RockStation


Új Kvelertak videóval a közeledő album felé...

2016. április 10. - csubeszshuriken

kvelertak-2016.jpgÚj Kvelertak videó debütált a megosztó felületeken, ami az érkező új album világába nyújt ilyen módon betekintést. A hideg jövőt sugalló videó Fredrik S. Hana rendezésében és ötlete alapján készült, akivel már többször dolgozott együtt a zenekar. A Roadrunner istálló neves csapata Nattesferd címmel ad ki hamarosan a várakozásokhoz hűen egy valószínűleg remek lemezt, amiről ez volt az első közzétett dal, aminek a címe 1985, és itt meg is találod, a hajtás után.

Tovább

Még tavasszal kijöhet a Kvelertak új albuma

kvelertak-2016.jpg

Ha valaki követi a norvég Kvelartak körüli történéseket, akkor láthatta, hogy a csapat a legnagyobb közösségi oldalon rendszeresen osztott meg a napokban stúdiófotókat. Bizony, készül a zenekar harmadik lemeze, ami még reményeik szerint tavasszal napvilágot is láthat. A csapat ezúttal nem az Államokban stúdiózik, hanem hazai pályán Osloban az Amper Tone Studio-ban és a producer sem Kurt Ballou, mint a kettes lemeznél, hanem Nick Terry (Lindstrøm, Turbonegro, The Libertines). A banda áprilisban amerikai turnéra indul a Torche és a Wild Throne társaságában, ahol már új dalokat is játszanak.

Szinte kész az új Kvelertak-lemez

0k06.jpg

A norvég Kvelertak-ot pár hete volt szerencsénk elcsípni a Slayer és az Anthrax bécsi buliján, hamarosan azonban majd többet hallunk róluk, ugyanis a csapat szinte elkészült az új albummal. Erlend Hjelvik énekes ugyanis a napokban azt nyilatkozta, hogy volt idén és tavaly év végén némi szabadidejük és így elkezdtek dolgozni az új anyagon. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Slayer, Anthrax, Kvelertak @ Bécs, Gasometer, 2015.11.07.

„Csak a gázgyár esett rám...” 

0slayer2015_11.jpg

A „Big Four” csapatai közül a legkövetkezetesebben – azaz a legkevesebb változ(tat)ással – kétségkívül a Slayer tart ki a saját zenei világa mellett, de hát aki szereti Kerry Kingéket, az ilyennek szereti őket. Márpedig az érdeklődés továbbra is óriási irántuk, és Bécs hajdani gázgyárának egyik tartályépületét is gond nélkül megtöltötték. Igaz, a mostani turnépartnereknek szintén komoly érdemeik voltak ebben.

Tovább

Thrash nagyágyúk Bécsben - Jön a Slayer és az Anthrax

slayer-2015_1.jpg

Ha az emberfia a thrash metal Big Four-jának a felét megnézheti egy este az nem is tűnik olyan rossz opciónak. Igaz ebben a félben a Metallica nem szerepel, de egy Slayer - Anthrax párosítás csakis az "idevele" kategóriába tartozhat. Márpedig november 7-én a bécsi Gasometerben megkaphatjuk.

Tovább

Bagjászó norvégok barbecueznak - Kvelertak interjú /ENG:/ Pagan Charm & Friendly Barbecues - an interview with Kvelertak

14614021988_f7b0fc04bb_o_1.jpg

Az A38 hajót és picike, de metálilag annál vérszomjasabb-szőrösebb hazai közönségét másodszorra látogatta meg a Grammy-díjas, északi black'n'roll úthenger, a Kvelertak. Élőben nagyobb pusztítást végeztek a hallójáratainkban, mint Vörös Erik legénykorában, de úgy találtuk, ideje belekérdeznünk a mitológiájukba is - erre mit ad a norv ég? Erlend és Vidar (a fosztogatók közül az üvöltős meg az egyik pengetős) olyan csávók, akikkel bármikor elmennék baglyot sütni valami fjord tövében. InterJúeszkdforit.

(Roll down for the English Version, dears!)

