Az egészen korai Gesarol-éveket, illetve egy nyolc és fél éves inaktív időszakot is beleszámolva ötven esztendős fennállását ünneplő P. Mobil dunaszerdahelyi fellépése egybeesett a klub tízedik születésnapjával. Ilyen értelemben tehát duplán ünnepelhettek az egybegyűltek – bár Schuster Lóriék számára más okból is különösen fontos volt az esemény, erre természetesen rá is térünk majd –, s ehhez rangos vendégzenekar is társult.
A tél utolsó szelei billegtették az A38-at múlt héten szerdán, de én inkább arra tippelek, hogy az őrjöngő és ugráló közönség miatt változott kelj-fel-jancsivá Budapest egyik legkülönlegesebb koncerthelyszíne. Többnyire egy amerikai turnétöltetett kapott a hajó, amitől akár be is indulhattak volna a már rég mélyen alvó motorjai. Bár tavaly novemberben itt jártak, úgy tűnik az Unearth magyar közönségbázisa igen erős, hiszen ismét rengeteg metalcore fanatikust bevonzott. Én viszont úgy érzem az este fővendége itt bizony a Prong volt…
Hová is raktam? Hol van? A múltkor még megvolt... Ehh, a fene egye meg! Ó, hát igen! Az én egyetlen, mondjuk annyira nem becses, de azért mégiscsak hozzám tartozó arcom a Dürerben maradt! Úgy szétkente ez a három zenekar, hogy azóta is csak a nyomait próbálom összecsipegetni. A három csapat által produkált este alatt összeszedett energiából még napokig vígan a plafonon fogok rohangászni, szó szerint kegyelmet kér most a lelkem... Szerintetek létezik tökéletes, vagy közel tökéletes koncert? Mert akkor ez az volt! (A képek a tavalyi Brutal Assaulton készültek)
Idén elég korán kezdődött az „egy év alatt legalább egyszer megnézem a Napalmot” című szokásos sztorim. Mondjuk úgy volt, hogy duplázunk majd, Bécs után egy Brno-t is útba ejtünk, de aztán ebből nem lett semmi. Sajnos. Mondjuk Brno is gyorsan átírásra került a plakáton Prágára… Már decemberben megvásároltam a jegyet a 2020-as Campaign For Musical Destruction Turné bécsi állomására, ha törik-ha szakad, én bizony ott leszek. Útitársak még sehol, az autóm egyenlő a roncshalmazzal, tehát marad a tömegközlekedés…
Itt nálunk a Szerkesztőségben olyannyira nem akarta magának senki ezt a koncertet, hogy kezdtem magamat furának érezni. Pedig szerintem csak annyi a "bűnöm", hogy amikor a valamikor évekkel ezelőtt a NovaRockon láttam őket, akkor egyszerűen megszerettem azt a partihangulatot, amit csináltak, főleg ugye Ivan Moody. Ez a sztori akkoriban volt, hogy emberünknek elgurult a gyógyszere. Ő mostanában jól van, most éppen a gitáros arc tart egy kis egészségügyi szünetet.
Egyet egy picit sajnálok: hogy nem a The Oceannel és a Port Noirral közös turné keretein belül jött el hozzánk a Leprous – mondjuk ez sem tudta volna überelni a pár évvel ezelőtti Between The Buried And Me-vel és Devin Townsenddel közös kanyarjukat, de ne legyünk telhetetlenek. A norvégok így, mint headliner csapat, két relatíve kevésbé felkapott zenekart mutattak meg a nagyszámú és lelkes rajongótábornak, az ilyenekre én is mindig vevő vagyok.
Van abban valami ijesztő, hogy manapság is bőszen szól a Titkos üzenet című dance sramli a rádióban. Az esti aprítás előtti burger elfogyasztása közben többek között a TNT fenti „örökbecsűje” szolgáltatta a hallgatnivalót. Ha már TNT, az AC/DC-nek jobban örültünk volna.
Jó év ez a magyar Nightwish rajongóknak, hiszen az anyacsapat mellett az első énekes, Tarja Turunen és Marko Hietala is elhozza, elhozta a legújabb anyagát. A full normann basszer a finn és angol nyelven is kiadott szólólemezét mutatta be Budapesten, melyet egy családias hangulatú koncerten szállított le az ott megjelenteknek.
A metalt alapvetően illik komolyan venni. Egyrészt azért, mert a zenészek általában kemény munkával évekig gyakorolnak azért, hogy egy zenekar tagja lehessenek, majd ez a zenekar hónapokig / évekig próbál, hogy végre színpadra állhasson és elinduljon a szakma rögös útjain. Másrészt maga a műfaj inkább ismert a súlyos és gyakran megosztó témák boncolgatásáról, vagy épp a hősiesség és egyéb emberi értékek zenei kifejezéséről mintsem a móka-kacagásról. Vannak azonban kivételek, akiket a szó legjobb értelmében véve egész egyszerűen nem lehet komolyan venni és paradox módon mégis tiszteletet érdemelnek.
Előre bocsátom, hogy súlyosan szubjektív és érzelmektől sem mentes beszámoló következik. Örök hála régi barátomnak, aki valamikor 2000-2001. környékén megmutatta nekem a Dream Theater Scenes from a Memory lemezét, holott tudta, hogy többnyire a súlyosabb zenékre gyógyulok. A lemez teljesen beszippantott, erről annak a távolsági busznak az utasai is megbizonyosodhattak, akik kénytelenek voltak végighallgatni a művet kettőnk előadásában egy nyári szigorlatot - és néhány levezető malátakoktélt - követően.
