Az idei év mindenféleképpen jól alakul, alakult eddig. Voltunk jó pár nagyon király koncerten, és ahogy elnézem, még lesz is jó pár, amire menni kell. Mikor megláttam, hogy lesz Hatebreed a parkban egyből arra gondoltam, hogy egy Jasta interjú eléggé király dolog lenne. Meg is kaptuk a lehetőséget, ám mégsem Jamey-vel készítettünk interjút, mivel ő éppen akkor pancsolt, így helyette Frank Novinec válaszolt a kérdéseimre a forró hétfői délután.

Lassan a turné felénél jártok. Milyenek voltak az eddigi bulik?
Frank: Várj, várj, figyelj már ez a Turbonegro-tól az All My friends Are Dead, imádom ezt a számot. Igazából jók voltak a bulik. Igyekszünk a maximumot nyújtani, és kihozni tényleg mindent magunkból, de a mai bulit is nagyon vártuk már!

A július végén lezajlott budapesti Anthrax buliról már olvashattatok ITT egy kellően részletes és alapos beszámolót. Mi azonban nem értük be ezzel, mert abban a privilégiumban volt részünk, hogy a koncert előtt személyesen is találkozhattunk a tengerentúli thrash metal nagy négyeséhez tartozó zenekar tagjaival. Az ötös, nem kevés viszontagság után, éppen a 2010-es Big Four koncertsorozattal kezdte meg a jelenlegi, a zseniális Worship Music lemezzel és folyamatos turnézással övezett diadalmenetét (ráadásul egy gitáros híján az 1985 és 1991 közötti felállásban – más kérdés, hogy Charlie Benante dobos ezúttal sem jutott át Európába...) és ha már sikerült visszahozniuk a patinás nevet a köztudatba, a továbbiakban is tartani igyekeznek majd az iramot, hiszen az év hátrelévő részében a tervek szerint máris a következő albumon fognak dolgozni. A színfalak mögött a kipihent Joey Bellandonna énekes és a kissé feszült, de azért közlékeny Scott Ian gitáros fogadott bennünket. Elsősorban ezt a három esztendőnyi időszakot próbáltuk áttekinteni velük.

Július 22-én egy kegyetlen erős koncerttel örvendeztetett meg minket az Eyehategod, akik 25 éves fennállásuk során először jártak Magyarországon. A new orleans-i kultikus sludge banda készségesen mesélt a turnézásról, a zenekar nevéről, a székhelyükről, és sok minden másról, ami a kissé szétcsúszott arcoknak az eszébe jutott.

Rockstation: Mi újság a bandával? Tizenhárom éve nem jött ki albumotok, mi történt ennyi idő alatt?
Jimmy Bower: Remélhetőleg nem sokára új albumot adunk ki. Igazából már kész van, felvettük, most már csak a keverése van hátra.
Mike Williams: Tizenöt dal lesz rajta.
Jimmy Bower: Ja, tizenöt dal, szóval teljes lemez lesz. Nagyon izgatott vagyok, hogy fog sikerülni.
Mike Williams: Mi güriztünk azért rendesen ezalatt a tizenhárom év alatt. Keményen dolgoztunk közben is.

Köztudott hogy Borsod-Abaúj-Zemplén az ország „legmuzikálisabb” megyéje, ha szabad ilyet mondanom. Elég csak megemlíteni a kilencvenes években tevékenykedő Bedlam-ot vagy éppenséggel Pataky Attilát, akit előszeretettel rabolnak el a földönkívüliek az acélvárosból, hogy újabb és újabb lemezek elkészítésére sarkallják a fényevés mellett. Azonban semmi okunk „félelemre” a jelen generáció ugyanis igyekszik felzárkózni. Ezúttal a faminehill tagjai név szerint Sárog Ádám és Nagy Tibor válaszoltak a kérdéseimre.  

A King Kobra elnevezésű formációt annak idején a 80-as években a sokat látott Carmine Appice dobos (Vanilla Fudge, Cactus, Ozzy, Blue Murder stb. stb.) alapította. A zene akkor még MTV-kompatibilis amerikai heavy rock volt, a csapat frontján pedig az a Mark Free állt, aki később AOR / hard rock énekesként vált ismertté, majd 1993-ban nővé operáltatta magát és ma már Marcie Free-ként ismert. A King Kobra hosszú hallgatás és többszöri nekifutás után aktív ismét, 2011 óta két stúdiólemezük jelent meg. Ezeken már az egykori Rough Cutt, Quiet Riot vokalista Paul Shortino hallható az eredeti hangszeres szekció mellett, a zene pedig bluesosabb irányban módosult. David Michael-Philips gitáros a nagy cselesen „II”-re keresztelt új anyag (amúgy a hatodik sorlemez, nem számítva a különböző válogatás-kiadványokat) részleteibe avatott be bennünket...

