
Év végi RockStation cikk sorozat #5

A death metal "supergroup" újjáéledéséről szóló jó hírt Gus Ríos dobos szellőztette meg egy posztban. Új dalt azonban egyelőre nem mutattak.
A finn zenekar jövő márciusban jelenteti meg a következő nagylemezét, erről mutatták most meg az A Monster Only You Can't See című dalt.
A téma persze a pénz, de a per eddig megjelent részletei érdekes képet nyújtanak a zenekar viselt dolgairól is.
Kilenc év közös zenélés után Jeff Loomis kilépett az Arch Enemyből. A válás baráti módon zajlott, a zenekar már bejelentette a szőke gitáros utódját is.
A dél-amerikai thrash/black hordákra fokozottan jellemző a barbár megközelítés, ami egyébként alaphangon is az irányzat sajátja. Ezen attitűd mellett/mögött azonban sok esetben másodlagos maga a zene. A 2011-ben hangszereket ragadott Demoniac egy üdítő kivétel, a chilei négyes esetében ugyanis fordított a sorrend.
A thrash-veterán Overkill november 11-én lépett fel Kolumbiában, a Rock Al Parque fesztiválon. A 11-tételes koncert profi felvétele most megnézhető.
A hamburgi dark-gót ötös számára a 2023-mas év két sarokpontja az Iron Maiden-nel közös turné, valamint az eurovíziós fellépés voltak. Mindezt megkoronázva, a héten jelent meg a Weapons of Mass Seduction albumuk, 22, a limitált verzión pedig 32 feldolgozással.
1980. május 18-án a Manchester melletti Macclesfieldben lévő lakásának konyhájában nemcsak egy családapa élete, hanem a post-punk alapzenekarának története is véget ért. A mentális betegségekkel küszködő, magánéletét tekintve amúgy is mélyponton lévő Ian Curtis a küszöbön álló első tengerentúli turné előtt két nappal elindította Iggy Pop: The Idiot című lemezét, és úgy döntött, pontot tesz élete végére.
A novemberben megjelent Part I: Deep Down Inside albumunk megjelenése óta napról-napra bebizonyosodott, hogy a döntéseink a legjobb helyzetekbe tereltek minket. Mindehhez nagyban hozzájárult az albumunk fogadtatása is! Nagyon köszönjük, mind a szakma jeles képviselőinek, mind a zenekarunkat kezdetek óta támogató ős-rajongóknak illetve a minket csak most felfedezőknek is a pozitív visszajelzéseket!
Folytatjuk a szerkesztőségi sorozatunkat. Most arról mesélnek a kollégák mi és miért is nem fért bele az éves TOP 10-es listájukba? Szerintetek mennyire változatosak ezek a listák?