Tovább

Evig Vandrar - Új Kvelertak-videó

Kvelertak Evig.png

A norvég metálzenék általában jók, a Kvelertak meg nagyon jó. Bár legutóbbi Meir című lemezük nekünk annyira nem jött be mint az előző, de még így fényévekkel jobbak egy rakás zenekarnál. Most új videóval jelentkezett a csapat, amely ha jól számoljuk már a negyedik az albumhoz. Az Evig Vandrar című dalhoz készített klipért katt a továbbra.

Tovább

James Hetfield és Robb Flynn, de még a norvég hercegi pár is Kvelertak koncerten járt

kvelprince3.jpg

A Kveleartak a minap abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a norvég herceg Haakon Magnus és felesége Mette-Marit Tjessem Høiby San Franciscoban adott koncertjükön felkereste a zenekart. Ha ez még nem lenne elég az illusztris koncertlátogatókból, akkor a koncerten jelen volt a Metallica gitáros-énekese James Hetfield és a Machine Head főnök Robb Flynn is. Utóbbi azt írta később, hogy James-szel régóta headbangeltek együtt ennyit. Kíváncsiak vagyunk, melyik zenekar viszi előbb turnéra a norvég fiúkat.

kvelprince2.jpg

Nyerd meg a KVELERTAK új lemezét! - JÁTÉK

IMG_8047.JPG

Van nekünk egy példányunk a Kvelertak új, Meir című lemezéből. Szerkesztőségen belül úgy döntöttünk, hogy eljátsszuk :-) Most figyeljetek jól! Ha szeretnétek a lemezt, akkor nincs más dolgotok mint:

1. Először is (ha még nem tetted meg) lájkold be a RockStation Facebook oldalát (ne ezt a posztot).

2. Ott a fényképek között megtaláljátok az itt is látható képet, ezt osszátok meg az üzenőfalatokon (nem lájkolni, hanem megosztani) és kommentben írjátok alá, hogy "megosztva".

Szóval világos? Egy lájk meg egy megosztás és egy komment. A játék április 4-én (Csütörtök) 18.00-ig tart. Sorsolás a random.org segítségével. Eredményhirdetés másnap, azaz pénteken 10.00-kor a RockStation Facebook oldalán.

A baglyok nem azok, aminek látszanak: Kvelertak, Truckfighters, El Doom & Born Electric @ Bécs, Aréna, 2013.03.24.

0kvelertak2013becs_03.jpg

A norvég Kvelertak új, Meir című lemezének tavaszi Európa turnéja sajnos nem ért el Budapestre így egészen Bécsig kellett utazni azoknak, akik kis hazánkból látni szerették volna őket. Nos nem voltak túl sokan. Ez igaz a bécsi Aréna-ra, is ahol a keverőpult mögött lefüggönyözték a termet, így nagyjából fél ház, azaz 5-600 rajongó várta a baglyos norvégokat, de előtte volt még egy kis hippi-metál, meg lakodalmas Kyuss.

Tovább

Kevesebb: Kvelertak – Meir (2013)

kvelertak-meir-cover2013.jpgA norvég Kvelertak 2010-ben kiadott bemutatkozó lemeze akkorát ütött, mint egy nehézsúlyú bokszoló. Sötét, black metálban, punkban és rakenrollban gyökerező zenéjük sokak kedvence lett és a sokakban most a közönség mellett a szakma is benne van. Spellemann Awards Norvégiában, filmhez felhasznált zene és még sok minden más történt velük, melyről első lemezes bandák zöme csak álmodhat. A bemutatkozó lemez óta azonban eltelt három év, valamivel ideje volt már előállni.

A csapatban rejlő potenciált nemcsak a közönség, de a nagyobb lemezkiadók is felfedezték, szerződtette is őket a Roadrunner Records, Meir (Több) című második lemezük is itt jelenik már meg. A jól bevált háttéren nem változtattak, a Converge gitáros Kurt Ballou volt a producer most is és a borítót csakúgy, mint az első lemeznél  Baroness főnök John Baizley készítette.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum