Mi, rajongók egy-egy nagy múltú zenekar esetében hajlamosak vagyunk az énekesek személyéhez kötve korszakokba sorolni az adott életműveket. Hogy műfajon belül, és az első vonalnál maradjunk, ebben a körben elég csak az Iron Maiden, a Helloween vagy a Black Sabbath neveket említenem. Itthonról pedig hasonló a helyzet a P. Mobil, az Omen vagy akár a Pokolgép esetében.
Ha valaki, akkor Steven Wilson mindenképp egy önazonos figura. Emberünk minden egyes lélegzetvétele a zenéről szól. A lényeg ugyebár az örvendetes módon ismét aktív – remélem, még most is az… – Porcupine Tree, amellett pedig itt vannak az ilyen-olyan épp aktuális projektek is.
A Speedrush fékevesztett speed metalban utazik – legalábbis a fantáziadúsnak még véletlenül sem nevezhető zenekarnév erre utal. Alapvetően ez is a helyzet. A frontember, Nir Palikaras által közel két évtizede alapított ötös rengeteg tagcserén van túl. A manapság a thrasher Exarsis soraiban is érdekelt Tassos Papadopoulos gitáros 2016-os csatlakozásával állt össze a jelenlegi kvintett - az abban az évben megjelent bemutatkozó albumot még az előző dobossal rögzítették.
És az Úr 2024. esztendejében Mikael újra megköszörülte a torkát, mikrofon elé állt és elkezdett hörögni. Amitől pedig augusztusban mindenki hanyatt dobta magát és elkezdődtek a konspirációk, hogy milyen is lesz a The Last Will and Testament, az Opeth zenekar tizennegyedik stúdióalbuma.
Az idei év a visszatérések éve, ez vitathatatlan. Már az év elején jött a P.O.D. és szépen sorban jelentették be az izgalmasabbnál izgalmasabb albumokat. Az év legnagyobb meglepetése mindenképpen a Linkin Park visszatérése volt, de halkan, a nyár közepén Marilyn Manson is hallatott magáról önkéntes (?) száműzetése után. Most pedig novemberre elhozta nekünk a One Assassination Under God - Chapter 1'-t, ami….
"Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre"
A strasbourgi Time Lurker névválasztása, pontosabban annak tényleges miértje elég rendhagyó. A formáció ugyanis a touloni death metalos Catacomb egyik három évtizedes demó felvételén hallható tétel nyomán vált Time Lurkerré. Az extra adalék, egyben mondandóm szempontjából pedig a lényeg az, hogy abban a zenekarban a jelen formációt alkotó Mick nagybátyja és Nathalie nagynénje voltak érdekeltek.
Már az elején szeretném leszögezni, hogy az avantgarde black metalban utazó, portugál felségjelzésű Gaerea legutóbbi nagylemeze, a 2022-ben megjelent Mirage, első hallgatásra úgy gyűrt maga alá, mint beviagrázott Don Juan a megszeppent elsőbálozót.
A nu-metal visszatér és újra lángba fogja borítani a világot! Na, jó erre kevés az esély, de az biztos, hogy még mindig vannak zenekarok, akik életben tudják tartani ennek a műfajnak a lángját. És most nem a “nagy öregekről” beszélünk, hanem a friss zenekarokról. Itt van például a Silly Goose ezzel Bad Behavior című EP-vel.
A év vége mindjárt ránk rúgja az ajtót és ilyenkor nincs mit tenni, összegezni kell az évet. Itt RockStation hasábjain TOP 10-es listákban szoktunk gondolkodni, de az mindig kín, mert sokkal több király lemezt hallgattunk, hogy 10-et ebből ki tudjunk választani. Szóval vettem a bátorságot, hogy kb 4-5 részből álló sorozatban szedjem össze az év (szerintem) legjobb megjelenéseit időrendben - és hál'Istennek volt is miből válogatni. 1. rész.
Újabb zenekar próbálja meghódítani a világot a messzi Brazíliából, azon belül is São Paulo a központi helye a Cascos nevű zenekarban, akik már a borítójukkal felhívták magukra a figyelmet. Na, de mi is van mögötte?
Rendhagyó, de nem kivételes, hogy egy zenekar önkéntesen negligálja a nagylemez formátumot, bár ennek a kijelentésnek az igazolásaként jómagam csak a death metalos Sadistic Intent nevét tudnám példaként felhozni, akik a ’80-as évek második felétől tartják magukat a dologhoz. Itthon meg ugyebár a Don Gatto épp tizenöt éve járja ugyanezt az utat.