Hogyan fogadták az emberek a „King Kobra” albumot 2011-ben? Tudtatok erőt meríteni a visszajelzésekből a folytatáshoz és a mostani lemezhez („King Kobra II”)?
David: Igazán jó érzésekkel töltött el a legutóbbi album csodálatos fogadtatása. Nyilván a Frontiers Records kiadó is elégedett volt, ha már egyszer felkért, hogy készítsünk egy újabb lemezt.

Délután még semmi információm nem volt arról, hogy lesz-e interjú Karmáékkal vagy sem. Pár telefon és sikerült elintézni, hogy amíg a Shapat Terror elvégzi a sound checket, addig Will Mecummal tudjak beszélgetni kicsit. Azért bevallom izgultam eléggé rendesen. Még is csak stoner rock egyik koronázatlan királyáról van szó. Egy nagyon közvetlen, barátságos emberrel sikerült beszélgetnem, aki nem fukarkodott a szóval miközben a sörét kortyolgatta. Hajts egyet, hogy megtudd miket magyarázott.

Leüljünk itt a bárnál az egyik asztalhoz?
Haver ez a disco zene kikészít, és a felvételen se jó neked, ha a háttérben ezt hallod. Üljünk le oda a lépcsőkre!

Amikor megtudtam, hogy a Down és a The Devil Wears Prada is megfordul idén a Hegyalján csak egy kérésem volt. Tegyék őket egy napra a kedves szervezők. Amikor megjelent a beosztás félve görgettem le az oldalon attól tartva, vajon melyik kedvencemről kell lemondanom, de mint kiderül kiderült egyikről SE! A hab a tortán pedig hogy felmerült egy interjú lehetősége a TDWP tagjaival. Életemben nem izgultam, így mint ekkor, azonban Mike és Chris készségesen válaszoltak minden kérdésemre. Tegyétek be az iTunes-ba a Dead Throne-t mert hosszú lesz!

Ez az első alkalom, hogy a zenekar Magyarországon játszik. Volt időtök esetleg körbe nézni és megkóstolni a helyi borokat?

Mike: Igen a buszunk beragadt a sárba kora reggel egy kerülő úton, ami alapvetően az erdő közepén van, szóval érdekes volt. Traktorokkal húztak ki minket.

Chris: Néhány földműves talált ránk.

Mike: Érdekes első alkalom! (nevet)

Beszéljünk az új albumról. Szeptember 17-én jelenik meg ugye?

Chris: Ha a lehető legkönnyebben szeretnék, rá válaszolni akkor azt mondanám, hogy másképp fog szólni, mint az előzőek. Az emberek a többi kiadványunkkal állítják majd szembe, és azt fogják mondani, igen ez hasonlít a Zombie EP-re vagy a Dead Throne-ra. Szóval durva lesz, de nem úgy hogy húzósabb (a heavier szó használata ötödjére!) vagy ilyesmi, sokkal inkább a következő lépés számunkra. Úgy fog szólni, mint a Prada de megpróbálunk súlyosabbak, kicsivel fogósabbak, lenni.

Istenem végre itt van a nagy nap. Tokajban végre láthatom a DOWN-t. Sajnos anno a Petőfi Csarnokos buliba nem tudtam elmenni, így érthető miért vártam évek óta ezt a bulit annyira. De ez mind semmi. Lehetőségem nyílt Pepper Keenan-el, a riff mesterrel egy rövid interjút készíteni. Mondanom sem kell, hogy eléggé be voltam tojva így hirtelen a szituációtól, de nem volt semmi gond. Pepper egy rendkívül kedves, vidám ember, aki most is mosolygósan válaszolt a kérdéseimre. Azt azért mókás volt látni, hogy most sem volt szomjas az öreg, de ettől függetlenül a koncerten mesterien hozta a gitár témáit. A világ egyik legrövidebb villáminterjúja következik.

Kezdhetjük, akkor?
Pepper: Persze!

Milyen a hangulat a turnén?
Pepper: Nagyon jó, nagyon jól érezzük magunkat. Sokat fesztiválon voltunk mostanában. Sokszor szoktunk repülni, de most a busszal vagyunk, amin rengeteget bulizunk.

A Testament itthon rendszeresen visszatérő vendégnek számít. Az utóbbi időben inkább a hazai fesztiválokon tette tiszteletét a tengerentúli thrash metal alapbandája – miközben az elmúlt év egyik csúcsalbumát is megalkotta a Dark Roots Of Earth képében –, most viszont a budapesti Zöld Pardont zúzta meg. A koncert után a saját bevallása szerint csak ritkán interjúzó Greg Christian bőgőst sikerült elcsípnünk egy villámbeszélgetésre.

Sokadik alkalommal jártok már Magyarországon...
Greg: Úgy gondolom, ez a mostani volt a legjobb bulink, amelyet valaha nálatok nyomtunk. Ezt annak alapján mondom, ahogyan zenekarként játszottunk. Szeretek ide eljönni és ma esti volt a legjobb itteni koncertünk. Szóval ez most az új emlékem innen.

Michael kissé fáradtan, a távolból is már dögösnek hallatszó beállás végén érkezik. Barnasör elő, bőrfotelbe süppedés be, és ahogy haladunk a kérdésekkel, látszik, milyen szívesen mesél, milyen őszintén beszél. Nagyszerű fazonnak tűnik, semmit nem spiláz túl, a legkevésbé sem játssza meg magát; sztárallűröknek, emelkedettségnek nyoma sincs benne. És vékonyabb is, mint hittem… Olyan, akivel szívesen headbeatelsz egy barátias metálbulin. Végül az időkereten bőven túl is beszélgetünk családról, vadnyugati legendákról, thrashmetálról és az Elvis-fanatikusok világáról.Íme, az elhangzottak, csak Nektek, csak nálunk, kedves olvasók & hallgatók!

Az előző Tankcsapdás koncertbeszámoló végén olvashattál egy kérdést, amire marha kíváncsi vagyok, hogy Te, mint lelkes rock-metal zenével foglalkozó emberke mit mondanál. De térjünk vissza a Csapdához. A Budapest Parkban megrendezésre kerülő „nagy huszonnégyes buli” előtt tartottak Lukácsék egy rövidke sajtótájékoztatót, ahol sikerült Fejes Tomit, és Sidit elcsípnem pár villámkérdésre. Szépen, tessék tovább kattintani, és olvasgatni.

Három nagylemez, három magyarországi fellépés... A rock n'roll életérzést és életformát nem csak megéneklő, de fullosan meg is élő Airbourne útjába ezúttal az áradás sem állhatott. Habár látszólag más cél nem lebeg az ausztrál srácok szeme előtt, mint folyamatosan lemezeket készíteni és turnézni, az idén megjelent Black Dog Barking album és a hozzá kötődő intenzív koncertezés ismét lendíthet a népszerűségükön. Joellel a buli előtt beszélgettünk...

Gondolom, tudod, hogy eredetileg egy hajón lett volna a koncert, de az árvíz miatt új helyszínt kellett keresni.
Joel: Örültem volna, ha egy hajón játszunk, tök jó poén lett volna. De ez a hely is rendben van ezekkel az indiános cuccokkal, meg a fa berendezéssel. Hajón viszont még sosem játszottunk. Ez lett volna az első alkalom. Na de talán majd, ha legközelebb jövünk...

A dallamos rock legfelsőbb ligájában játszó Jeff Scott Soto idei budapesti koncertjéről már beszámoltuk (nem kis lelkesedéssel!..), az alábbiakban pedig következzen a buli előtt készített villáminterjú, amelyben az énekes szóló-dolgai mellett szó esik az egyéb elfoglaltságairól, projektjeiről is – többek között kitértünk arra, hogy a klasszikus Talisman nótákat ezentúl mindig csak egyveleg formájában hallhatjuk-e a koncerteken...

Hogy megy a „Damage Control” album turnéja?
Jeff: Kibaszott csodálatosan! Remekül érezzük magunkat, a zenekar felállása ütősebb, mint valaha... Minden nagyszerű, nincs okom panaszra! Ugyanezzel a tagsággal jártam itt legutóbb, sőt négy éve játszik együtt ez a felállás. Egyedül bőgős-poszton történt változás, mert az állandó basszusgitárosomnak éppen más kötelezettsége van, úgyhogy egy jó cimborámat hívtam, akivel a Trans-Siberian Orchestrában is játszunk. Ő pedig gyilkos módon nyomja!

