Még a fülemben zúgott az Accept zenéje miközben visszafelé sétáltam a kempingbe, ahol szó sem lehetett alvásról, ismét folyt a buli. Persze nem panaszkodni akarok, fesztiválon vagyok nem szanatóriumban (azt majd a fesztivál után...). De tudom, hogy holnap már fájni fog az alvás hiánya. Hajnalra ismét csak elcsendesedett minden, néhány óra nyugalom jutott, de reggel azért csak úgy keltem, hogy "I'm Getting Too Old For This Shit". Nem baj, a zuhany és a kávé amit ismét a zöld büfébuszban dolgozó kedves lánytól kaptam segített egy kicsit.

A Biff Byford alapította Saxon 1976-os indulása óta Anglia egyik leghíresebb heavy metál zenekarává vált, a banda több mint 15 millió eladott albummal büszkélkedhet világszerte. A csapat 1996 óta változatlan felállásban játszik és folyamatosan koncertezik. Legutóbb hazánkban 2017-ben jártak a FEZEN fesztiválon, így most közel öt éves szünet után köszönhettük őket újra Magyarországon július 22-én az Akváriumban. Lányi Kristóf kollégánk fotói a koncertről a fenti galériában tekinthetők meg. További képeket ITT találtok.

Egész éjszaka folyt a buli a kempingben, már jócskán hajnal volt mire elcsendesedtek az utolsó hangok is, így csak alig néhány órát tudtam aludni. Ahogyan világosodott összeszedtem magam és elindultam, hogy szerezzek egy életmentő kávét és zuhanyozzak. Már napok óta próbáltam szoktatni magam a gondolathoz, hogy 20+ év után ismét hideg vízben kell fürdenem reggelenként.

Az egész úgy indult, hogy Magyarországra sajnos nem jutott el a Testament, Sepultura, Exodus, Death Angel és a Heathen közös turnéja és legközelebb hozzánk Pozsonyban tudtam volna megnézni őket így együtt. Miközben böngésztem a zenekarok turnédátumait, feltűnt az Area 53 fesztivál neve. Area 53? Leoben? Miért kerülte el ez eddig a figyelmemet ? És hol van az a Leoben?

Hát, a Slovnaft olajfinomító társaság egykori szerelőcsarnokát sem fogom a szívembe zárni! Voltaképp már akkor sejthettem volna, hogy lesznek gondok, amikor semmilyen útbaigazító táblát / molinót / egyebet nem lehetett észrevenni a környéken (de legalább parkolóhelyet nem volt nehéz találni). A beléptetés még gyorsan és gördülékenyen zajlott, ám utána évtizedeket ugrottunk vissza az időben. Az egy dolog, hogy kiülős szabadtéri terasz nincs, de a két, egymással szemben elhelyezett „vályúnál” nagyjából egy reumás csiga tempójában csapolták a sört – megjegyzem, a kínálat ki is merült ebben –, a sorok pedig métereken át kígyóztak. Az egyik ráadásul a koncertteremben végződött. A légkondit meg, ha egyáltalán van, gondos kezek „télen hűt, nyáron fűt” programra állították. Már csak a dohányzási tilalmat kellett volna feloldani, és máris kész a tökéletes szocreál élmény…

Végül eljött ez a nap is. Elbúcsúzott a nagyközönség magyar részétől a Kiss, az utolsó alkalmak egyikeként pedig mi is megnézhettük a rockzene legismertebb arcai, arcfestései mögé bújt arcokat. Közel fél évszázada kezdték, a tegnap estét leszámítva pedig már csak tizenöt alkalommal lépnek fel a szörnyek a deszkákra. Persze sose mondd, hogy soha, lehet hogy lesz az a pénz, amiért újra összeállnak egy-két alkalommal, de a lényeg hogy hozzánk is eljöttek, némi csúszás után, de leszállították a nekünk szánt búcsúajándékukat és a hozzá szánt körítést.