A portlandi Unto Others különleges helyet foglal el a szívemben. A srácokat az első, Don't Waste Your Time EP óta követem, az akkor még Idle Hands-ként létező csapat pedig kiadványról kiadványra hatalmas lépésekkel haladt felfelé, egészen a ranglistám tetőfokáig. Ez pedig nem semmi eredmény egy alig 7 éve létező csapattól. Bizonyára sokan mások is így lehettek ezzel, a népszerűségük is rohamléptékben növekszik, második lemezük pedig már a Roadrunnernél jelent meg. Nem csoda, a néha kissé depresszív hangulatú, de mégis elképesztően energikus goth rockba oltott heavy metaljuk garantált dallamtapadást okoz.
A kilencvenes évek közepén egy kisebb őrségváltás zajlott le a hazai kemény zenék területén, az Ossianból Wellington, a Sex Action-ből Action, a Pokolgépből Gép lett, az Omen a Jelek lemez után átmeneti hallgatásba burkolózott. Ezzel párhuzamosan pedig sorra jelentek meg a fiatalok bemutatkozó lemezei, gondoljuk a Carmen-re, a The Bedlam-ra, a Demonstráció válogatás révén nevet szerző underground csapatokra, vagy - hogy továbbra is 1994-nél maradjunk - a Nevergreenre.
Eredendően egy 2022-es kiadványról van szó, mely 2023-ban kapott egy LP-verziót is, hozzám azonban a kazetta változat jutott el, mégpedig kerülőutakon, és ebből adódóan számottevő fáziskéséssel. Jelen ajánló mégsem sokat veszített az aktualitásából, mivel a Mankind’s Odyssey megjelenése óta a lengyel csapat tagcserékkel küszködött és az elmúlt időszakban csak egy digitális kislemezzel jelentkezett.
Ausztráliából nem sok zenekarral szoktam megismerkedni, így amikor szembe jött az O Sluggard egyből felkaptam az év közepén a fejem, hogy megnézzem mit is tud ez a duó a kenguruk földjén élve.
A napokban gondolkodtam azon, hogy mennyire nincs már meg az, mint régebben: hogy egy lemez megjelenése egy kisebb ünnep, egy kíváncsian várt esemény volt a rajongó számára. A zene a streaming szolgáltatók miatt már „természetes”, nincs az, hogy meg kell venni, nincs az, hogy rááldozod az időt, energiát, hogy beszerezd, levadászd azt. Nincs meg az egész szeánsza. De egy új Thy Catafalque anyag kiadása azért még ennyi megjelenés, ennyi év és ilyen szintű zenei áradat mellett is prioritást élvez nálam. Kérem szépen, egy évvel az elődje után megjelent az első sorszámozott című album, a XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek, ami megint hozza az ünnepi hangulatot, a fene egye meg!
Ron “Nasty Ronnie” Galletti nem adja fel! Holott az ezredforduló óta egyetlen, nem túl egetverő albumot volt képes letenni az asztalra eddig, koncertek terén a zenekar legfeljebb időszakos aktivitást mutatott, ráadásul a frontember mellől sorra hullottak ki az állandó régi harcostársak, 2022-ben Dave Austin gitáros is távozott. Szóval minden jel arra mutatott, hogy (stílszerűen fogalmazva) ezt a bizonyos meccset számolás után elveszíti barátunk…
A Linkin Parknál kevés zenekar került nehezebb helyzetbe a rock történelem során. Talán az AC/DC, akik hasonló cipőben jártak, annyi különbséggel, hogy a nagy siker kapuján ők éppen akkor léptek be, amikor Bon nem tudta, hogy hol a határ. Chester viszont önként döntött úgy, hogy befejezi a történetet és itt hagy mindent. Ezek után egy ennyire ikonikus frontember elvesztése után nem csoda, hogy ment a fejvakarás mi is legyen…. Aztán eltelt hét év és most itt a From Zero.
Ausztrália lesz az évben az új Olaszország? Egyre több érdekes zenekart fedezek fel, amik erről a kontinensről származnak és izgalmas zenét csinálnak. Most éppenséggel egy Shipyard nevű zenekarba botlottam, akikről előbb hinném el, hogy Lengyelország északi részén élnek, mintsem a napfényes Geelongban.