Mindannyian a Meshuggah-tól nyúlunk, mondta egyszer Devin Townsend. Ebben persze van igazság, meg persze egy pici túlzás is. Az persze nem túlzás, hogy napjaink egyik legnagyobb hatású zenekara a Meshuggah. Tomas Haake dobos pedig az egyik legkülönlegesebb technikájú és az egyik legjobb dobos is a szcénában. Vele beszélgettünk a csapat A38-as koncertjét megelőzően.

RS: Nem olyan gyakori, hogy egy metal zenekar teltházat csináljon, de ezt most nektek is sikerült elérnetek itt. Ilyen sikeresek a bulik mostanában?
Tomas: Nem panaszkodunk, elég sikeresek a koncertek mostanában. Olyan helyeken járunk, amerre még soha. Főleg itt kelet felé, Lettország, Észtország, ezeken a helyeken még nem jártunk.

20.20
A parkolóban találkozok a szigetvári komákkal. Lusták, nem akarnak bemenni Psycho Mutantsre, csak a VHK által gerjesztett pincepogóra és csomagtartóban csempészett kannásborra kíváncsiak. A lesajnálás és a tapasztaltság fölényének keverékével ciccegek. Odabent még senki, mondják, még közel 1 óra, mire koncert lesz, viszont ingyen vihetek posztert. Azért ez szép volt. Visszasétálok, kényelmesen elköltök egy kis vecsernyét, aztán mandalás pólót fel, és sej, a Caféba le. Gyanútlanul. Megérkezek egy sámánjurta bendőjébe, amit a következő 3 óra során csak 10 percig hagyok el.
21.40
A pécsi, egykor méltóbb ismertséget is megélt, 3. lemezét végsimogató Psycho Mutants nyit. A koncert feléről lemaradtam ugyan (mint utólag kiderült, el is kellett az energia), de a 2. fele egyértelművé teszi: ez a fekete inges urak legfrankóbb koncertje, amin eddig módom volt jelen lenni. A 6 tagú banda rendkívül egyszerű alapokból építkező, mégis változatos zenéjében központi elemet kapnak a következők: váltogatott hangszerek, bugyinyűvő bariton, ijesztő bekiáltások, csodálatos akkordion- és trombitajáték… frank táncdalok, a legfeketébb country, és az a fajta bár-rockzene, amit alig űz más rajtuk kívül idehaza. Tangót, szenvedélyt, szarkazmust, pszichedéliát virágoztatnak ki a színpadon, a show energikus, mindenki táncol mindenhol, bár a dalok sötétek, a mikrofonnál a Lugosi Béla és Betty Paige zabigyerekének tetsző Karnics Zoli, az izzadságban borszag, a falakban finom lüktetés. Szól a Tango with me, Western Devil, és egyéb ismerős nyalánkságok… Hatalmas műsort adtak, a világítással különösen túlvilági hangulatot varázsolva, igazán méltó felvezetője voltak a VHK-nak: az ilyenek miatt érdemelnének újra kiemelt figyelmet az itthoni fesztiválokon, s ezt a sokáig hujogató közönség is lelkesen konstatálja.

Április 6-án szombaton a már másodjára megrendezett Dubs & Cores rendezvényen jártam a Tündérgyárban. A színpadon 4 -core zenekar, illetve ugyanannyi DJ kapott helyet az este folyamán. A műfajban már ismert és  kevésbé ismert együttesek egyaránt felléptek. A Claps for Caroline és a Project for a Better Dream mellett az Inhale Me debütáló koncertjét tartotta, ami elég jó kezdés. A tavaly decemberben alakult csapat óriási léptekkel halad előre, amit a hamarosan elkészülő klip is mutat.

Meséljetek a megalakulás körülményeiről, hogy került össze az Inhale Me tagsága?

Dávid: Már korábban kezdtük ezt a műfajt, mint ez a zenekar, az egyik gitárosunknak volt már vagy 30 zenekara, nagy sikerrel futott az összes..., Zsoltival, a basszerosunkkal játszottak egy bandában (nagyon korán) a Found and Lost-ban, aztán játszottak még egy zenekarban, de ezek mind feloszlottak. Utána én kerültem össze a Zsoltival a Fairytale from the Coffin-ba, de 2 sikeres koncert után az énekes távozása miatt mi is abbahagytuk. Később, hirtelen ötlettől vezérelve, Zsoltival elkezdtük a Fairytale-t újraszervezni, eredménytelenül. Beszállt Deni, az énekesünk, később Eddie is, aki hozta a dobosunkat, Danit, és most új néven működik a zenekar, ez az Inhale Me.

