RockStation


"A világ olykor sötét és elbaszott hely tud lenni"

Interjú T.J. Childersszel, az Inter Arma dobosával

2024. május 05. - magnetic star

inter-arma-by-jonah-livingston.jpg

Ötödik albumán – hatodik, ha a négy éve megjelent feldolgozás-anyagot is beleszámítjuk – szintet ugrott a virginiai Inter Arma. A New Heavennel a csapatnak sikerült a maga black / death / sludge stb. ötvözete és egészében az extrém metal zene határait még jobban kitolni úgy, hogy a végeredmény a legkevésbé sem lett öncélú. Ráadásul fontos és mély gondolatokat hordoz. Az anyagról és megszületésének előzményeiről a fő dalszerző, T.J. Childers dobos mesélt.

Tovább

Nem kell újabb hosszú éveket várni egy Tool albumra, ezt megígérhetem

Interjú Justin Chancellorral, a Tool basszusgitárosával

0tool2022_31_eredmeny.jpg

Vannak interjúk, amiknek a megvalósulására hosszú éveket kell várni, már ha egyáltalán összejönnek valamikor. Valószínűleg ebbe a körbe tartozik a Tool zenekar is, akik hosszú-hosszú évek lemezcsendje után 2019-ben jelentkeztek eddigi utolsó albumukkal. A Fear Inoculum turnéjával aztán két évvel ezelőtt Budapestre is elértek, sőt június 13-án ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a zenekar. Ez szolgáltatta a miértet ahhoz, hogy a zenekar basszusgitárosával Justin Chancellorral beszélgethettünk. 

Tovább

A zenélés olyan, akár az óceán, egy hatalmas energia

Interjú a High On Fire zenekarral

427910045_928109605348274_1970279644103905845_n.jpg

Vannak álmok, amiket követek, hogy ezzel meg azzal a zenésszel egyszer csak fogunk interjúzni. Ilyenkor én írogatok mindenkinek e-mailt, hogy talán… Aztán mit ad Isten? Van olyan is, hogy jön egy elutasító válasz, de nem baj, próbálkozunk újra! Azonban most nem kellett, hiszen legnagyobb meglepetésemre, azt mondta a High On Fire managment-je, hogy a holnap megjelenő új lemez kapcsán mehet egy Matt Pike interjú.

Tovább

"A hazai színtér támogatása a mai napig az egyik legfontosabb küldetésem"

Interjú Dudás Attilával a Fekete Terror Productions főnökével

86fefb61-2e3a-4601-b303-afc866ecda81.jpgAzon olvasóink, akik járatosak a magyar underground legmélyebb bugyraiban, már belefutottak, bele kellett, hogy fussanak a Fekete Terror nevű képződménybe. A szókapcsolat mögött álló rajongói magazin és az abból kifejlődött, kazetták megjelentetésére szakosodott kiadó a szélsőségesebb műfajok kedvelői számára hosszú évek óta szállítja az olvasni és hallgatni valókat. Az egyszemélyes kiadó főnöke és a fanzine főkolomposa, a mániákusok előtt Dr. A néven ismert Dudás Attila ráadásul a sásdi bázisán egy további, Tales Of The Morbid Butchers névre hallgató időszakos rajongói magazint és egy distro-t is üzemeltet. Attilát egy rövid személyes bemutatkozáson túl a kiadózással kapcsolatos tudnivalókról és azok rejtelmeiről faggattuk.

Tovább

“Menni kell előre állandóan, megállás nélkül, és nem feladni"

Avenford-interjú

avenford_01.jpg

Hosszú szünet után végre ismét aktivitás jeleit mutatta a komoly prog / power metal reménységként indult, magyar-bolgár összeállítású Avenford zenekar. Februárban a Stardust vendégeként láthattuk őket a Barba Negrában, majd Bulgáriában volt három fellépésük. Na de hogyan tovább? Egyebek mellett a csapat jövőre vonatkozó terveiről beszélgettünk a tagság hazai szekciójával.

