencsak emlékezetes koncertre hozott előadókat Budapestre, de az idei tavaszi koncertkínálatuk is bivalyerősre és igencsak sűrűre sikerül. Ebből az apropóból kerestük meg Jakab Zolit, hogy adjon egy kis visszatekintést a múlt évre, az idei koncertekbe avasson egy kicsit be minket és ha már mikrofonvégre kaptuk, akkor megkérdeztük, hogy állnak most az általa menedzselt csapatok.  

Zoli, kezdjük egy rövid visszatekintővel az elmúlt évre, különösen annak második felére. Parkway Drive, Fear Factory/Devin Townsend, Converge; milyen érzésekkel gondolsz vissza a 2012-es esztendőre?  
J.Z.: Nagyon jó érzésekkel, szerintem nagyon jó koncerteket csináltunk, és szerintem a látogatottságuk is szép volt, ami engem bevallom, a piaci viszonyokat elnézve kicsit meglepett, de természetesen nagyon örültem neki. A Parkway Drive buli különösen közel áll a szívemhez, még ha zeneileg nem is feltétlen tartozik a kedvenceim közé, de szerintem egy nagyon keményen dolgozó zenekar, és iszonyat jófej srácok is alkotják. Az, hogy a buli átkerülhetett a PeCsába a nagy érdeklődés miatt, nagyon nagy tett a részükről. Ha van zenekar, aki megérdemli ezt a sikert, azok Ők, hiszen egy nagyon dolgos csapat, hatalmas alázattal. Egyébként idén nyáron hozzuk is őket vissza a Volt Fesztiválra.

A nagymúltú finn power-metál banda, a Stratovarius február 22-én jött ki új lemezzel, a Nemesis-zel, amiről mi is elismerően nyilatkozunk. Sőt, március 23-án az Amaranthe-val közösen a club 202-ben lépnek fel és mutatják be az új anyagot. Ez alkalomból beszélgettük a zenekar énekesével, Timo Kotipelto-val

RS: Az Unbreakable EP-vel promoztátok az új nagylemezt. Ez szerintem is egy jó választás, de miért is esett erre a választás?

T.K.: Azért választottuk az első kislemeznek, mert úgy gondoltuk, hogy ezzel lesz a legkönnyebb megtalálni a kapcsolatot a rajongókkal, amikor a meghallják az új kiadványt. A többi dal talán kissé összetettebb és az Unbreakable talán könnyebben megjegyezhető. Szerintem ez egy jó nóta remek zongorafutammal és néhány kemény gitártémával a középen.

Varga Zoltán nevek az elmúlt évek alatt egybeforrott az által szervezett Rockmaraton Fesztivállal. Valószínűleg, ha nincs az ő kitartása idén már meg sem rendezik az ország legnépszerűbb, csak rock tematikájú seregszemléjét. Vele beszélgettünk arról, mennyit ér 5 Misi, miért fontos neki a Rockmaraton, de szóba került Rockfater és Bőr Gyula is, és megtudtuk, hogy valamit biztosan kitalál majd, hogy 2014-nben is legyen Rockmaraton.  

Hogyan lesz egy történészből rockzenei fesztivál-szervező?
Két dolgot szerettem igazán gyerekkorom óta, a történelmet és a zenét, és azon belül is csak az igazi zenét! A két dolog lényegében egy tőről fakad, egyáltalán nem tetszik ez a műanyag világ, amelyben élnem kell, a rockzene és a múlt is egy-egy út, ahová elmenekülhetek. Mostanra mindkét vágyam teljesült, mert a fesztiválszervezés mellett egy gimiben történelmet taníthatok.

Az utóbbi pár év egyik legizgalmasabb zenei története a norvég Kvelertak felbukkanása volt. 2010-es debütáló lemezük minden szempontból sikertörténet volt. A csapat új albuma március 25-én már a Roadrunner Records gondozásában lát napvilágot Meir címmel. Ennek kapcsán Erlend Hjelvik énekessel váltottunk pár szót.

Ilyen zene nincs és mégis van. A bemutatkozó lemezről írt legtöbb kritikában ezt olvastam, meg azt, hogy ez a black 'n roll. Hogy indultatok és, hogyan definiálnátok a saját stílusotokat?
Én voltaképp nem is szeretem a „black 'n roll” megnevezést. Inkább azt mondanám, hogy ez rock 'n roll! Ne higgy el mindent, amit olvasol! A zenekart 2006-ban alakítottuk Bjarte-val a pincénkben, hogy elüssük valamivel az időt. Bjarte egy suliba járt Marvinnal, úgyhogy ő is beszállt, és hozta magával Vidart is (akivel egy zenekarban játszottak). Mi négyen a kezdetek óta benne vagyunk a bandában, és néhány tagcsere után kialakult a stabil felállásunk, amikor 2008-ban, illetve 2009-ben csatlakozott hozzánk Maciek és Kjetil. Lényegében néhány cimbora állt össze muzsikálni!

Aki az Index gyakori olvasója kizárt, hogy ne is merné az oldal zenei blogját a Lángoló Gitárokat. Az internetes zenei magazinok palettáján igencsak előkelő helyet elfoglaló site főszerkesztőjét Dankó Gábort kerestük meg egy rövid beszélgetésre, aki mesélt nekünk az oldal indulásának előzményeiről, az indexes stílusról, és a terveikről egyaránt.

Mikor kezdtél zenei újságírással foglalkozni?