Jó pár éve én is elzarándokoltam a Lurdy-ház mozijában, hogy sokadmagammal megnézzem a  Pearl Jam huszadik szülinapját megünneplő filmet (PJ20), aztán ez a rajongói osztálytalálkozó 2017-ben megismétlődött, mikor is a Let’s play two című koncertfilm csábította a banda szurkolóit az Urániába. Mindkét esemény jól aláhúzta, hogy bizony itt az ideje már egy “élőszereplős” magyarországi Pearl Jam bulinak és annak fényében, hogy utoljára 1996-ban látogattak hozzánk joggal remélhettük, hogy ez a kívánság duplán számít a jógrungetündérnél.

Az ötven évből végül ötvenhárom lett, de csak elhozta Budapestre a jubileumi turnéjának műsorát a Judas Priest. A heavy metal nagyágyúi, mint mindig, jöttek, láttak, győztek, a The Dead Daisies pedig a tagok nevéhez méltóan szépen megterítette nekik az ünnepi asztalt.

Nagyon vártam már a pillanatot, amikor ismét útra kelhetek. Úgy, mint AZ előtt. Persze sok mindennek kell klappolnia, iszonyatosan elszálltak a költségek, így hiába vannak jobbnál jobb koncertek szerte Európában, a legtöbbje elvérzett a mateknál. Viszont a High On Fire turné dátumai közt kiszúrtam a varsóit, ami nem fesztivál helyszín volt, hanem a Hydrozagadka klub. Rákerestem a helyre és elöntött az adrenalin. Láttam én már Matt Pike bandáját tizenéve az Arena kistermében a Pelican és a Torche társaságában, de egyrészt azóta inkább ezres nagyságrendű bandává váltak, másrészt a Hydro még a kis Arenához képest is csak egy porszem.

Vannak helyzetek, amikor az ember egyszerűen csak “belecsöppen” a dolgok közepébe. Ilyenkor a jelenlévők többségével ellentétben nincs meg a várakozás izgalma, egyszerűen csak mint egy “külsős megfigyelő," a lehető legjobb helyen van a lehető legjobb időben. De, miről is “beszélek” pontosan?

NYÁR VAN, és ahogy az ilyenkor megszokott, tombol a kánikula. Aki szerencsésebb nyaralni megy, aki elszánt az fesztiválozni, aki pedig a városban ragad az nagyon valószínű, hogy enyhülést keresve örök hűséget fogad az első szembejövő légkondinak. Mindeközben az Alestorm néven emlegetett (Skóciából útnak indult, de egyébként többnemzetiségű) pirate metal csapat az újonnan megjelent Seventh Rum Of A Seventh Rum lemezére (címválasztás 10/10) aljas módon felpakolta a magyar refrénnel lelkesítő Magyarország című dalát, ami történetesen annyira jól sikerült, hogy szerte kis hazánkban nincs az a verbunkos cover band és / vagy a csöcskidobós szettet dizájner matyóra cserélő, frissen megtért pop-menyecske aki jelenleg ezt űberelni tudná.

Európai turnéjának részeként július 5-én Budapestre látogatott a Bathory Zoltán nevével fémjelzett amerikai banda, a Five Finger Death Punch. Az utóbbi években sztárstátuszba lépő zenekar még nem az augusztusban megjelenő új, Afterlife című lemezét népszerűsíti, de ahogy a vicc mondja. így se rossz. Előttük az Ill Nino melegítette be a közönséget. Amíg a koncertbeszámoló megérkezik, addig álljanak itt kollégánk, Réti Zsolt fotói. További képek ITT és ITT.

Július 3-án Budapest vendége volt a skót Alestorm, akik Bodor Máté gitáros révén magyar kötődéssel is rendelkeznek. A hamisítatlan piratemetal (micsoda stílusmeghatározás!) csapat vendége a hasonszőrű, osztrák Visions Of Atlantis volt. A jó hangulatú koncerteket Lányi Kristóf fotós kollégánk dokumentálta képileg. További fotók ITT és ITT.