Tovább

„Hogy őszinte legyek, a dalok igazi ereje az élő felvételekben van”

Interjú a Bad Nerves énekeseével, Bobby Nerves-zel

badnerves2024_010_eredmeny.jpgA Nothing But Thieves turnéján egy fiatal, nagyon bika zenekar melegített be, a Bad Nerves. A május 31-én új nagylemezzel, a Still Nervous-szel jelentkező srácok piszkosul jól vegyítik a korai punk lázadását a mai könnyed gitárzene ízeivel, ezzel egy ellenállhatatlan elegyet alkotva. A koncert napján végül nem sikerült interjúzni a zenekarral, de ezt pótlólagosan megtettük, a kérdésekre a zenekar énekese, dalszerzője, Bobby Nerves válaszolt.

Tovább

“Legalább magunknak letettünk valamit az asztalra”

Interjú Kovács Róberttel, a Monastery dobosával

messenger_creation_f05951a2-3a00-4dfb-9b0a-1caf77670152.jpeg

A zalai old school death metal harcos Monastery a másodszori újraindulása óta minden eddiginél tudatosabban építi a maga pályáját. Ennek mára olyannyira meglett az eredménye, hogy a tavaly megjelent From Blood albumukat külföldi kiadó, a spanyol Art Gates Records gondozta – miközben az 1990-es évek első felében született első két lemezt is újból kiadta a kínai Huangquan Records –, a zenekar pedig egyik nagyszabású nemzetközi turnéról szegődik a másikhoz. A Cryptopsy és az Atheist közös Unquestionable Blasphemy túrájának pozsonyi állomásán, a koncert előtt beszélgettünk a csapat alapítójával, Kovács “Billy” Róbert dobossal.

Tovább

"A kulcs az egyensúly"

Interjú Lawrence "Loz" Taylorral, a While She Sleeps énekesével

whileshesleeps2023.jpg

Alig több, mint egy évtizede, amikor az első lemezük megjelent a brit metalcore új reménységeként aposztrofálta őket a szakma és a rajongók egyaránt. A While She Sleeps március 29-én megjelenő immáron 6. nagylemeze apropóján beszélgettünk egyet Loz Taylor énekessel. Persze az ilyenkor szokásos körökön kívül szó esett még a metal színtér helyzetéről, zenehallgatási szokásokról, jövőbeni kihívásokról is.

Tovább

“Akár vallásról, akár pusztán vagyonról van szó, a harc állandó”

Interjú Axel Juliusszal, a Scanner gitárosával

scanner_band_pic_01.jpg

Az 1986 óta létező német Scanner nem csak európai léptékben, de saját hazájában sem tartozott soha a power / speed metal élbolyához.  A zenekar azonban nem adja fel, és 2024 folyamán igyekszik felzárkózni: az év elején megjelent hetedik albumukat, a The Cosmic Race-t új lemezcég gondozza, amely a korai Scanner anyagok újrakiadását is felvállalta. A csapat emellett fellépések terén is nagyobb aktivitást szeretne mutatni, mint azelőtt. Minderről az egyetlen állandó tag, Axel Julius gitáros mesélt nekünk.

Tovább

Mindenképpen lépni szeretnénk még egy szintet feljebb

Interjú Szabó Csaba Zoltánnal az Archaic dobosával

archaic_2023.pngA budapesti Archaic épp két lemez között van. A thrashereknél azonban az elmúlt hónapokban is zajlottak az események. Tagcsere, hazai és határainkon túli fesztiválfellépések, egyéb koncertek, újrakiadás, zenekari chiliszósz… Az aktuálisokról az egyik alapítót, a dobos Szabó Csaba Zoltánt faggattam ki.

Tovább

Inkább hangulatokban és érzésekben gondolkodunk, stílusban kevésbé

Interjú Bencsik Gáborral a Witchthrone dobosával

ebfdc576-c1d5-4fe8-9f65-11389fdc10ba.jpgMég az év legelején jelentkezett új dallal a black metalban jeleskedő mosonmagyaróvári Witchthrone. A Father Abyss című tétel a zenekar második EP-jének előfutára. Ebből az apropóból a csapat mindenesével Bencsik Gábor dobossal beszélgettünk.

Tovább

“Nem sokan hittek abban, hogy egy két fős formáció életképes lehet, ha ilyen súlyos zenét játszik”

Interjú Thérèse Lanzcal, a Mares Of Thrace énekes-gitárosával

mares_of_thrace_02.jpg

Aki ott volt a Robotban a Cudi Purci Booking tavaly októberi “bemutatóján”, jól emlékezhet a Mares Of Thrace nevű kanadai duóra, amely első alkalommal járt Európában, azon belül pedig Magyarországon is. Most részletesebben is bemutatkozik a formáció, mégpedig az alapító, fő dalszerző Thérèse Lanz jóvoltából. A beszélgetésre röviddel a turné vége után került sor.