Mivel a tavalyi Volt fesztiválon egy több, mint pöpec bulit nyomott a Slipknot, a normálisnál nagyobb lelkesedéssel vártam az iowai kilencek gyors, bő fél év utáni magyar földre való visszatérését. Főleg amiatt, mert egy másik általam kedvelt zenekar, a tavalyelőtti év egyik legjobb lemezét leszállító Behemoth lett. Ilyen csomagban nem lehet csalódni, ugye? Ugye...?
Az Equilibrium stílusforradalma után kétszer meggondoltam, hogy elmenjek-e megnézni őket az új lemezt promótáló turné budapesti állomásán. A nosztalgia győzött hisz a zenekart az első lemez megjelenése óta, kb. 14 éve hallgatom. Volt egy több éves időszak, amikor a német srácok (sőt anno akkor női tag is volt köztük) a legkedvesebb zenekar díját vívták ki nálam a folk és fantasy témákkal felturbózott extrém metaljukkal. Két bandataggal azóta jó haverságot is ápolok és szerintem többször láttam őket Németországban, mint itthon. Azóta sok minden történt nálam és náluk is, de úgy érzem zenei ízlésileg már nem vagyunk egymásra hangolódva a Renegades megjelenése óta.
A Selvans színpadképe tárult elém, ahogy perce pontosan kezdésre betoppantam a Dürer középső termébe és leráztam magamról az út porát. Egy spanyolkalapos, western csizmás, bőrkesztyűs, kifestett fazon látványa fogadott, akit lenge, népies öltözetbe burkolódzó, csontnyakláncot viselő zenészek vettek körbe. Az atmoszférikus intro délies, mediterrán hangulata gyorsan elillant, ahogy rázendítettek az első dalra, amit a frontember óriási károgása, kegyetlen duplázás és vonyító riffek kísértek. Rögtön tudtam, hogy egy jó estének nézek elébe!
Már nem nagyon emlékszem, de talán egy pozsonyi koncert eseményében olvastam, hogy elmarad a koncert, mert aznap Magyarországon játszik majd a banda, módosul minden. Mondom mi a bré?! Hivatalos bejelentés sehol, aztán egyszer csak robbantott a Tukker Booking. Jön hozzánk a Rotten Sound! Nagy királyság, egy hónap alatt kétszer látni majd a zenekart. Tökéletes bemelegítés lesz a Campaign for Musical Destruction bécsi állomásának.
The Great Tour elnevezéssel indult útnak az év legelején három skandináv zenekar. A Sabaton népszerűsége évek óta az egekben van, német nyelvterületen simán arénákat töltenek meg. Ezzel az összeállítással most már elmondhatják, hogy Budapestet is bevették. Teltház az Arénában, oké, hogy keresztben elfordított színpaddal, de akkor is.
2019-ben megszámlálhatatlanul sok koncerten jártak fotósaink, akik igyekeztek a lehető legtökéletesebben visszaadni egy-egy koncert hangulatát. Két részes sorozatunk második részében Lányi Kristóf kollégánk fotóiból válogattunk.
2019-ben megszámlálhatatlanul sok koncerten jártak fotósaink, akik igyekeztek a lehető legtökéletesebben visszaadni egy-egy koncert hangulatát. Két részes sorozatunk első részében Réti Zsolt kollégánk fotóiból válogattunk. Lesz itt portré, fénykavalkád, konfettieső és lángoszlop is.
A borongós őszi idő és a melankolikus, nyomasztó vagy egyenesen letargikus muzsika, mondhatni, együtt jár. Würzburgban legalábbis az elmúlt évtized második fele óta ez a helyzet, így aki kicsit is vonzódik a Hammer Of Doom fesztivál nevében hirdetett irányzathoz annak ilyen-olyan „leágazásaival” együtt, és némi zenei kalandozás sincs ellenére, az november közepére mindig nyugodtan tervezhet egy hétvégi kirándulást a turisztikai szempontból sem jelentéktelen Majna-parti városba.
Még egy ilyen takony egy időt december 22-én! Ha még a hó esett volna! Inkább mentem volna a Barba Negrába hópihéket kapdosva, mint a pocsolyákat kerülve, bennük közepes morgásokkal el-elmerülve, de hát ilyen ez a popszakma, az égiek ezt osztották, nekünk a csak földi javak jutottak így két nappal a bejglifaló fesztivál előtt. Viszont a földi javakból, jelen esetben a jó zenéből azért jutott, szerencsére szavunk nem lehetett így, egy pénztárcagyilkos 2020 előtt.
Igen-igen persze, hogy mindenki a Fatherland miatt jár Die Krupps koncertre és a nálam is meglettebb korúak főleg emiatt dobják félre mozgásszervi problémáikat és mossák fel egymással a parkettet pogó címszó alatt, de akkor is: desszert akkor jár, ha szépen megettük a levest és a másodikat is. És a brokkolit sem kergetjük ki a tányér szélére. Nálam még egy fogással kiegésztült a menü - nevezzük előételnek -, ez pedig nem más, mint a őszneklátszótéli/takony időben a fővárosban autózni. Az őrület határán, ismeretlen kis utcákban tett túra után hagyom végre az autót egy biztonságosnak tűnő helyen. Az eső még jobban rákezd és éhes is vagyok, nagyjából ez a kettő pont elég, hogy a Manntra előadását lecsússzuk, de a los angelesi Viral bulijára már ott voltunk.