A metalcore halott, vagy nem? Ezt mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a műfaj úttörőjének számító Killswitch Engage népszerűsége mit sem csökkent az utóbbi években. Ráadásul a napokban a banda Disarm The Dsecent címmel új lemezzel jelentkezett, melyen már ismét Jesse Leach énekest hallhatjuk. Ez szolgáltatta a témát ehhez az interjúhoz. 

A „Disarm The Descent” nagyszerű lemezcím. Ki találta ki, és mi a jelentése?
Jesse: Az eredeti címet („Disarming The Descent”) a bőgősünk, Mike D dobta be. Némi egyeztetés után úgy döntöttünk, elhagyjuk az „-ing”-ot...
Adam: Lenyestük.
Jesse: Lenyestük, és – mint a mellékelt ábra mutatja – „Disarm The Dsecent”-re módosult a cím. Ez lényegében egyfajta csavaros megfogalmazása a megváltásnak vagy a feltámadásnak.

Miután az In Vain kiadta az Aenigma-t a zenéről firkálók társadalma egyöntetűen kenyérre lett kenve, köztük a Rock Station is. Egyszerűen még nem olvastam rossz kritikát a norvég prog-metal csapat új albumáról, ha még nem tetted volna, olvasd el a beszámolónkat az albumról ITT!!! Ez is nagy szerepet játszott abban, hogy interjút adott nekünk Johnar Håland a zenekar gitárosa.

Nem sokára indul a turné, izgultok miatta?

Igen, nagyon várjuk már a turnét, mindig remekül érezzük magunkat a turnékon. Mivel nem agyunk olyan zenekar, akik állandóan turnéznak, így nagyon jó kiszakadni a normál, hétköznapi életből. Izgatottak vagyunk, hogy láthatunk új helyeket, találkozhatunk a rajongókkal, és reméljük lesz sok jó bulink.

A Sabaton lassan már hazajár Magyarországra, az idei tavaszi fesztiválszezon kezdetén is köszönthetjük őket kis hazánkban. Március 22-én a PECSA Music Hall-ban lép fel a svájci folk metálban nyomuló Eluveitie és a magyar Wisdom társaságában. Ez alkalomból egy rövidke interjúra kaptunk el a Sabaton basszerét és vezetőjét, Pär Sundström-öt. 

RS.: Tavaly nyáron, a FEZEN fesztiválon láttalak először fellépni benneteket. A buli éjfél után kezdődött, de hatalmas hangulatot csináltatok, teli volt a sátor. Emlékeztek erre bulira?
P.S.: Igen, emlékszem rá. Jó volt ott játszani és az időjárási is hihetetlen volt. Egész nap forróság volt és amikor elkezdtünk játszani még melegebb lett. Elképesztő volt látni, hogy a magyar rajongók mennyire bírták az egész napos hőséget, nézték a koncerteket és még a éjfélkor is volt energiájuk.

A Phoenix Music már tavaly ősszel is sok igencsak emlékezetes koncertre hozott előadókat Budapestre, de az idei tavaszi koncertkínálatuk is bivalyerősre és igencsak sűrűre sikerül. Ebből az apropóból kerestük meg Jakab Zolit, hogy adjon egy kis visszatekintést a múlt évre, az idei koncertekbe avasson egy kicsit be minket és ha már mikrofonvégre kaptuk, akkor megkérdeztük, hogy állnak most az általa menedzselt csapatok.  

Zoli, kezdjük egy rövid visszatekintővel az elmúlt évre, különösen annak második felére. Parkway Drive, Fear Factory/Devin Townsend, Converge; milyen érzésekkel gondolsz vissza a 2012-es esztendőre?  
J.Z.: Nagyon jó érzésekkel, szerintem nagyon jó koncerteket csináltunk, és szerintem a látogatottságuk is szép volt, ami engem bevallom, a piaci viszonyokat elnézve kicsit meglepett, de természetesen nagyon örültem neki. A Parkway Drive buli különösen közel áll a szívemhez, még ha zeneileg nem is feltétlen tartozik a kedvenceim közé, de szerintem egy nagyon keményen dolgozó zenekar, és iszonyat jófej srácok is alkotják. Az, hogy a buli átkerülhetett a PeCsába a nagy érdeklődés miatt, nagyon nagy tett a részükről. Ha van zenekar, aki megérdemli ezt a sikert, azok Ők, hiszen egy nagyon dolgos csapat, hatalmas alázattal. Egyébként idén nyáron hozzuk is őket vissza a Volt Fesztiválra.