Tovább

A magyar hallgatónak a zene és témája okoz borzongást, és nem a megvalósítás módja

Mutilation Case interjú

mutilation_case.jpgA fővárosi Mutilation Case friss név a magyar undergroundban, de a mögötte álló két zenész jelen formációval párhuzamosan több alakulatban is érdekelt. A két muzsikust, azaz a hazai mozgalomban Jim Jones-ként ismert vokalistát és az N. néven zenélő hangszerest a szokatlan szövegi tematikára építkező első lemez kapcsán kértem fel egy kérdéssor megválaszolására.

Tovább

“...mondtuk neki, hogy tegyen még magára, mire azzal jött, hogy ilyet ő még soha nem hallott próbán”

Interjú Lőrincz Károllyal és Megyesi Balázzsal, az Asphalt Horsemen tagjaival

asphalt_horsemen_03.jpg

Komoly megújulást ígér következő albumára az Asphalt Horsemen. Minden összeesküdött az ellen, hogy az anyag valaha elkészüljön, legutóbb egyenesen Matyasovszki Géza elvesztése vetette vissza a zenekart. Ők azonban egy ekkora tragédia után is talpra tudtak állni. Az ősz folyamán megérkezett az első lemezelőzetes dal, majd a Paseczki Rolanddal kiegészült új felállás élőben is bemutatkozott. Minderről és sok más történésről, vidám és szomorú eseményekről egyaránt bőven, na meg a szokásos nyíltsággal mesélt nekünk a csapat két tagja, Kari és Balázs.

Tovább

A zenélés rendkívül sokat segít abban, hogy balanszban tudjak lenni

Interjú Hájer Gergővel az Omega Diatribe gitárosával

rockstation_hajer.jpg

Az Omega Diatribe a mai napon hozza ki ötödik stúdióalbumát, amit sokan tűkön ülve várnak. Emiatt is érdemes volt faggatni egy kicsit a zenekar egyik atyját, Hájer Gergőt, hogy mi a helyzet mostanában a házuk táján. Szóba kerül a mesterséges intelligencia, tagcserék, kiadóváltás és, hogy milyen is az élet harminc felett.

Tovább

"Zenei programot tekintve nagyobb headlinereket akarunk hívni"

Interjú Varga-Csajkás Zoltánnal, a Rockmaraton főszervezőjével.

rm1.jpg
Elképesztő izgalom övezte a Rockmaraton múlt heti posztját a főnix feltámadásával. Ezután a csapat volt olyan kedves, hogy meghívott minket a hétfői sajtótájékoztatóra, ahol nem csupán kellemes találkozásokban, délelőttben volt részünk, hanem lehetőségünk volt egy gyors beszélgetésre is Varga-Csajkás Zoltán
főszervezővel. 

Tovább

A Kripli Rókák Amerikája

Crippled Fox interjú

cf.jpg

Megint azok a rohadt rókák? És a válaszom az, hogy IGEN! Mivel kevés zenekarra lehetünk annyira büszkék, mint a Crippled Fox-ra, akik bejárják az egész világot önerőből és mindenhol szeretettel fogadják őket. És lehet, hogy a HC punk zenekarokra "csak" száz-kétszáz ember kíváncsi, de nem üres koncerttermeknek játszanak, nem photoshopolják a közönséget, és mindenhol szeretettel várják vissza őket! Igazi siker story az övék, amit meg kell osztani minél több feltörekvő zenésszel, Küzdjetek az álmaitokért! A három zenész mesélt nekünk, hogy milyen is volt az USA-ban turnézni.

Tovább

"Az embereknek nagyon kevés része hallgat meg teljes albumokat"

Interjú a Devoid énekesével, Waldmann Szilárddal

357678371_7091289904254910_5049500350785665717_n.jpg

A hazai Devoid háza táján minden évben történik valami. Nemrégiben jelent meg a zenekar legújabb három számos EP-je, így volt okunk, hogy feltegyünk néhány kérdést a győri zenekar énekesének. Waldmann úr a mesélt politikiáról, Azahriah-ról és a művészetről is.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum