Dobj el mindent és készülj fel a skót rockra! Na, nem kell itt skót dudát és kiltet vizionálni egyből. Az Earl Of Hell egy új zenekar Skóciából, akik tökös rock n’ roll-t játszanak némi punk ízzel fűszerezve. Meg is érkezett a debüt anyaguk, amit egyből habzsoltunk.

Végre itt a 2015-ös évad utolsó epizódja! Egy rövidke rész, pár albummal, pár utólag kikukázott lemezzel a Spotify-ról - és nem lennék teljesen őszinte, ha azt mondanám, hogy minden találatért megérte lehajolni...de hát ez is a 2015-ös év zenei termésének a része volt. Punk és nemzeti rock, bal és jobb oldalak között egyensúlyozva középen maradni - ez volt a terv. De...sikerült?

Az Underoath története mindig is a változásról szólt. A 90-es évek végén még a keresztény post-hardcore és metalcore mezsgyén mozogtak, ám az évek során stílusuk és identitásuk is jelentős átalakuláson ment keresztül. Bár 2013-ban hivatalosan is befejezték a zenélést, két évvel később friss lendülettel tértek vissza. Az új korszak azonban már nem a korábbi hitbeli kötöttségekről szólt – Spencer Chamberlain frontember az Erase Me (2018) album megjelenésekor egyértelművé tette, hogy az Underoath leszámolt a régi imázzsal.

Mostanában sokkal kevesebb lemezismertetőt írok, mert egyszerűen hiányzik valami a mostani zenéből. Két évvel ezelőtt havonta találtam egy olyan lemezt, amire azt mondtam, hogy ez az év lemeze. Mostanában azonban ez nincs meg, hiányzik valami az új albumokból. Vajon ebbe a skatulyába esik a Calyces is?

Nem, ez még mindig nem az új Helloween lemez: a tavaly év végén megjelent remek koncertalbum után a németek ezúttal egy alapos válogatással jelentkeztek. Ezzel egyszerre nyújtják el és enyhítik a várakozást.

Az egész úgy történt, hogy az év elején elkezdtem hallgatni a Demanufacture-t, ha már harminc éves a lemez, akkor írjunk róla és gondoltam előtte kicsit felfrissítem a tudásom. Na, ez odáig fajult, hogy miután januárban elkezdtem hallgatni a Fear Factory-t utána jó ideig bekerült a kedvencek közé és nem tudott kiszakadni a lejátszóból. Így alakult, hogy az idén tizenöt éves Mechanize is elkapott magának.

Dan Swanö-vel nehéz tartani a lépést. Emberünk az utóbbi hónapokban az Edge Of Sanity és a Nightingale lemezek újrakiadásaival két fronton is támad. Két-három havonta, egyesével-kettesével érkeznek a feljavított hangzású, bónuszokkal a végletekig megpakolt, vaskos füzetekkel felvértezett dupla CD-s újrakiadások. /Fotó: Markus Felix/

Ha így, az elején a Chris Techritz névvel jövök, a kollektív válasz egy legyintés vagy egy vállrándítás lesz. Ha viszont a bevezetőben Franz Herdét említem, szerencsésebb esetben egyesek akár még a fejvakarásig is eljuthatnak. Ekkor érdemes bedobnom Oliver Holzwarth session-basszusgitáros nevét, és egy maroknyi hazai fanatikusnál máris tisztulni kezd a kép.

Dulai Péter előző két könyvéről már megemlékeztem ezeken a hasábokon (ITT és ITT). Ahogy a korábbi ajánlókban is kitértem rá, a témaválasztás talán csak érintőlegesen, a szerző személye azonban több szállal is kötődik oldalunk profiljához. Péter ugyanis dobosként a magyar black (Leiru, Niedergang, illetve Mistcavern), a death metal (Purulent Rites és Rigorist), valamint a grindcore (Limb For A Limb) vonalon is érintett, vagy érintett volt. Civilben pedig újságíróként, bűnügyi referensként, és így, a harmadik könyve környékén már kijelenthetjük, hogy íróként is aktív.

Kíváncsi lennék, hány olyan rockújságíró tevékenykedik a szakmában, aki a perfekcionizmus zászlaja alatt egy kicsit többet mutat a valóságból: olyan, aki mindent is ismer, soha, semmilyen körülmények között nem felel meg elvárásnak, nem trendkövető, nem underground fetisiszta, ami rossz, azt valóban lepontozza, nem elfogult zenekarral, műfajokkal szemben.

A januári langyosabb kezdés után a nemzetközi rock- és metalzenei színtér elég erősen belehúzott. Remek albumok és év végi top 10 várományos lemezeket hozott a február. Nagy visszatérések, új kedvencek és meglepő találatok távolkeletről és az óceánon túlról. Színes válogatás lett ez.

Mivel nem vagyok a (frontcsajos) szimfonikus metal felkent szakértője, kisebb-nagyobb gondolkodás után vetettem bele magam az Epica április 11-én megjelenő kilencedik nagylemezének ismertetőjébe, mely Aspiral címmel érkezik a Nuclear Blast gondozásában.

Mivel a megjelenés dátuma még odébb van, és egy, a debütáló lemezének kiadása előtt álló zenekarról van szó, a Versatile-lel kapcsolatos első benyomások a vizuális oldal felől értek. A borító alapján a fantasy világában gyökerező szövegeket vártam, epikus-atmoszférikus black metalba csomagolva – vagyis egy Summoning-befolyás alatt álló, Középfölde irányába tartó audiovizuális utazásra készültem.

Hihetetlen, de huszonöt éves lett ez a lemez is. Tényleg oda a fiatalságunk vagy csak érünk, mint a jó bor? Legalábbis azt szokták mondani, hogy az érik, én inkább változom, de vannak konstans dolgok az életben. Ilyen a Linkin Park debüt albuma is, ami egyszerűen ennyi év után sem tudott kikopni a lejátszóból. Simogassuk meg a Hybrid Theory-t.

Látszólag – és valójában is – össze-vissza ugrálunk ezekkel az ajánlókkal a Nightingale diszkográfiájában. A helyzet azonban az, hogy az Inside Out az időrendet figyelmen kívül hagyva jelenteti meg újra ezeket a két-két és fél évtizede napvilágot látott korongokat. Ráadásul a Nightingale lemezekkel párhuzamosan a Century Media logója alatt is sorra érkeznek a régi Edge Of Sanity albumok hasonló koncepción alapuló újrakiadásai - lassan tehát esedékes lenne megemlékezni az utóbbi hónapokban ismételten megjelentetett E.O.S. anyagokról is…

A ’90-es évek hajnalán, a nagy angol alternatív hullámmal a köztudatba került Manic Street Preachers nevét nehéz ugyan, de meg lehet próbálni összemosni a britpop mozgalommal. James Dean Bradfieldék zenéjében a kategorikusan amúgy nehézkesen azonosítható britpop mellett ott van és mindig is ott volt a punk rock és az alternatív rock is.

Amati, Jolana, Musima, Regent és Vermona – ha ezek a kifejezések mondanak neked valamit, minden bizonnyal nem ebben az évezredben kezdted a metalkodást, illetve, azaz épp emiatt jelen kiadványnak te vagy a célközönsége. A Metal Ör Die Records friss portékája közel négy évtizeddel ezelőttre repíti vissza a hallgatót, abba az időszakba, amikor a fenti nevek egy kezdő hazai zenésznek a technikai háttér csúcsát jelentették.

A gall black metal színtér mecénása, a Les Acteurs De L'Ombre Productions most egy, a francia határon kívül alkotó társaságot húzott elő a képzeletbeli kalapból. A belga Räum a kiadó részéről nem új szerzemény, már a Liége-i formáció előző lemezét is a LADLO gondozta.

Múltkor egy kritikámban éppen azt búsultam, hogy a rockzenei klíma megváltozott, manapság az egyes műfajokban tevékenykedő metalbandák vagy uniformizálódnak (zeneileg), vagy a stílusalapítókat másolva próbálnak meg érvényesülni. Kivételek persze vannak. Akár a tematikát illetően, akár zeneileg.

Múltidézés, retrospektív visszatekintés és a 60-as, 70-es évek zenéinek megidézése jellemzi az epizódot. Rockzenei válogatás a Bandcamp 2015-ös ajánlatából, ahol a kőkemény metalzene helyett lazább albumok, rock kiadványok kaptak szerepet. Az MMA leglágyabb epizódja.