1999-ben egy gyöngyösi rádióban kezdtünk el öcsémmel egy rockműsort Rock Is Dead néven. Borzasztó bénák voltunk, de itt ismerkedtünk meg először valamennyire a sajtó működésével. Aztán 2002-ben a rádió megszűnt, így áttértünk az online-ra, hiszen ugye egy ilyet nagy lelkesedéssel és nulla pénzből el lehet indítani bárkinek. Ez volt a torzo.hu, ami később a superbuttos Vörös András és a Blind Myself-es Tóth Gergő biztatására átalakult a Planet Z Online-ná, hogy szerzőként az általunk is készített nyomtatott Planet Z-nek legyen egy folyamatosan frissülő online felülete.

A Borsodi Hegyalja Fesztivál idén 14. alkalommal kerül megrendezésre. Az egyik legszerethetőbb hazai fesztivál évről-évre sokak kedvencét hozza el Magyarországra, ráadásul a rockerek szívének is nagyon kedves. A fesztivál főszervezője, Bukovinszky Béla ráadásul maga is hatalmas rockzene kedvelő, így már csak ezért is kerestük meg őt egy interjú erejéig, amiben persze a fesztivál múltjától jelenéig, a környezet védelmétől a megvalósult fejlesztésekig sok mindenről szó esett.  

Nagyon rég óta a „szakmában” vagy, neved szinte egybeforrott a Borsodi Hegyalja Fesztivállal, melyet idén 14-edszer rendeztek meg. Mi a legfőbb különbség mondjuk az első és mostani Fesztivál között?

A fesztivál megszervezésének gondolata ’99-ben fogalmazódott meg. Aztán jött a tiszai ciánszennyezés, ami először elbizonytalanított minket, majd megadta azt a löketet, amire egy ilyen terv megvalósításához talán szükség is van. A fesztivál 2000-ben erős környezetvédelmi és karitatív misszióval indult el, egyrészt tenni akartunk valamit. A zöld és karitatív misszió azóta is a fesztivál szerves része. Másrészt egyfajta kísérlet is volt, tudunk-e, akarunk-e több éven keresztül fesztivált szervezni. Persze a kezdet kezdetén csupán néhány évre terveztünk, nem gondoltunk arra, hogy ez ilyen hosszú ideig működik, és része lesz az életünknek.  

Március 19-én koncertezik a Helloween Budapesten, a Pecsában. Ennek kapcsán sikerült telefonvégre kapnunk Andi Deris énekest, akivel az új albumról, a közelgő turnéról és magyarországi élményeiről beszéltünk.

Hello Norbert, itt Andi. Mi újság?

Hello Andi! Először is, köszönöm, hogy időt szakítottál ránk. Nos, nemrégiben új lemezzel jelentkeztetek (Straigh Out Of Hell). Mik az album eddigi visszhangjai? Te hogyan érzel az albummal kapcsolatosan?

Andi: Tudod, ez mindig nagyon nehéz kérdés… Amikor kiadsz egy új albumot, sosem tudhatod igazán, hogy mire számíthatsz. A dalok többsége szívből jön, nem valami előre kidolgozott terv vagy koncepció alapján. Szóval, amikor valami szívből jön, nem tudhatod, milyen fogadtatása lesz majd. Amióta csak elkezdtem zenélni, már 22 éve, mindig így van ez az új lemezeknél. Van, mikor kicsit csalódott vagy, mert nagyon jónak érzed az új anyagot és nagy elvárásaid vannak, mégse lesz olyan sikeres, és van, amikor csak teszed, amit tudsz, különösebb elvárások nélkül, és mindenhol az eladási listákon találod magad… Nos, a Straight Out Of Hell-el is valami hasonló történt. Rajta van világszerte a különböző zenei listákon, sok országban top 10-es, Németországban 4., az amerikai top10-ben is ott vagyunk… Szinte hihetetlen, hogy mi zajlik körülöttünk éppen…

Hogy van kifejezetten a fiatal generációt megszólító rockzenei portál Magyarországon, arra jó példa Shortscore.net oldala. Az oldal egyik főszerkesztője Tokodi Tamás, aki megveszekedett Fradi drukkerként, és a göteborgi melodikus death vonal feltétlen híveként lassan 5 éve hozta létre a portált. Vele beszélgettünk zeneszeretetről, a rockzenei újságírás jelenéről, koncertszervezésről és sok minden másról is. 

Ha pár mondatban be kellene mutatnod Önmagad, hogyan fognál hozzá?
A legnehezebb kérdést rögtön az elejére? Biztosan nem úgy látom saját magam, mint mások, ezért csak a száraz tényeket tudom ilyenkor elmondani. Budán élek, gazdasági diplomám van, de nem ezen a területen dolgozok. Fanatikusa vagyok a zenének, a koncerteknek, a fesztiváloknak és a Fradinak. Legrosszabb szokásom a notórius késés, a legjobb pedig állandóan változik, főleg ha mástól hallom.

Az év elején megjelent Transition albummal Steve Lukather célja nem más volt, mint lezárni életének legsúlyosabb szakaszát és tiszta lappal indulva új fejezetet nyitni. Ilyen szempontból különösen fontosnak tekinthető az idei lemez, de az alábbi beszélgetésben bőven volt lehetőségünk kitérni a Toto dolgaira, valamint Luke egyéb mostani, illetve közelmúltbeli tevékenységére, és természetesen a közelgő budapesti koncertre is.

Először is hadd gratuláljak az új lemezhez!
Köszönöm szépen! Most úgy tűnik, minden jól alakul. Nagyon izgatott vagyok!

Az áprilisi budapesti koncertet magam is alig várom!
Akárcsak én! A zenekar prímán együtt van, egész héten próbáltunk, és a jövő héten is tartunk majd próbákat. Próbálunk a Totóval és próbálunk Ringóval is, akivel aztán turnéra is indulunk, majd megint itthon töltök egy kis időt, mielőtt újra nekivágok, és Titeket is útba ejtelek.