Hogy az elmúlt két hosszú és gyötrelmes év után a fesztiválszezon végre tündököl-e régi fényében, majd a szezon végén az okosok mondják ki a nullszaldót, mi csak annyit tudunk mondani, hogy a Volt Fesztivál felvillantotta a demo verziót. Az öt napos heppeningből négy napot tudtam vállalni, mert a hét végére teljesen lerongyolódtam fizikailag és szellemileg (elméletileg) is és szombati line-up amúgy sem nekem állt össze. Mondjuk a többi nap sem volt egy negyvenes metalos ember kánaánja - nem egy Hellfest na -, de azért lehetett mazsolázni. A kései beszámoló margójára még annyit, hogy ez az anyag podcast formában került volna elétek, de - ide jönne a magyarázkodós rész -  ezt most nem adta ki. Mielőtt belehasítanánk a napi bontásba, egy laza köszönömöt had morzsoljak el a szervezők felé, hogy Staff karszalaggal dobtak meg és így tényleg ultrakényelmes és menő volt a VIP teraszról nézni az eseményeket, amikor már kezdett macskásodni az ember lába - hiába, negyven felett már csak óvatosan b*szatjuk a metalt..

Szinte már hazajár Magyarországra, a szexuálisan túlfűtött koncertjeiről híres Steel Panther. Július 01-jén ismét a Barba Negrában tették tiszteletüket, ahol a tőlük megszokott módon a nagy slágerek és a közönség színpadmászása sem maradt el. Ha pedig jól figyeltünk, akkor a koncert végén a Nest Of Plagues gitároshölgye Kövecses Evelin is közreműködott az egyik dalban. Szóval fergeteges este volt, na! Réti Zsolt fotós kollégánk pedig jól meg is örökítette. További képek a koncertről ITT. 

Most már elmondhatjuk, hogy túl vagyunk egy nagyon nehéz időszakon és lassan kezdünk túllépni az elvonási tünetek okozta melankólián. A COVID korlátozások miatt jégre tett élő zenei piac felengedett és az átlagos koncertlátogató valahogy úgy érezheti magát mint a lejárt műszakis verdákkal “körülvett” vizsgaállomások üzemeltetői. Szinte minden egyszerre, vagy szoros egymásutánban történik. Megnyíltak a hazai és nemzetközi fesztiválok / arénák kapui és végre a bejárat előtt szakadnak az egy-két éve megváltott és azóta a fiók mélyén pihenő tikettek. Más kérdés, hogy a műholdakat csiklandozó magasságig emelkedett Euro árfolyam mellett mi marad mörcsre és túlárazott langyos sörre meg száraz perecre, de legalább már van minek örülni.

A nu metal halott, de köszöni szépen neki ez így jó. Nincsenek igazán új, nagyra törő zenekarok, de én még az elmúlt húsz évben nem is találkoztam egy "friss" és meghatározó ilyen zenekarral sem. Ezért is kell megnézni a "nagy öregeket". /Fotó: Rosta Márk | Budapest Park/

Három nap különbséggel látogat Budapestre a ’90-es évek végének, 2000-es évek elejének két abszolút alternatív rockzenei ásza, a Korn és a Deftones – milyen durva lett volna, ha egy napra sikerül, ráadásul egymás után! De nem így lett. Ha valaki ezt húsz évvel ezelőtt így, három nap eltéréssel hozta volna össze, igen nagy anyagi értelemben vett fejfájást okozott volna a fanoknak, de hogy mind a két koncert ide-odatologatott eseményként landolt ott, ahol, jó eséllyel lesznek bőven, akik minden nehézség nélkül „dupláznak” majd. Elsőként a Korn került terítékre, akik a friss lemezüket, a Requiemet mutatták be Budapesten.

Írhatnék most ide bármilyen nagyívű bevezetést, egyszerűen nem megy, a Red Hot Chili Peppers nemes egyszerűséggel ismét legyalulta a nagyközönséget. A legutóbbi, dupla Papp László Sportaréna koncert sikere után a szervezőknek valószínűleg nem volt kérdés, hogy újra elhívják-e a plusz vonzerőként ismét John Frusciantéval nyomuló Anthony Kiediséket, de nálam sem, hogy ott lesz-e a helyem! A gyönyörűen megtelt Puskás csak úgy zengett a lelátó és a nézőtér a friss lemez, a még mindig úgy gondolom, hogy zseniálisan sikerült Unlimited Love és a korábbi Frusciante-korszakok gyöngyszemeinek dallamaitól!